home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Nosztalgiába merülve
Gyurkovics Virág
2012.08.29.
LXVII. évf. 35. szám
Nosztalgiába merülve

Beszélgetés ifjabb Novák Mihály fotóművésszel

Vállas Antal 1840. augusztus 29-én a Magyar Tudós Társaság ülésén mutatta be először, hogyan lehet a fénytechnika segítségével maradandó képet alkotni — így vált ismertté Magyarországon a dagerrotípia. Ezt a napot jelölte ki a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége arra, hogy a társadalom figyelmét a fotókultúrára és a fotótörténeti értékekre irányítsa.
Csaknem háromszáz év távlatában ez az eljárás nemhogy a feledés homályába veszett, hanem épp ellenkezőleg: a reneszánszát éli, és a fotósvilág legjava azon munkálkodik, hogy minden csínját-bínját kitanulja, és hogy a régiek nagy tudásának birtokába jusson.
Erre vállalkozott ifjabb Novák Mihály fotográfus is, aki mindig is a kísérleti fotográfia felé kacsingatott, de voltaképpen csak 2009 óta merült el benne.
A fotóművésszel életútjáról, kísérletezéseiről beszélgettünk.

* Hogyan kezdődött a fotográfusi pályafutásod?

— Amikor általános iskolába jártam, a ’70-es években, akkor még divatban voltak a fotós szakkörök. Tanítás után eljárogattunk a haverokkal, és pár évvel később már jöttek az első elismerések. A gimnáziumi éveim alatt hosszabb idei hallgatás következett, majd elkezdtem látogatni a Muzslyai Ifjúsági Művésztelepet és a TAKT-ot, az akkor még Temerini Amatőr Képzőművészeti Találkozót is. Már akkor a kísérleti fotózás érdekelt — a muzslyai telepen díjat is kaptam az akkori fotogramjaimra. Moravicán 1978-ban megalapítottuk a 9+1 Művésztelepet 9 festővel és 1 fotóssal. Ez utóbbi én voltam. Mindig is a kísérletezés vonzott, de abban az évben kerültem az Újvidéki Televízióhoz operatőrnek, ahol be kellett tartani bizonyos szabályokat. Közben felkerültem Szabadkára, innen küldtünk tudósításokat az Újvidéki Televíziónak az egész észak-bácskai és észak-bánáti körzetből. A bombázások idején, 1999-ben valamit rosszul mondhattam, mert nagyon gyorsan kényszerszabadságra küldtek, és aztán már nem is mentem oda vissza. Ezután a Subotičke Novine fotóriportere lettem. Amikor a lap megszűnt, akkor még nem tudtam, hogy ez egyben a profi fotós pályafutásom vége. 2009 óta szabadúszó fotósként és lomográfusként tevékenykedem.

* Negyvenévi fotós pályafutásod alatt hatalmas technikai fejlődésen ment át a fotózás, és ma már szinte minden családban van fényképezőgép. Mi egy fotós szerepe a mai társadalomban?

— Manapság mindenki fotózik. Fényképezőgéppel, mobiltelefonnal mindent lefotóznak, és dicsekednek, milyen jó fotót csinálnak. Ezzel degradálják a fotóművészetet. Egy fotósnak tudnia kell újat mutatni. Ezért van számomra varázsa ennek az új-régi technikának, melyet megismertem, föl tudom fedezni azt, amit 1850-ben csináltak. Ez új dimenziót nyitott meg előttem, mely egyúttal új kihívás is számomra.

* Rád nézve változott-e valamit a fotó az elmúlt négy évtizedben? Hogyan tekintettél rá akkor és hogyan most?

— Amikor megismertem ezeket az új technikákat, akkor nyílt számomra új fejezet a fotózásban. A moravicai mesterműhely évi táborozásán 2008-ban találkoztam Lázár Tibor fiatal festőművésszel, aki akkor jött haza Pestről. Látván, hogy kísérleti fényképeket készítek, a figyelmembe ajánlott egy nemzetközi társaságot, mely analóg gépekkel hasonló képeket készítenek. Miután megtaláltam őket az interneten, regisztráltam, és elkezdtem ismerkedni a lomográfiával. Úgy éreztem, ez az, amit eddig kerestem. Az idén ugyanezt éreztem, amikor ráakadtam erre az alternatív fotóeljárásra. Úgy érzem, most ez az, ami érdekel, és le tudja kötni a figyelmemet.

* Egyebek között egy olyan technikával is dolgozol, amely már évszázadok óta kiment a divatból. Mi vonz ebben az eljárásban?

— Egyrészt az egyediség, másrészt pedig az, hogy itt nekem kell valamit adnom. A mai fényképezőgépek mindent megcsinálnak helyetted, mégis nekem kell gondolkodnom, tudnom kell, mennyire fedett a negatív, hány percig hagyjam napozni (napon exponálom a fotóimat), ha pedig nem jó az alapozás, akkor az egész kép hiteltelenségre van ítélve — tehát tőlem függ minden.

* Témaválasztáskor mit részesítesz előnyben?

— Amikor fiatalabbak voltunk, a fotós kollégák technikásabbak és dumásabbak voltak nálam. A nagy dumájukkal aktokat is sikerült becsempészniük, nekem csak a természet maradt. Szeretem a természetet, amikor kimegyek mindig sikerül egy-két jó képet készítenem.

* Mi a helyzet az alternatív fotózási technikákkal? Mivel kísérletezel?

— A lomográfiában mindennel kísérleteztem. Az optikával, a filmmel... Volt olyan, hogy tűzbe tettem a filmet, hogy az emulzió felhólyagosodjon, vagy betettem a mosogatógépbe, hogy a vegyszer hatására megváltozzanak a színek. Több ilyen trükköt kitaláltam. Amikor még nem találták fel a fényérzékeny emulziót, akkor is a természet adta lehetőségekből merítettek. A festékekkel is kísérletezem: gyümölcsöket, növényeket használok, például szedret, orgonát, pipacsot, bármit.

* Mitől lettek ismét felkapottak ezek a pár száz éve divatjamúlt technikák?

— Szerintem a nosztalgiahullám hatására. Vannak fotósok, akik csak ezzel foglalkoznak, csakis ez érdekli őket. Mi itt élünk, ami nem is volna gond, csakhogy ez alatt a húsz-harminc év alatt beszűkült a látókörünk. Én a szükségét érzem annak, hogy ezt csináljam, ez valahol bennem van, és kikívánkozik belőlem.

* Mit szeretnél még megvalósítani ezekkel az alternatív technikákkal, amelyekkel mostanában kísérletezel?

— Ezt a pár technikát — lomográfia, cyanotípia, Van Dyke-eljárás —, amellyel most foglalkozom, szeretném még jobban tökéletesíteni. Ezek a legegyszerűbbek, de ettől függetlenül nem kell őket lebecsülni, mert kibabrálhatnak az emberrel, ha nem úgy használja őket, ahogyan kellene. Aztán következnének a nemes eljárások. A nemes eljárás egyebek között a dagerrotípia, a platinanyomat és a száraz-nedves kollódium. Ezek a technikák sokkal igényesebbek, nehezebb általuk képet készíteni. Szakmai tudás, vegyszerismeret, és sok tapasztalat kell hozzá.

 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..