Orom – Öröm, Malom – Vallom

Orom – Öröm, Malom – Vallom

Ha végignézünk Vajdaság regionálisfesztivál-palettáján, elég gyorsan szembesülünk vele, hogy kevés a színvonalas és izgalmas összművészeti hacacáré. Zentai Nyári Ifjúsági Játékok sincs már, csak különféle városnapok, főzőversenyek, egyik-másik ünnephez kapcsolódó események, s szinte minden hétvégére jut belőlük egy. Igazi fesztiválhangulattal azonban az idén nyáron talán csak a Dombos Festen, illetve most, a Malomfesztiválon találkozhattunk. Hát hova menjen szegény vajdasági fiatal, aki annak ellenére szeretné magát jól érezni, hogy pénztárcája még a zsebpénzre támaszkodva hízik (tehát elég sovány)?

Hát Oromra! Mely Zentához és Szabadkához is közel van, Újvidéktől meg Nagykikindától sincs messze, Szegedről pedig csak egy köpés, ráadásul ingyenes sátorozási lehetőséggel, medencehasználattal és a malom gyomrában borkóstolóval várja a fesztiválozókat.

A helyszín minden szempontból ideális, bővíthető, szűkíthető, könnyen megközelíthető, szerethető. A rendezvényt a narancssárga színnel jellemezhetjük leginkább: az asztalokon napraforgó, a malmon kivetített sárga csirke (köszönjük, Fényszigor), mindenfelé szalmabálák, nemezelt szőnyegek, de még a vendégek kedve is narancsszínre váltott, amint megérkeztek.

A koncertek sem a trendet követték, hiszen a pályakezdőktől egészen a profikig mindenki megfordult itt. A pénteki fellépők: Smokey Monday feat. DJ Menz, Zeninjam feat. FmN, Give Peace a Chance, Lusta Bítek, Senkiháza. Nem biztos, hogy a felsorolásra mindenki felkapja a fejét, hogy úúúú, a kedvenc zenekarom!, viszont azt kell hogy mondjam, nagy tévedésben él, aki a Malom után nem így érez. A Zeninjam finom funk-jazz elemeket vegyített némi elektronikával és tökéletes énekhanggal, mindezt megbolondítva egy kis beatboxszal, a Senkiháza pedig ferdére rappelte a malom tetejét, majd közös énekléssel zárta a pénteki nap koncertjeinek sorát.

Szombat délután a lovaké és a kézműveskedésé volt a főszerep. Lehetett lovagolni, íjászkodni, nemezelni, agyagozni vagy csak egyszerűen a medencében ringatózni és süttetni magunkat az oromi nappal. Fórumbeszélgetésre is sor került: „Should I stay, or should I go?” — Fiatalok és a migráció címmel, sok hozzászólással, kérdéssel, észrevétellel.

A szombat este koncertjeinek sorát egy üdvözlendő produkció nyitotta, a Tisza Menti Gyermekfilharmónia hangversenye. A manók és a tanáraik főként népdalokat adtak elő. Aki látta őket, örülhetett, hiszen amikor világhírűek lesznek, a belépőért sokkal többet kell majd fizetni, mint most, a pályájuk kezdetén. A Wooden Ambulance különös, meseszerű dallamaival, a felkavart idegrendszerre ringatóan ható zenét játszott, melyet fűben ülve és csukott szemmel „illik” hallgatni, bár a zenekar tagjai nyitott szemmel járják Vajdaságot biciklin. A Tudósok zenekar koncertjét drMáriás A balkáni tahó és egyebek című könyvének bemutatója előzte meg, mely borkóstolóval végződött, így talán egy picit a Nagy—Sagmeister Borászatnak is köszönhetjük azt a hihetetlen lendületet és energiát, amellyel a Tudósok megtanított bennünket a tudományok fontosságára. A Lábos Electric Orchestra az a zenekar, amelyet végképp nem kell bemutatni a vajdasági fiataloknak. Pöttyös lábasokból készült hangszerek, saját számok a nagymamáról, Kukoriról és még sorolhatnánk. Chrono & Ascaloon feat. Bobby Shepherd. A malom mellett már korábban is rendeztek fesztivált. Az előző években Windmill volt a neve, más szervezésben, más filozófiával, más dizájnnal (az ideit Oláh Dórinak köszönhetjük). Az új és fiatal szervezőcsapat azonban Malomfesztiválra keresztelte a Windmillt. S hogy miért? Hát azért, hogy a mama is megértse...

Lemásolták egy fesztivál sikerének kulcsát, nem csak egy példányban. A kulcstartókat olyan helyeken kereshetjük, mint például egy malom első szintjén található foteljának alja, egy napraforgó szárán „lecsorgó” katicabogár szárnya, egy forró kemencéből kikapott „malomkeréknyi” pizzára váró fesztiválozó lyukas zsebe, de talán legfőként a két nap alatt érzékelt állandó pozitív vibrálás. Azt hiszem, még az is jól érezte magát a Malomfesztiválon, aki nem. Megéri odafigyelni rá.

Kép galéria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Az emberiség javát szolgálva
Riport
Facebook

Támogatóink