home 2024. április 17., Rudolf napja
Online előfizetés
Nyert a Saul fia
MTI
2016.02.29.
LXXI. évf. 9. szám
Nyert a Saul fia

Oscar-díjat nyert Nemes Jeles László alkotása, a Saul fia a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában, a díjátadót magyar idő szerint hétfőn hajnalban tartották Los Angelesben. A győztesek egyebek mellett az előítéletek, a nemi diszkrimináció, a szexuális erőszak és a környezet pusztítása ellen emelték fel a szavukat a színpadon és a kulisszák mögött egyaránt. A holokausztdráma az első magyar alkotás, amely 1982 óta elnyerte az amerikai filmakadémia elismerését, 34 évvel ezelőtt Szabó István Mephisto című műve nyert.

A díjat átvéve Nemes Jeles László a több mint háromezer fős közönség előtt köszönetet mondott alkotótársainak, köztük a főszereplő Röhrig Gézának, valamint Magyarországnak, amiért támogatta a filmet. „Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film” — fogalmazott.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Facebook oldalán reagált az Oscar-díj hírére. „A magyar film nagy napja. Mindenkinek köszönjük” — olvasható a bejegyzésben, amelyben a kormányfő gratulációja angolul is olvasható. 

Andy Vajna filmügyi kormánybiztos óriási sikernek nevezte, hogy magyar alkotás nyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Nemes Jeles László rendezése „a bemutatója óta eltelt kilenc hónapban elképesztő világhírre tett szert” — fogalmazott a filmügyi kormánybiztos, hozzátéve, hogy az Oscar-díjra nemcsak az alkotók és a magyar filmes szakma, hanem az egész ország büszke lehet. 

A kormánybiztos a The Hollywood Repoternek adott nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy Magyarország komoly lehetőséget kínál a tehetséges rendezőknek, a magyar filmtámogatási rendszer megadja a lehetőséget egy elsőfilmes rendezőnek is, hogy bizonyítson. Mint mondta, a Saul fia egy háromoldalas tervből lett világsiker.

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezetője Los Angelesből bejelentkezve az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában felidézte, hogy senki más nem akarta támogatni a Saul fiát, egyedül a filmalap ismerte fel a film különlegességét. 
Sipos Gábor, a Saul fia egyik producere arról beszélt az MTI-nek, hogy hatalmas örömmel fogadták az alkotók az Oscar-díjat. „Elmondhatatlan érzés volt, továbbra sem találjuk a szavakat. Az elmúlt egy év minden érzelme benne volt abban a pillanatban, amikor kinyílt a boríték” — idézte fel a producer.
Rajna Gábor, a film másik producere az M1-en úgy fogalmazott: „Valóban egy álomban vagyunk, amiből még nem ébredtünk fel, talán majd holnap reggel. Nagy kő esett le a szívünkről, nagyon boldogok vagyunk” — mondta.

Koltai Lajos, az Oscar-díjas Mephisto című film operatőre szerint a kép és a hang együtt olyan állandó közelséget teremt a Saul fiában, amelytől nem lehet szabadulni. Mint fogalmazott, a holokauszt eddig érintetlen területével, a Sonderkommando világával megismertető Saul fia operatőri munkájának titka, hogy nagyon közelről, kézi kamerával készültek a felvételek. Kiemelte a film hangmérnöki munkáját is, amelynek köszönhetően rendkívül közel kerülnek a nézőhöz a szenvedés elviselhetetlen hangjai. 

Szűcs Edit, a film jelmeztervezője arról beszélt, hogy az egyedi képi szerkesztési mód, a rengeteg közeli felvétel rendhagyó kihívás elé állította. 

Bárdos Judit filmesztéta azt emelte ki, hogy a magyar filmgyártásra és a magyar filmművészetre is felhívja a figyelmet a Saul fia sikere. Mint mondta, nagyon sokat jelent az, hogy magyar alkotást az idegen nyelvű filmek között elismer az amerikai filmakadémia. Bizalmát fejezte ki az iránt, hogy ez pozitívan hat majd a magyar filmek finanszírozására is, hogy további hasonlóan sikeres alkotások készülhessenek.

A Saul fia, amelyet hollywoodi szakírók a legfontosabb holokausztfilmek közé soroltak, több tucatnyi díjat, köztük a Golden Globe-ot is elnyerte az idei díjszezonban, az alkotás a Laokoon Filmgroup gyártásában készült.
A legjobb filmnek járó Oscart a Spotlight — Egy nyomozás részletei kapta, a legtöbb díjat, hatot a Mad Max — A harag útja című sci-fi gyűjtötte be, George Miller filmje azonban csak a kevésbé fontos kategóriákban — jelmez, látványterv, smink és frizura, hangvágás, hangkeverés, vizuális effektusok — nyert.

Három díjat nyert A visszatérő című túlélődráma: Alejandro González Inárritu lett a legjobb rendező, Leonardo DiCaprio a legjobb férfi főszereplő, Emmanuel Lubezki pedig a legjobb operatőr. A legjobb női főszereplő díját Brie Larsson amerikai színésznő kapta A szoba című drámában nyújtott megrázó alakításáért. A legjobb női mellékszereplő a svéd Alicia Vikander (A dán lány), a legjobb férfi mellékszereplő pedig az elsősorban színpadi szerepeiről ismert Mark Rylance brit színész (Kémek hídja) lett. 

A legjobb dokumentumfilm díját az Amy Winehouse énekesnőről szóló, Amy című alkotásnak ítélték oda, míg a rövid dokumentumfilm kategóriában az A Girl in the River: The Price of Forgiveness (Lány a folyóban — A megbocsátás ára) című alkotás nyert. A legjobb rövidfilm Oscarját a Stutterer (Dadogós) című produkció, Benjamin Cleary és Serena Armitage alkotása kapta. A legjobb egészestés animációs film a Pixar stúdió kasszasikere, az Agymanók, a legjobb rövid animáció pedig a chilei Bear Story lett. 

Meghatottan vette át a díjat Ennio Morricone az Aljas nyolcas című filmhez szerzett zenéjéért. A 87 éves olasz komponistát korábban ötször jelölték, de eddig nem nyert a legjobb filmzene kategóriában. 2007-ben életműdíjjal tüntették ki.

A legjobb filmdal Oscar-díját a Spectre — A Fantom visszatér főcímzenéje, a Writing's On the Wall nyerte el, amelynek dalszövegét és zenéjét Jimmy Naples és Sam Smith jegyezte.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..