Népdalok „konzervált” formában

Népdalok „konzervált” formában

Mezei Szilárd nevét hallva gondolhatunk színházra, dzsesszre, népzenére, kísérletezésre, három gyermekre vagy akár legújabb albumára, melynek címe Túl a Tiszán innen — ez utóbbi kapcsán beszélgettünk vele. A tizenöt dalt tartalmazó album Szilárd Szerbiában megjelent első lemeze, melyet Zenta önkormányzata támogatott, és a néhány éve elhunyt Bodor Anikó emlékének szenteltek. A dalok finom érzékenységgel ötvözik a különféle zenei stílusokat egy Mezei Szilárd-os hangzássá.

* Bizonyos szerzeményekhez vajdasági népdalok adták az igen erős alapot. Ez megkötött vagy inkább szabadságot adott?

— Mindenképpen más egy már meglévő anyaggal, témával dolgozni, főleg, ha egy nagy kultúra — mint amilyen a magyar — gazdag hagyományáról van szó, és egy olyan népdalkincsről, amely igazából már nem élő. A hagyományőrző csoportok, zenekarok, hála istennek éltetik a népzenét, de már nem élő hagyomány. Mindenesetre nem ezt a kettősséget éreztem, amikor ezeken a dalokon dolgoztam, tehát nem a szabadság vagy a kötöttség kettősségét, hanem inkább azt, ami miatt valójában ezzel foglalkozom. Egyfelől nagyon inspiráló ezekkel a dalokkal dolgozni, nagyon közeliek is, hiszen a mi népdalainkról van szó, néhány generációval korábban még énekelték őket, alkotórészei voltak az életnek, és zeneileg is nagyon inspirálóak, másrészt pedig szerettem volna a magam módján hozzátenni egy kicsit ahhoz, hogy ezek a népdalok, még ha konzervált formában is, de felcsillanjanak, éljenek, eljussanak olyan helyekre is, ahová talán csak a mi feldolgozásunk révén tudnak...

* Hogyan jelenik meg az improvizáció a lemezen? Egyáltalán mennyi improvizációt enged meg egy CD? Hiszen a lényeg éppen az, hogy egy meghatározott hangulat, egy meghatározott ritmus alakítja az improvizációt, nem lehet ugyanúgy megismételni.

— Az improvizáció ezen a lemezünkön valójában ugyanúgy jelenik meg, mint a többin. Általában koncertfelvételeket szoktunk kiadni. Ezeken a zene igazi formája hallható, amikor egy közösségben, emberek előtt hangzik el. Manapság már sajnos ritka — eltekintve a lakodalmaktól, a kommersz piaci zenétől —, hogy az úgynevezett „komolyzene” — és itt most a komolyzenére olyan értelemben gondolok, hogy nem a szórakoztatás az elsődleges célja — más formában, szertartásosan, kis közösségben, esetleg együttmuzsikálásban szólaljon meg. Régen voltak házi koncertek, zenedélutánok stb. Visszatérve az improvizációra: egy élő koncerten (jó esetben) megvan a kapcsolat a hallgatósággal, tehát a rögtönzés egyúttal kommunikáció is kifelé. A Vajdasági magyar népdalok lemezt stúdióban vettük fel, vagyis hiányzik a közönség, ezáltal a kommunikáció az improvizációk során „csak” a zenészek között működhet. Ez egy kicsit nehezebb feladat, több koncentrációt követel, de nem lehetetlen. A népdalfeldolgozások — jobb híján nevezzük így —, melyeket a lemezen játszunk, különbözőek, némelyikben több a nyitva hagyott rész, ami teret ad az improvizációnak, némelyik pedig kötöttebb. Ez mindig változó. És hát igen, ez a lemez, ez a konkrét előadás egy a sok lehetséges közül. De nem csak az improvizatív zenében van ez így, hiszen minden előadás, melyet rögzítenek, egy a sok lehetséges közül.


Szilágyi Nándor felvétele

* Mi motivál, amikor zenét szerzel?

