home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Nyár az Adicában
Tóth Tibor
2017.08.08.
LXXII. évf. 31. szám
Nyár az Adicában

Az Adica Üdültetési Közvállalat által üzemeltetett strandfürdőben június 1-jén kezdődött meg az idény.

Az emberek kikapcsolódását három medence és vendéglátóipari létesítmény, sportpályák, valamint gyönyörű környezet szolgálja, szombat esténként pedig különböző zenés rendezvényeken vehetnek részt az érdeklődők.

A medencekomplexum az állandó beruházásoknak köszönhetően évről évre fejlődik. Az idén olyan befektetésekre került sor, amelyek a vendégek számára nem láthatóak, viszont a víz minőségének megtartása szempontjából hatalmas előrehaladásnak számítanak. Eddig klórgázzal sterilizálták a medencék vizét, ezentúl azonban Ada községi eszközökből több mint 200 000 euró értékű, modern fertőtlenítőrendszert szereltetett be, mely kiváló vízminőséget nyújt.


Juhász Tibor, az Adica Üdültetési Közvállalat igazgatója

— Az elmúlt években is több befektetésre került sor. Négy csúszdát állítottunk fel vendégeinknek, valamint a gyermekmedencét is teljesen felújítottuk. Utóbbi egy 1981-ben épült régi betonmedence volt, mely az évek alatt meglehetősen rossz állapotba került. Poliészter bevonatot kapott az objektum, így az elkövetkező 15-20 évre megoldódott a sorsa. Tavaly az adai önkormányzattal karöltve felújítottuk az olimpiai medencét. A teljes alumíniumfelületének homokozása és hegesztése után vadonatúj festést kapott a létesítmény. A lelátóra kívülről poliészter bevonat került, de a belső homlokzat is megújult. A medence területén mintegy száz napozóágyat helyeztünk el, melyet vendégeink bérmentve használhatnak — mondta Juhász Tibor, az Adica Üdültetési Közvállalat igazgatója.

A strandfürdőben a nyár végéig szombat esténként színvonalasabbnál színvonalasabb zenés rendezvényeket tartanak. A sorból kiemelkedik az augusztus 9-e és 13-a között megrendezésre kerülő Green Future Festival, amelyre négy nap alatt mintegy ötvenezer fiatalt várnak a medencekomplexum öthektáros, bekerített területére. Az Adica és a Delfin Úszóklub közösen szervezett úszóiskolát, melynek köszönhetően ötven gyermek tanult meg úszni, ezenkívül a második osztályos általános iskolások a közvállalat és az önkormányzat ingyenes úszóiskolájában sajátíthatták el a sportág technikáját. A látogatottsággal elégedettek a közvállalatban, és abban bíznak, hogy a nyár végéig mintegy ötvenezer vendég látogat el a fürdőbe.


A csúszdával ellátott, 40 centiméter mély gyermekmedence

A strand területén senki sem marad éhen-szomjan, hiszen a vendégeket több vendéglátóipari létesítmény várja.

— Üzletpolitikánk szerint a medence területén elhelyezkedő vendéglátóipari létesítményeket nem adjuk bérbe, hanem a közvállalat saját maga működteti őket. A nagyvendéglőnkben száz személyt tudunk egyidejűleg kiszolgálni, ezenkívül van egy gyorséttermünk és az olimpiai medence végénél egy kávézónk. Minden vendéglőt mi működtetünk, ennek köszönhetően pedig az adai önkormányzattal partnerek vagyunk egy projektumban. Az adai civil és művelődési szervezetekben aktív gyerekek egy hétig itt nyaralnak nálunk, az Adicán: fürödnek, étkeznek, és az éjszakát is itt töltik, mivel két objektumunk — a sportpanzió és a kollégium épülete — van, ahol 50-50 személynek tudunk szállást nyújtani — mondta az igazgató.

A közvállalat közép- és hosszú távú terveket fogalmazott meg. A tavasszal befejeződött az 1060 méter mély termálkút fúrása, melyből 62 fokos víz kerül felszínre. A fő cél egy 2000 négyzetméter alapterületű wellnessközpont építése.

— Mivel már van termálvizünk, így a középtávú tervekbe a víz minél rövidebb időn belüli hasznosítását foglaltuk bele: bevezetnénk a medencekomplexum területére, az olimpiai és a gyermekmedence vizét hőcserélőkkel melegítenénk. Ez azt jelentené, hogy időjárástól függetlenül május 1-jére már 27-28 fokos vízzel várhatnánk a fürdőzőket, az idény pedig október 1-jéig tolódna ki. A termálvizet továbbvezetnénk a szálláshelyeket is magukba foglaló objektumainkhoz, így ezeket az épületeket télen hőcserélőkkel melegítenénk. Az idén a tervdokumentációt szeretnénk elkészíteni, a kivitelezést, azaz a hőcserélők beépítését pedig 2018 tavaszára tervezzük. Nagy előrelépés lenne, ha kora tavasztól késő őszig meleg vízzel várhatnánk vendégeinket. A 2000 négyzetméteres wellnessközpont tervdokumentációja teljes egészében elkészült, jelenleg az engedélyeztetés van folyamatban. Úgy gondolom, hogy a mostani városvezetés megtalálja a pénzelés módját: egyrészt önkormányzati forrásokból, másrészt minisztériumi és külföldi pályázaton nyert pénzeszközökből épülne meg a létesítmény. Az objektum kivitelezési ideje másfél-két év, a munkálatok kezdete pedig a fizetési lehetőségektől függ — tudtuk meg.


A fürdőzők kényelmét csaknem száz napágy is szolgálja

Az adai strandfürdőbe a belépő felnőtteknek 300, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 220 dinár. Ada község lakosai az idényjegyeket, illetve a hatvan napos jegyeket fél áron vásárolhatják meg, a községbeli nyugdíjasok és a 14 évnél fiatalabb gyerekek pedig bérmentve válthatnak idényjegyet, mellyel hétfőnként ingyenesen fürödhetnek. Az idén 15 belépésre szóló jegyet is kiadtak, mely kapcsán a vendég saját maga dönti el, hogy a strandidény alatt mikor használja ki a lehetőséget.


Az olimpiai méretű medence

A felsoroltakon kívül az adai fürdő két homokos strandröplabda- és egy labdarúgásra is alkalmas pályával várja vendégeit, de asztaliteniszezni és sakkozni is lehet a létesítmény területén. A kert gyönyörű, több tavacska, különleges sziklakert és számtalan virágcsoda ejti ámulatba a látogatót. Az öthektáros területből három árnyékos, így az Adicában azok is kikapcsolódhatnak, akik a nap helyett a hűvösebb övezetet részesítik előnyben. Adán minden adott a tartalmas időtöltésre, a pihenésre. A közvállalat igazgatójának szavaival élve: Aki nem hiszi, járjon utána!


Szabó Attila felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..