home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Nyeregbe, Vajdaság!
VARJÚ Sára
2013.06.26.
LXVIII. évf. 26. szám
Nyeregbe, Vajdaság!

A Nemzeti Vágta előfutamaként szervezik meg Zobnaticán, július 27-én első ízben, hagyományteremtő szándékkal a Vajdasági Vágtát. A Nemzeti Vágta a magyar tradíciókra épülő kulturális, turisztikai, gasztronómiai és történelmi településfesztivál, egyedülálló lovasünnep. A lovas hagyományok minden nemzet közös gyökerei, melyek a nemzetek összefogását hivatottak erősíteni.

— Vajdaság minden részéről képviseltetik majd magukat a települések. Célunk az, hogy ezek a községek bemutatkozzanak, tehát a rendezvényt a magyar nemzet szempontjából fontos lovastalálkozóként tartjuk számon — fejtette ki lapunknak Bunford Tivadar, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány elnöke, a vajdasági előfutam szervezője, majd azt is elmondta, hogy összesen 36 lovas-ló párost várnak a megmérettetésre, amelyre eddig 23-an jelentkeztek.

— Vannak Vajdaságban olyan települések, ahol egy lovas sincs, ahol lótenyésztéssel sem foglalkoznak, mégis be szeretnének nevezni a futamra. Rájuk is gondoltunk, ezért úgy döntöttünk, hogy a több lovassal rendelkező helységek maguk között döntik el, ki képviseli őket, a többi jelölt pedig választhat, hogy melyik községet szeretné reprezentálni vendéglovasként — mondta Bunford Tivadar.

A táv 1300 és 1500 méter között lesz, a lovasok és lovaik galopp-pályán mérik össze erejüket. A Vajdasági Vágta 36 versenypárosának hat előfutamából kerül ki majd az a hat legjobb versenyző, aki indulhat a kora esti órákban kezdődő döntőben. A vajdasági elődöntő első két helyezettje automatikusan részvételt nyer a Budapesti Nemzeti Vágtán, a harmadik részvevőt pedig a rendezvény bizottsága nevezi ki.
A kora délutántól kezdődő, estébe nyúló program keretében a futamok között szórakoztató, sport- és kulturális műsort is szerveznek.

— Ezekre a programokra túljelentkezés van, mert mindenki meg akarja magát mutatni, nagyon nagy az érdeklődés. Csikósok érkeznek Magyarországról, két ügetőfutamot és kettes ügetőfutamot is szervezünk, ezenkívül megrendezzük a vajdasági fogathajtó bajnokság fordulóját. A lóversenypálya három részből áll, a külső körben zajlik majd a lóverseny, a középsőben az ügetés, a belső téren pedig a fogathajtás. Természetesen nem egyidejűleg — részletezte a szervező.

Minden előfutam programjába egy olyan futam is bekerül, amelyen nem magyar nemzetiségű lovasok mérettetnek meg egymással, ezáltal minden részvevő országból egy-egy versenyző kerülhet ki a Nemzeti Vágta keretében lezajló Nemzetközi Vágtára. Ezen a megmérettetésen a felsorakozott versenyzők nem saját lovaikkal startolnak, hanem előzetes sorsolás alapján minden lovas a számára kisorsolt magyar fajtájú, shagya-arab lovat üli meg. A fővárosi rendezvény különlegessége a Vágta Korzó, ahol a Kárpát-medence régiói, tájegységei mutathatják be jellegzetességeiket, csalogathatják tájékukra a kíváncsi utazót. A belvárosban felállított vásári hangulatban Vajdaság is helyet kap. A programsorozatot színesíti a faházakból kialakított Országkonyha, azaz a Bor- és pálinkafalu.

A nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel nevezési díj nincs és belépődíj sem lesz. A költségeket európai pénzekből, pályázati forrásokból és vállalkozóknak, a lovassport szerelmeseinek az adományaiból fedezik. A rendezvényt a Duna Televízió közvetíti, így a képernyők előtt mindenki drukkolhat települése lovasának a döntőbe jutásért.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..