Örökölt szerelem

Örökölt szerelem

A szabadkai Kovács Tibor november 22-én tölti be 90. életévét.

A kilenc évtized nagy részét két, illetve három keréken töltötte, hiszen élete java a motorozásról, a versenyzésről szólt. Sportmunkássága elismeréseként Szabadka városa 2014-ben Pro Urbe díjjal tüntette ki.

A motorozás szeretetét édesapjától örökölte, aki egy 1200 köbcentis Harley-Davidsonnal szelte a kilométereket. Egy idő után a motort eladta, a kétkerekű egész Afrikáig került, Tibi bácsi pedig egy 750 köbcentis Harley-vel tanult meg motorozni az 1930-as évek végén. Akkoriban vasárnap tilos volt motorozni, így az egykori Lifka mozi udvarában pattant nyeregbe, ahol akkor éltek. Édesapja gyakran motorozott együtt Lifka Sándorral, Szárits Jánossal pedig, az első szabadkaival, aki repülővel emelkedett a magasba, megalapították a Sampion Motorklubot. Pályájuk a mai lóversenypálya helyén volt, ahol gyorsasági versenyeket tartottak. Tibi bácsi 1946-ban vásárolta meg első motorját, egy Mátra típusút, majd az évek során legalább negyven motorkerékpár talált nála gazdára.

Első versenyére 1946-ban került sor Szabadka utcáin, ahol egy 89 köbcentis, Sax nevű motorral az első helyen ért célba. Pályafutását számtalan jugoszláv bajnoki cím és futamgyőzelem fémjelezte, 79 éves korában még gyorsasági versenyeken indult, 85 éves koráig különböző futamokon állt rajthoz, ma pedig a legidősebb aktív motoros az országban.

— Minden kategóriában versenyeztem, gyakran öt különböző osztályban álltam rajthoz. Félelem nem volt bennem, viszont minden alkalommal türelmetlenül vártam, hogy elrajtoljon a verseny. A zöld lámpa felvillanása után a türelmetlenség és a várakozás adrenalinná és a motorozás iránti szeretetté alakult. A Nemzetközi Motorsportszövetség által szervezett futamokon harmincöt alkalommal álltam rajthoz, az elit rangig jutottam el, és mindössze öt verseny hiányzott ahhoz, hogy elérjem az úgynevezett mester szintet. A FIM-rally sorozatban is indultam, melynek futamait mindig más országban rendezték meg, a terepversenyeken pedig legtöbbször Magyarországon szerepeltünk, Szegeden és Hódmezővásárhelyen is versenyeztünk.

Bejárta motorral egész Európát, sőt, még Afrika északi részébe, Tunéziába is eljutott. 1984-ben a hajdújárási Szalma Imrével egészen a kontinentális Európa legészakibb pontjáig, a norvégiai Nordkappig motoroztak. Négy évvel később a 10 000 kilométer hosszú és két hónapig tartó utat feleségével, Margittal is megtették. Abban az időben még nem létezett GPS, de nem is volt rá szükség, hiszen a motorosok már akkor hatalmas egymás iránti szolidaritásról és segítőkészségről tettek tanúbizonyságot.

— Mindig azt mondták rólam, hogy még az utcáról is behozom a motorost — jegyezte meg mosolyogva. — A szolidaritás állandó a motorosok között. Egy alkalommal Franciaországba érve defekt ért bennünket. Bementem egy üzletbe, ahol az ott levő fiatalember felajánlotta a segítségét: felült a motorjára, nyakában a mintagumival elhajtott a 100 km-re levő szaküzletbe, és kicserélte a keréken a gumit. A jótettet nem lehet megfizetni, hiszen nem kellett keresgélnem a szaküzletet, mindent helybe hozott. Erre csak a motorosok közötti szolidaritás, a motorozás iránti szeretet képes — elevenítette fel az emlékeket Tibi bácsi.


A Kovács család fotóalbumából

Amikor csak teheti, motorra ül, a találkozókra is gyakran elmegy. Járművét egy oromi származású motorosnak, Cseszkó Gézának adta el, aki gyakran Szabadkára látogat, és ilyenkor Tibi bácsi újra vezetheti a korábbi motorját.

— Nekem most egy régi, szlovén gyártmányú Pony Expressem van. Jó kis járgány, régen sok helyre eljutottunk vele. Amikor Ildikó lányom tizennégy éves korában megkapta a vezetői engedélyt, azonnal felültünk a motorra, és a lengyelországi Lublin városáig meg sem álltunk. A Tátra hegységben kiégett az égő, így az út hátralevő részében csak a Hold világított.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi szép a motorozásban, azonnal a szabadság érzését, majd a motorosok közötti közvetlenséget emelte ki. A legfontosabb azonban a biztonság.

— Legelőször a féket kell megtalálni, és csakis utána indulhatunk bárhova. Minden azzal kezdődik, hiszen a megállás a legfontosabb. A fiatalokat több éven át tanítottam vezetni, és nekik is mindig azt mondtam, hogy előbb keressék meg a féket, és csak utána helyezzék üzembe a motort. Össze kell szokni a járművel, ami többéves folyamat eredménye, meg kell ismerni, és csak ezután beszélhetünk gyorsaságról. Sokan a kismotorról nagyra ülnek, és máris megtörténik a baj. Nagy az eltérés a kettő között. Óvatosnak és figyelmesnek kell lenni, az utat tisztelni, a szabályokat pedig betartani kell. Fontos a megfelelő védőruházat használata. Az ember nem érzi azonnal a határait. Több együtt eltöltött kilométerre van szükség ahhoz, hogy a motoros megérezze, hol vannak a határai, meddig mehet el — vélekedett a 90. életévét holnap betöltő Kovács Tibor, Szerbia legidősebb aktív motorosa.

Tibi bácsi motorozás iránti szeretete mára sem kopott meg. Hatalmas lelkesedéssel és örömmel mesélt arról az életérzésről, amelyet elmesélni nem is lehet, egyszerűen át kell élni.


Képgalériánkban a családi album képei mellé kerültek utólag a november 22-ei születésnapi ünnepség fotói is, melyeket Szalai Attila készített.

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink