Vajdaságban nem sok olyan színésznő van, aki bátran nyúlhat Édith Piaf francia sanzonénekesnőhöz, az életművéhez, és nem sok vállalhatja, hogy több mint egy órán át énekli a zseniális énekesnő dalait francia nyelven, egy szál zongorakísérettel. Mezei Kinga megteheti. És aki ismeri, és hallotta már énekelni, az biztos lehet benne, hogy a Piaf—Mezei-páros nem fog csalódást okozni.
A Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház koprodukciójában jött létre a Piaf Marche (Piaf-menet) című előadás. Az együttműködés ez esetben azt jelenti, hogy Szabadkán Mészáros Gábor, Újvidéken pedig Kőrösi István Kinga partnere a színpadon.
A szerző felvételei
Mezei Kinga tizenhárom éve játszotta el először Édith Piafot a Rózsaszínű halál című produkcióban szintén az Újvidéki Színházban, ám ezzel a mostanival talán még nagyobb kihívás elé állította saját magát, hiszen szöveg (legalábbis magyar nyelven) egyáltalán nincsen az előadásban, csak a dalok, azok is eredeti, francia nyelven.
Érdekes módon egyáltalán nem hiányzik a párbeszéd. Beszélnek a mozdulatok, a zene, a pillantások, a képek, a zenedobozok, és beszélnek a vászonra vetített felvételek. Mi, nézők pedig pontosan értjük az utalásokat, pontosan tudjuk követni a törékeny énekesnő életének lépcsőit. Ez egy bátor és helyes döntés volt az előadás dramaturgja, Góli Kornélia és a rendező, Mezei Kinga részéről.
Zenével Varga Iván mesél, ő kíséri a dalokat zongorajátékával, beépülve a díszletbe, azaz a zongora mögé. És a zongora sem csak egy zongora, de mivel Piaf esetében szinte minden a zenéből indul ki, életének díszlete és kellékei is zongorából alakulnak egyszer autóvá, aztán apró szobává, máskor meg fiókos szekrényként pezsgőspoharak kerülnek ki a gyomrából. Ezenkívül egy kerékpár és egy utcai lámpa látható a színpadon, néhány zenedoboz is megszólal, látunk egy Piaf-bábot az utcai lámpa halovány fényében állva, majd padon ülve élő másával.
A vetítések autó mellett elsuhanó tájat vagy éppen katonaságot varázsolnak elénk, és azzal együtt a háborút, majd az énekesnő boxoló szerelmének mérkőzését. Felcsendül a Padam, padam, a Non, je ne regrette rien és még sok-sok ismert, illetve kevésbé ismert dal, miközben orrunkat megcsapja az ötvenes-hatvanas évek Párizsának füsttel, könnyekkel, alkohollal és parfümmel átitatott éjszakáinak fuvallata, a dalok szövege kivetítve is követhető fordításban.
Félelmetesek az előadásnak azok a pillanatai, amikor Mezei Kinga teljesen átalakul Piaffá. Ilyenkor el is felejtem, hogy színházban vagyok, annyira „élő” az egész, mintha egy dokumentumfilmet néznék. Mintha Édith tenyere görnyesztené Kinga hátát, és Édith hangja szólalna meg Kinga torkán át néhány dallam által, a két nő mozdulata, testtartása kísértetiesen hasonlít egymásra. Ezt remekül ellenpontozza Mészáros Gábor magas férfialakja, a törékeny, madáralkatú énekesnő még törékenyebb lesz.
Édith Piaf december 19-én lett volna százéves. Boldog születésnapot kívánunk neki, akárhol legyen is, avagy bon anniversaire! Aki pedig sanzonra vágyik, és Párizsra, az menjen el színházba. Újvidéken vagy Szabadkán. Padam, padam, padam...
