home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Ösvénytaposók
Martinek Imre
2010.09.12.
LXV. évf. 38. szám
Ösvénytaposók

Együtt a részvevőkA nyarat idéző táborozás fényképalbumában lapozgatunk. Ha másra nem is, erre aztán mindenképpen jól jött az a kis eső! Maga a tábor - így mesélik! - már a néhai Jugoszláviában, a Vardar folyó és a Triglav-hegység között elterülő országban is nagy népszerűségnek örvendett....

Együtt a részvevők

A nyarat idéző táborozás fényképalbumában lapozgatunk. Ha másra nem is, erre aztán mindenképpen jól jött az a kis eső!
Maga a tábor - így mesélik! - már a néhai Jugoszláviában, a Vardar folyó és a Triglav-hegység között elterülő országban is nagy népszerűségnek örvendett. Igaz, akkortájt is csak a hittanórákon lehetett hallani róla! Arról a bácsfeketehegyi nyári katekizációs táborról, amelynek a Jugoszláviai, majd később a Szerbiai Református Keresztyén Egyház a főszervezője, alkotói színhelye pedig a bácsfeketehegyi Lauenberg Otthon.
- A foglalkozásokat előre megbeszélt programok szerint a gyülekezeti lelkészek vezetik -- hallottuk a torontálvásárhelyi Gyenge tiszteletes házaspártól, akik hittanosaikkal ellentétben objektív okokból, sajnos, az idén sem tudtak részt venni a találkozón. Nem reklámként említették, de hangsúlyozták, hogy külföldi segélyeknek köszönhetően(!) a táborlakóknak ezúttal is csupán szimbolikus összeget kellett fizetniük a néhány napos ott-tartózkodásért, amelyben a teljes ellátás, elméleti oktatás és énektanítás mellett a közösséget összekovácsoló ,,aktivity' is bele volt foglalva. No persze, nem a világháló meg a különböző típusú mobil-ketyerék bevonásával, csak úgy, régimódian.
Minderről a helyszínen készült, csaknem négyszáz fénykép is mesélt, továbbá az a négy diákmunka, ami a torontálvásárhelyi református egyházközségből érkező felsős tizenévesek (Gutity Krisztina, Szabó Arnold, Hompot Izabella, Görbe Tímea, Árvai Attila, Búza Márta, Borbás Valéria és Savić Aleksandra) tábori élményeit örökítette meg. åszinteségből jelesre vizsgázva.
...
,,Már ismeretlenül is nagy örömmel fogadtak bennünket megérkezésünk pillanatában, a hét végére pedig még jobb barátok lettünk. Rajtunk kívül Bácsfeketehegyről, Bácskossuthfalváról és Pirosról is érkeztek hozzánk hasonló korú lányok és fiúk, akikkel nemcsak játszani tudtunk közösen, de komolyabb dolgokról is vitatkozhattunk.''
(Búza Márta és Görbe Tímea)
,,Bevallom, eleinte egy kicsit unatkoztunk, de aztán remekül felpörögtek az események. Főleg délutánonként, amikor a csapatjátékok kerültek műsorra. Volt közöttük zsákban ugrálás, lisztfújás, sőt még íjászkodás is! Ja, és a lámpaoltást -- takarodót eredetileg kilencre tervezték, de mi kikönyörögtük, hogy azt a határidőt egypár órával szinte minden este későbbre tolhassuk.''
(Savić Aleksandra)
,,Vízválasztó volt számomra ez az ötnapos kirándulás, hiszen először utaztam el ilyen hosszú időre egyedül otthonról! Azért mégsem maradtam magamra, mert elég gyorsan összebarátkoztunk a többiekkel. Olyannyira, hogy a hazautazás napján mint az ég, rám szakadt a búbánat! Játék, szórakozás, tanulás töltötte ki vakációnk utolsó hetének napjait. Sok-sok élmény, amire örömmel emlékezem vissza... Éppenséggel csak írni nem tudok róla bővebben, hiába is biztat egyre a tanító bácsi!''
(Árvai Attila)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..