home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Otthon vagyunk!?
Talpai Lóránt
2009.07.22.
LXIV. évf. 29. szám
Otthon vagyunk!?

(Ifj. Korhecz Tamás Otthonteremtőben a szülőföldön c. könyve kapcsán)Rögtön az elején leszögezhető, hogy Korhecz Tamás bátor vállalkozásba kezdett. Konkrétan azt a kérdést felvetni - főként pedig megválaszolni -, hogy sikerült-e közelebb hozni és élhetőbbé tenni Vajdaságot az itt élő kisebb...

(Ifj. Korhecz Tamás Otthonteremtőben a szülőföldön c. könyve kapcsán)
Rögtön az elején leszögezhető, hogy Korhecz Tamás bátor vállalkozásba kezdett. Konkrétan azt a kérdést felvetni - főként pedig megválaszolni -, hogy sikerült-e közelebb hozni és élhetőbbé tenni Vajdaságot az itt élő kisebbségek, azon belül is főleg a magyarság számára, avagy részben otthont teremteni számukra az elmúlt évtized során, már-már megoldhatatlan feladatnak tűnhet. Főként a térségben mind gazdasági, mind társadalmi, mind szellemi téren lezajlott folyamatok és azok máig tartó hatása ismeretében, és annak tudatában, hogy kevés olyan magas rangú állami képviselőt vagy beosztottat ismerhettünk meg, akinek egyáltalán a véleményét hallottuk volna a vajdasági magyarság otthonának jövőjéről.
Tehát arra a kérdésre válaszolni, hogy sikerül-e az otthonteremtés a szülőföldön vagy könnyű-e magyarként élni és megmaradni, legalább annyi buktatót rejt magában, mint amennyi esélyt az elmúlt években történt sikerek prezentálására. Kétesélyesnek tűnik tehát a vállalkozás, a könyvet elolvasván azonban azt is megtudhatjuk, hogy körülbelül mi lett a végeredmény.
A két kérdésre adandó feltételezett válasz, mely a szürke mindennapok tapasztalataiból eredeztethető, eléggé lesújtó lehet. A legtöbb itt élő ember ugyanis bizonyosan azt válaszolná, hogy az otthonteremtés vagy az otthonos mozgás a térségben egyre bizonytalanabb és reménytelenebb, magyarként élni nagyon nehéz, a megmaradás mértéke, ideje, esetleg a végtelenségig tartó léptéke pedig már régóta nemcsak tőlünk függ. Adva vannak tehát a kihívások, de reménykedjünk abban, hogy Korhecz Tamás politikai elemzései a térségben lezajlott folyamatokról részben választ adnak számunkra.
A kötet szerzője természetesen inkább helyezi a hangsúlyt a pozitívumok és az eredmények kiemelésére, mint a negatív események elemzésére. Talán ez érthető is, mivel egy szakpolitikusnak határozott elképzelései, céljai kell legyenek, amelyeket ha akár megközelítőleg is kiharcol vagy elér, akkor úgy érezheti, hogy az összkép jóval világosabb, tisztább annál, mint amilyen fekete volt előzőleg. Az eredményeket tehát tisztelni kell, a negatív eseményeket pedig nem volna szabad soha elfelejteni. Annál kevésbé, mert azok száma olyan mértékben határozta meg a vajdasági magyarság elmúlt két évtizedét, hogy azok összegyűjtéséhez bizony több ezer oldalas kódexre lenne szükség.
De maradjunk egyelőre az eredményeknél a tehetséggondozó gimnáziumok vagy a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar létrehozásánál és a kétnyelvűség területén elért előrelépéseknél. Emellett pedig azon jogi erőfeszítéseknél, amelyek kevésbé látványosak, de annál hatásosabbak, vagy hatásosakká kellene válniuk.
Korhecz Tamás főszerepet vállalt Vajdaság új statútumának, a Vajdaság jogállását és hatásköreit szabályozó II. omnibusztörvénynek, valamint a nemzeti tanácsokat szabályozó kódexnek a kidolgozásában. Ezek a törvények részben biztonságosabbá vagy fejlettebbé tették Vajdaság jelenét és jövőjét. Vajdaság státusa azonban, mint tudjuk, azóta is a levegőben lóg. Maga a könyv szerzője is kétségesnek látja a jövőbeli státusát a jelenlegi szerb politikai elit mentalitása és a Vajdaság autonómiájának rendezése elé gördített szellemi vagy jogi akadályok miatt. Az omnibusztörvény vagy a 2006-os alkotmány így csak részben tudta csökkenteni azt a központosítást, amelyet hosszú-hosszú ideje Belgrádból eszközölnek. A decentralizáció folyamatos elmulasztása, illetve halogatása azonban nem zárja ki azt (amire a könyv szerzője is rámutat), hogy Vajdaságban igenis újabb alternatív tervrajzok, konstrukciók készüljenek Vajdaság autonómiáját illetően. A tartományon belüli magyar autonómia meglétét pedig legkézenfekvőbben az MNT által megfogalmazott vagy benyújtott nyelvi és önazonossági kérdések kedvező (vagy elmarasztaló) elbírálásából mérhetjük le. Tény és való, hogy 80 évnyi kisebbségi lét után jöhetett létre egy olyan testület, amely hatékonyabban is részt vehet a nemzeti önszerveződésben. Természetesen nehéz megtalálni azt az érzékeny határmezsgyét, amely mind a kisebbség, mind a többség érdekeit jelentősebb mértékben nem sérti.
Korhecz Tamás mindenképpen azokban a hagyományokban bízik, amelyek a soknemzetiségű tartományt jellemezték, jellemzik vagy jellemezhetik. Még akkor is, ha a jövőbeli elképzelt dolgokra, vagyis a jellemezhetik kifejezésre kellene helyezni a legnagyobb hangsúlyt, mivel a jelen helyzet bővelkedik olyan aggasztó momentumokban, amelyekre jogorvoslatot kellene találni. Jogilag felettébb nehéz feladat lesz orvosolni a multikulturális közegnek az utóbbi évtizedek folyamán történő jelentős átrendeződését. Vajdaság új statútuma pedig sehogyan sem akar révbe jutni, pedig a jövőbeli pozitív lehetőségek jelentős részét, azaz esélyeinket erre építi a könyv.
A tartományban tevékenykedő valóban demokratikusnak mondható politikusok, funkcionáriusok, jogászok vagy közgazdászok szerepének, aktivitásának és kitartásának mindenesetre még hatványozottabban kell működnie annak érdekében, hogy a Korhecz Tamás által remélt komfortérzet, otthonosság és a szülőföld tisztelete megmaradjon. De talán közelebb állunk a valósághoz, ha úgy fogalmazunk: kézzelfoghatóvá váljon.
A valós problémák felvetése és főként azok megoldása a jog eszköztárával nem könnyű feladat, ezért nagyon közel áll a valósághoz a könyvben megfogalmazott autonómialeírás, azaz az a küzdelmes, hosszan elnyúló harc, amely lépésről lépésre, méterről méterre vívja ki a valós szabadságjogokat. Az elmúlt években tapasztalt akarat, elszántság és a leírt eredmények tehát semmiképpen nem vitathatóak el a könyv szerzőjétől. Még akkor sem, ha a valódi, mindenki által megálmodott otthon és létbiztonság jelenleg is távol áll a térségtől. Egyelőre tehát jóval többen rombolják a tartomány nyugalmát, mint amennyien alapozzák. Többek között ezért is rendkívül nehéz az otthonteremtés a szülőföldön. A könyv, ha ugyan nem ad is kielégítő választ mindenki számára, de három fontos dologra rámutat útravalóként az otthonteremtésben. Egyrészt a terheket és kihívásokat vállalni kell, a negatív szemlélet mellett pozitív jövőképpel próbál szolgálni (amely, valljuk be, egyáltalán nem könnyű manapság a térségben élők számára), és ami a legfontosabb: a lehetséges megoldásokra, helyezi a hangsúlyt.
Végezetül pedig még azt tenném hozzá a megoldások kapcsán, hogy egy kisebbség számára sohasem ajánlatos elkövetni azt a hibát, hogy alullicitáljon saját érdekein és képességein (fontosabb a többől kevesebbet elve, mint a kevesebből semmit), nekünk ugyanis már nincs hová hátrálnunk.
Otthonteremtőben a szülőföldön*
Korhecz Tamás írásainak alapértéke, hogy igazán közelről és igazán kompetensen látja azokat a folyamatokat, amelyek az elmúlt két évtizedben a vajdasági magyarság sorsát alakították. Szövegeiben az egyik kulcskérdés az autonómia és a nemzeti tanácsok mint ennek megvalósítási formája. Ebben nem különbözik sok más szerzőtől -- és sok politikustól sem. Abban különbözik (lásd különösen az ''Autonómia az ábrándok és a valóság mezsgyéjén” és a ''Valóra válhat-e az autonómia-álom” szövegeket), hogy komolyan veszi az autonómiát mint célt. Komolyan veszi, azaz nem látja elintézettnek a feladatunkat azzal, hogy elpanaszoljuk: nincsen autonómiánk, pedig kellene, lennie; vagy azzal, hogy azt hirdeti, nem tettek eleget a nemes cél érdekében azok, akik valamit tettek; és azzal sem, hogy azt mondja, minden rendeződött. Annak, hogy valaki komolyan vegye az autonómiát, az az előfeltétele, hogy egy létező világban próbálja elhelyezni, hogy részleteket is lásson -- és hogy érveit nemcsak azok felé intézze, akiktől a panaszok hangereje függ, hanem azok felé is, akiktől a megvalósítás függ.
Korhecz Tamás -- amint mondtam -- komolyan veszi az autonómiát. Elemzi a különböző autonómiaformákat, és azok esélyeit a jugoszláv/szerb talajon. Számba veszi a jogi és politikai problémákat, kedvező és kedvezőtlen körülményeket. Az írások érdekességéhez hozzájárul az is, hogy (résztvevőként) be tudja mutatni a viták és a szabályalkotás menetét. Helyet ad írásaiban a jogszabályok megalkotását követő vitáknak is. Láttatja azt is, hogy hogyan jutott el a vajdasági magyarság viszonylag a legtovább az autonómiaalkotásban -- valamint azt is, hogy mi az, ami továbbra is feladat és nem valóság.
Az autonómia és nemzeti tanácsok problémakörét boncolgató írások mellett érdekes elemző írásai foglalkoznak a magyar nyelvű oktatással a Vajdaságban, a magyarországi népszavazás hatásaival, a kettős állampolgárság kérdésével, a magyar politikai érdekképviselettel a szerb porondon. Nem minden olvasó fog egyetérteni minden állásfoglalásával. Határozott értéke azonban a kéziratnak, hogy számba veszi azokat a jelenségeket és eseményeket, amelyek valóban fontosak voltak számunkra az elmúlt évtizedben, érveket hoz fel és esélyt ad, hogy az olvasó is átgondolja, hol tartunk.
VÁRADY Tibor
* A könyv recenziójának szövege

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..