Örömzene

Örömzene

Szeretem a zentai énekelt versek fesztiváljának versenyprogramját, és igyekszem minden évben részt venni az eseményen. Az sem zavar, ha tízszer, tizenötször vagy még többször kell végighallgatnom a kötelező vers megzenésítését. Hiszen mindegyik más, és a maga módján érdekes.

Az idén sajnos csak tízszer hangzott el a kötelező vers, illetve még annyiszor sem, hiszen a versenyzők ezúttal a díszvendég, Ladik Katalin Kassák Lajos- és József Attila-díjas költő, performer, színésznő négy költeménye közül választhattak. Habár kevesebb fellépő volt, mint az utóbbi években megszoktuk, a mezőny mégis színesre sikeredett: a megmérettetésre jelentkezők Keszthelyről, Győrből, Csanádapácáról, Kecskemétről, Budapestről, Pécelről, Sepsiszentgyörgyről és Szabadkáról érkeztek.

Többen hangsúlyozták, elsősorban nem a verseny és az eredmény, hanem a hangulat és a zenésztársakkal való találkozás miatt vesznek részt évről évre ezen a rendezvényen. Ki harmadszor, ki negyedszer, de olyan is akadt, aki a huszonegyből tizenhetedszer. Ezt el is hiszem nekik, különösen miután a vetélkedő másnapján beléjük botlottam a piacon, ahol a hideg, szeles időjárás ellenére önfeledten örömzenéltek az őket körülálló embereknek.

Szeretem a zentai énekelt versek fesztiváljának versenyprogramját, habár az újságírói feladatomat — legalábbis ami a fotózást illeti — sohasem tudom maradéktalanul ellátni, mert a színpadon rengeteg színes zsinór, huzal, kábel és a hozzájuk tartozó mikrofon található, mely gyakran takarja a zenészek arcát, és ezért nem lehet jó felvételeket készíteni. De ez sem túl nagy baj, mert az, hogy újságíró vagyok, ilyenkor másodlagos. Ami abból is látszik, hogy nem igyekszem minden szót lejegyezni, vagy interjúkat készíteni, inkább csak élvezem az egészet. És már előre tudom, hogy majd nem értek egyet a zsűri döntésével, mert nekem mindig mások tetszenek. Valószínűleg a szakembereknek van igazuk, hiszen nekem nincs semmiféle zenei képzettségem, kottát sem tudok olvasni, és az énekhangom sem a legjobb, de a verseket leírva vagy énekelve egyaránt szeretem. Kedvelem a „kalákás” stílust is, mely egyfajta etalonnak számít a megzenésítésben, de azt sem bánom — sőt! —, ha valaki a keményebb, rockosabb hangzással és hangszerekkel kísérletezik.

Nem terveztem szokványos beszámolót írni az Énekelt Versek XXI. Zentai Fesztiváljáról, de a díjazottakat mégsem hagyhatom ki. A fődíjat a győri Hangraforgó együttes nyerte meg, a közönség kedvence a kecskeméti Resti Kornél Zenekar lett. A második helyezés a budapesti Németh Viktornak jutott, aki megkapta a kötelező vers legjobb feldolgozásáért járó díjat is, a harmadik helyen a szintén budapesti Vendéghang végzett. A Kaláka együttes két különdíját a keszthelyi Ambrus Hunor és Villányi Eszter, illetve a szabadkai Az Ihlet Percei, a Misztrál zenekar különdíját pedig az ugyancsak szabadkai Szabó Róbert és zenésztársai vihették haza. 

Az érdeklődők részt vehettek Ladik Katalin irodalmi estjén, Korhecz Imola és a Cimbora együttes gyermekkoncertjén, a gálaműsorban pedig a hagyományoknak megfelelően a Kaláka zenekar lépett fel, mely ezúttal Szirtes Edina Mókus énekesnőt látta vendégül.


Egy kis fesztiváli arcképcsarnok: Németh Viktor, Papp Máté (Resti Kornél), Szabó Róbert és Szűcs Ruben

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Zenei újdonságok
Zene
  • Zvekán Péter
  • 2018.11.13.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Kárpát-medencei Magyarok Zenéje
Zene
Facebook

Támogatóink