Eredetileg az általa vezetett Pántlika énekcsoportot szerettük volna helyszíni élőképpel bemutatni. Viszont az esti énekpróba végül mégsem valósult meg a kijelölt időpontban.

Szakmai útjainknak legutóbb erős másfél évtizeddel ezelőtt volt enyhe érintkező pontja. Mindketten a pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület színeit képviseltük akkor. Mária énekhanggal, jómagam pedig moldvai kavalon játszva. Külön-külön produkciót hozva. Aki nem hiszi, nos, az nyugodtan kopogtasson be a verseci magyar kultúregyesületbe. Az említett színre lépés mozzanatairól készült, időközben berámáztatott fotográfiák ma is ott vannak a nagyterem falán.

— Régen volt — jegyzi meg a rea jellemző derűvel. — Azóta rengeteg minden történt. Kétszeresen is anya lettem, munkába álltam. Mivel többnyire nem volt, aki legyen a gyermekekvel, egyszerűen visszahúzódtam. Persze továbbra is énekel(get)tem, de ezt már csak úgy, saját kedvtelésből tettem. Odahaza. Egyébként családunkban mindig is fontos helye volt az éneknek és a muzsikának. Nagyszüleimnél például a vasárnapi ebédhez mindig szólt a magyar nóta. A rádióról. Nagytatám kedvence a Krasznahorka büszke vára volt. 

A Pántlika énekcsoport a székelykevei betlehemes találkozón 2018-ban (Martinek Imre felvétele)

A népzenével Mária személyesen tizenhat éves korában találkozott először. A pancsovai KIE-be, vagyis a Petőfibe bejáró fiatalokkal Lukács Imre temerini néptánc-koreográfus foglalkozott akkortájt. Lényegében az ő buzdítására lett Mária is elhivatott tagja a táncházmozgalomnak, hogy idővel — több nyári népzenei és -tánctábor hangulatának ízlelgetése után — teljességében megtalálja önmagát e műfajban. Mi több, ezt a ragaszkodást, az eredeti magyar népzene iránti szeretetet a saját gyermekeire is átörökítette.

— Részben. Csak részben. A nagyfiam inkább focizik. Viszont a kislányom énekelget. A férjem pedig, aki évekig hegedűn játszott, a pancsovai Csörömpölő meghívására immár egy éve nagybőgősként erősíti a zenekart, melynek hosszas rábeszélése és győzködése után szép lassacskán én is visszabátorkodtam a nyílt színi fellépésekhez. Velik. Boldog vagyok. Nemcsak amiatt, hogy újra énekelhetek, de azért is, hogy mindezt a számomra igen fontos emberek társaságában tehetem. Visszatérésem első állomása Székelykeve volt 2018 őszén. Utána Udvarszállás, a XXIX. Dél-bánáti Szemle, majd a XXV. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok palicsi megnyitója következett. A zenekarral együtt Kecskemétre is eljutottam, egy népzenei találkozóra, a közelmúltban pedig Szenttamáson énekelhettem a XVII. Őseink Zenéje fesztiválon. Jelenleg egy május 11-ére kitűzött szegedi rendezvényre készülünk. Annál is inkább, mivel a szervezők egyórás koncertet várnak tőlünk. Az énekek eredeti hangzásának megőrzésére törekedve Mária az adatközlők által felénekelt felvételekre építkezik. A tájegységek közül leginkább a kalotaszegi nőtt a szívéhez. A pántlikás kislányoknak persze sokkal vidámabb hangvételű régiók népdalkincséből válogat.

Kemény Mária és a Csörömpölő zenekar Szenttamáson (Pál Károly felvétele)

— Nekik egészen más népdalokat nézek. Hogy hëzzaillesszem az éveikhez. Most például Galga menti népdalokat gyakorolunk. A tavalyi dél-bánáti betlehemes találkozón mezőségi karácsonyi népdalokkal léptünk fel Székelykevén. Több szempontból is mély víz volt ez, hiszen a megalakulásunk utáni legelső énekpróbát hivatalosan 2018. október 7-én tartottuk meg. Összejöveteleinket itt, a Petőfiben tartjuk, bár mindnyájan Hërtelendről utazunk be. Nem, nem különcködés ez, inkább a meglévő humán erőforrás sajátságos megosztása a kül- és belvárosi magyar egyesületeink között. A Tamásiban ugyanis ezek a gyerekek néptáncolnak, az énekek betanításába pedig természetesen besegítek. Próbáink helyszíne meg személyes kötődés. Én az itteni falak között tanultam meg énekelni és táncolni.

Kemény Mária (Martinek Imre felvétele)

Kovács Tímea, Kató Leontina, Kiss Laura, Kiss Andrea és Kemény Lejla. Mivel fellépéseikkor mindnyájuk hajában ott az a bizonyos pántlika, maga a névválasztás is magától értődő volt. Illik hëzzik. A leányok felsősök, megannyi kötelező és magánszorgalomból választott elfoglaltsággal. Néhány cseppnyi jóakarattal viszont minden megoldható. Még a kulturális tevékenységekhez szükséges logisztika is.

— Noha olyan munkahelyem van, ahol szabadnapot sem illik kérni, egy egész hétvégéről nem is beszélve, a kollégáimmal mindig sikerül megtalálnunk a közös hangot. Kölcsönösen kisegítjük egymást. Másképp nem lehet. Terveink? Feltétlenül folytatni a megkezdett munkát. Reménykedve, hogy az énekcsoport hosszú távon nemcsak fejlődni és eredményeket felmutatni lesz képes, de akár megújulni is, ha bárki bármilyen okokból adódóan kilépne sorainkból.

A pántlikás leánykák civilben (Andrejevity Iván felvétele)