— Erre nehéz válaszolni. Elsősorban maga a zene, a nagyszerűségével, a megfoghatatlanságával és azzal, ahogyan olyan dimenzióban, olyan szinten és ott hat az emberre, a tudatra, ahol semmi más nem. Egyébként a zenét szerezni kifejezés nem teljesen fedi a valóságot. Legalábbis ami engem illet, nálam az improvizáció és a kompozíció állandó kapcsolatban vannak, tehát, hogy úgy mondjam, akkor is komponálok, amikor egy koncerten improvizálok, illetve akkor is improvizálok, amikor otthon az asztalnál vagy a zongoránál komponálok. A többi motiváció már nagyon széles körű. Sok tervem van, mely megvalósításra vár, különféle zenei, illetve színházi munkák, melyek, ugye, tematikusan meg vannak határozva. Nagyon fontos az irodalmi, filozófiai, képzőművészeti ihlet, és van az a bizonyos közösségi motiváltság is, hogy az ember megpróbál a közösség része lenni, esetemben kreatívan reflektálni rá, hogy itt él úgy, ahogy.

* A népzenét a te értelmezésed közelebb hozza az emberekhez, vagy elgondolkodtatja őket, illetve milyen hallgatóságra számítasz?

— A kettő közül inkább azt választanám, hogy elgondolkodtatja az embereket, noha a munkámmal kapcsolatban nem szoktam megfogalmazni ilyen jellegű célokat. A hallgatóság széles körű, sok visszajelzést kapok külföldről, remélem, ez a lemezem is eljut majd Szerbián kívülre. Érdekes kérdés, hogy a szerbiai hallgatóság hogyan fogja fogadni, s elsősorban a világzene kedvelőire gondolok, mivel a jagodinai WMAS Records egy világzenei kiadó, de ami a lemezen hallható, az nem világzene.

* Több alkalommal írtál már zenét színházi előadáshoz is. A hangi világodat száz közül is fel lehet ismerni. Egy folyamatosan újat kereső zenésznek tartod magad, vagy ezen a saját stíluson belül — melyet az évek folyamán kialakítottál, megalkottál — keresgélsz?

— Fontosnak tartom a progressziót a munkámban, de nem törekszem mindenáron arra, hogy mindig valami újat keressek, tehát ez az egész inkább egyfajta lassú folyamat, mely tart egy irányba, úgy érzem.

A zenei anyag elkészítésében Mezei Szilárdon kívül közreműködött Andrea Berendika, Bogdan Ranković, Tijana Stanković, Keszég Ákos, Branislav Aksin, Marina Džukljev, Ivan Burka, Malina Ervin és Csík István.

* Mi alapján döntöd el, hogy mely zenészekkel dolgozol?

— Valójában van egy tizenöt éve létező felállás, melynek a trió az alapja, és idetartozik még néhány zenész. Aztán van egy szélesebb kör, mellyel ugyancsak régóta együttműködünk, de általában a nagyobb felállásokban. Emellett pedig van egy új, fiatal generáció, mellyel néhány éve dolgozunk. Amikor improvizatív zenei műhelyeket tartok, mindig van néhány zenész, akiben megnyílik valami, és érdeklődik a műhely befejezése után is, illetve van olyan is, akiben van lehetőség, de egy kicsit rá kell beszélni, mert bátortalan. Egyébként magától értetődő, hogy a zenészeim nagy része kötődik az újvidéki zeneakadémiához, hiszen ott végzett, és olyan is van, aki ott tanít. Ami pedig a kérdést illeti, hogy mi alapján döntök — mert ez azért nem egyoldalú válogatás —, a muzikalitáson túl, mely végül is a legfontosabb (és a technikai zenei tudás még messze nem muzikalitás), van egy majdnem ugyanannyira fontos kritérium, ez pedig egy emberi tényező: egyrészt egyfajta hit abban, amit játszunk, áldozatkészség, másrészt pedig az improvizációhoz elengedhetetlenül szükséges nyitottság és önismeret, közösségi tudat, önzetlenség, ilyesmi.

* Mit csinál Mezei Szilárd, amikor nem zenét szerez?

— Nem kampányszerűen dolgozom, hanem hullámzóan, folyamatosan, tehát valójában mindig — ha máshogy nem, hát fejben. A zene az életem része, ezért nem is igazán tudom munkának felfogni. Amikor egy feladatot el kell végeznem, akkor az természetesen munka, és igyekszem a lehető legjobban megcsinálni. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy megy minden, mint a karikacsapás, sok álmatlan éjszakám van, amikor egy-egy nagyobb darabon, színházi zenén dolgozom.

Ettől függetlenül azért igyekszem a családommal, a gyermekeimmel is minél többet együtt lenni, hiszen valójában ők a legfontosabbak az életben.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Kárpát-medencei Magyarok Zenéje
Zene
Magyarország elfogyott?
Zene
  • Zvekán Péter
  • 2018.10.29.
  • LXXIII. évfolyam 43. szám
Facebook

Támogatóink