home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Oromon jó élni!
Tóth Tibor
2018.11.26.
LXXIII. évf. 47. szám
Oromon jó élni!

November közepén ünnepelt Orom, ez a Magyarkanizsa községhez tartozó takaros kis település, mely Újfaluval és Völgyessel együtt alkot egy helyi közösséget.

Sok évvel ezelőtt novemberben haladt át rajta az első vonat, így ehhez az eseményhez igazítják a falunapot, hiszen ettől a naptól pezsdült fel itt az élet.

Fogjunk össze falunk gyermekeiért! elnevezéssel Orom helyi közössége felhívást intézett a helyiekhez a Lilliput óvoda támogatására.

— A felhívás kedvező visszhangra talált a közvállalatok, a magánvállalatok, a civil szervezetek és egyesületek részéről, a befolyt összegből pedig létrejött a gyönyörű zsinórlabdapálya és a gyermekbarát játszótér, valamint laptoppal, projektorral és vetítővászonnal is bővült óvodánk. Célom a labdajátékok népszerűsítése, hiszen általuk a gyerekek kijönnek a friss levegőre, és több időt töltenek a szabadban. Jelenleg tizenhat óvodásunk van. Az iskola előkészítős csoportjaival bajnokságokat szervezünk, melyeknek kiváló otthont ad az ütésgátlós, kosárlabdapalánkkal felszerelt zsinórlabdapálya, emellett a helyszín évzáró műsorok és egyéb ünnepségek megtartására is alkalmas — mondta Bata Magdolna, a Lilliput óvoda óvónője.

A gyűjtés során 617 000 dinár jött össze, a Vajdaság Utai Közvállalat 150 000 dinárral járult hozzá a kezdeményezés megvalósulásához.


Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület képviselői az Oromért! elismeréssel

A művelődési házban megtartott falunapi ünnepségen elsőként egy kisfilmet vetítettek le, melyen az elmúlt falunap óta történt események, fejlesztések voltak bemutatva. A termet megtöltő közönséget Lékó Róbert, Orom Helyi Közössége tanácsának elnöke köszöntötte, és a fejlesztésekre bővebben is kitért.

— 1400 méter hosszan utakat aszfaltoztunk, 790 méter hosszan földutat borítottunk be zúzott kővel, 1300 méter hosszan pedig utakat javítottunk, újítottunk fel. A helybeli általános iskola teljes körű renováláson esett át, az év elején új autóbusz-megállókat vásároltunk, a polgárokkal közösen gyalogjárdákat újítottunk fel 430 méter hosszan. A munkálatokhoz a helyi közösség gondoskodott az anyagról, a polgárok pedig munkájukkal járultak hozzá az elképzelés megvalósításához. Következik a Bartók Béla és a Dankó István utca aszfaltozása, továbbá terveink között szerepel az Orom és Völgyes közötti földút zúzott kővel való borítása. A két település között természetesen már létezik aszfaltút, viszont a Pósa-sornál tervezett beruházásnak köszönhetően jelentősen csökkenne a két település közötti távolság. Ha az aszfaltozási munkálatok továbbra is a jelenlegi ütemben haladnának, akkor 2019-ben minden előirányzott utcánkra szilárd borítás kerülne. Az idei évi összberuházásokra 13 millió dinárt különítettünk el. A pályázatok terén is sikeresnek bizonyultunk, hiszen a helyi közösség és a művelődési egyesületek összesen 113 000 eurót nyertek — mondta Lékó Róbert.


Az általános iskola és a művelődési egyesület népdalkórusa

Nyilas Mihály, Orom Helyi Közössége tanácsának alelnöke elmondta, hogy Orom életképes falu, viszont a lakosság fogy, így még több fiatalra van szükség. A faluban maradtak többéves programot készítenek a probléma megoldása érdekében, amit a helyi közösség tanácsa is támogat.

Erdélyi Olivér, a helyi közösség tanácsának tagja kiemelte, szükség van azokra a fiatalokra, akik itt maradnak, Oromon képzelik el a jövőjüket, itt alapítanak családot, illetve óvodába és iskolába is a településen íratják gyermeküket.

— A fiatalokból álló munkacsoport többéves tervet készít, mely december végére lesz meg, a helyi közösség tanácsa elé pedig a jövő év januárjában kerül. A programban a fiatalok ötletei, tervei, stratégiái szerepelnek. Véleményem szerint jó itt élni. Üzenem ezt azoknak is, akik máshova költöztek — mondta Erdélyi Olivér.

A színvonalas művelődési műsorban a helybeli óvodások, az általános iskola tanulói és népdalkórusa, az oromi és a völgyesi népdalkórus, a kunfehértói citerazenekar és az oromi néptáncosok léptek fel. A helyi közösség első alkalommal adott át elismerést azoknak, akik sokat tettek Oromért, akik öregbítik a település hírnevét. Az Oromért! díjat az oromi Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a csókai Kormányos László tartományi képviselő érdemelte ki, aki több éve jelentős szerepet tölt be a falu művelődési életében, hiszen támogatja a helyi kultúréletet, illetve annak továbbfejlesztésén dolgozik.

A falunap záróakkordjaként Hegedűs Vera, Turzai Sándor, Turzai Éva, Vujinović Verona és Pavešić Éva alkotásaiból nyílt tárlat a helyi közösség tanácstermében.


Még több kép, a szerző felvételei:

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..