home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Pálya(sors)társak
(M. I.)
2014.09.22.
LXIX. évf. 39. szám
Pálya(sors)társak

Szakmai kitekintés – Nagykároly (Carei); 2014. IX. 19-21. • Szeptember 19-e és 21-e között tartotta meg legutóbbi, szakmai találkozóval egybekötött közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE)

Az összejövetelnek a Szatmár megyei Nagykároly (Carei) biztosított befogadói helyszíneket.

Az örökségvédelmet és az épített örökség értékesítesének lehetőségeit, illetve a sajtónak ebben betöltött szerepét a meghívott előadók konkretizálták Épített örökség: a kulturális turizmus és népszerűsítési lehetőségei munkacímmel.

A találkozó idejére időzített könyvbemutató a médiajog paragrafusai között igyekezett útmutatást biztosítani, a vitatribün az első világháború erdélyi sajtóreflexióit elemezte.

Érdmindszenten a közelmúltban felújított Ady-emlékház ünnepélyes megnyitása kapott megkülönböztetett figyelmet, a nagykárolyi Károlyi-kastélyban pedig a MÚRE idei nívódíjainak átadása. Nemcsak ünnepi, de családi hangulatban is, hiszen az eseményre nemcsak belföldről, de az anyaországból, a Felvidékről, a Délvidékről és Kárpátaljáról is érkeztek pálya(sors)társ kollégák. Jelentősen továbberősítve e gesztuson keresztül a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója (KMÚEK) által is megfogalmazott együvétartozási és együttműködési alapeszméket.

A délvidéki/vajdasági magyar médiát ezúttal Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének (VMÚE) elnökasszonya, Tomek Viktor, a Hét Nap hetilap főszerkesztője és Martinek Imre, a lap állandó külmunkatársa képviselte.






















Fotó: Martinek Imre

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..