home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Nemzetpolitika a szakképzés fejlesztésének szolgálatában
Tóth Lívia
2018.10.28.
LXXIII. évf. 43. szám
Nemzetpolitika a szakképzés fejlesztésének szolgálatában

A Magyar Nemzeti Tanács szervezésében Zenta adott otthont a Megkapaszkodás, gyarapodás, bátorítás elnevezésű konferenciának, melynek témája a 2015—2018. évi vajdasági szakképzési fejlesztési tervek megvalósítása volt.

Az MNT által 2015-ben kidolgozott fejlesztési koncepció célja az volt, hogy minél több magyar nyelvű és szellemiségű szakképzési kompetencia-központ jöjjön létre Vajdaságban annak érdekében, hogy előtérbe kerüljön a diákok szakmai hozzáértése, elhivatottsága, teret kapjon a korszerűség, a gyakorlatiasság, a rugalmasság és a munkaerőpiac igényeihez való igazodás. Az elképzelés alapján 2020-ig minden olyan szakközépiskolában, ahol magyar nyelven is folyik oktatás, legalább egy-két korszerű tanműhelynek kell működnie. Az elmúlt négy évben egyébként a vajdasági magyar középfokú szakoktatás mind a huszonhat intézménye részesült kisebb-nagyobb oktatásfejlesztési támogatásban, összesen csaknem 90 millió dinár összegben, a projektum folytatásaként pedig újabb 60 millió dinárt fordítanak a szakképzés fejlesztésére.


Herédi Krisztián felvételei

A vendégeket Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Czegledi Rudolf, Zenta Község polgármestere köszöntötte, majd Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár Magyarország nemzetpolitikája a határon túli szakképzés fejlesztésének szolgálatában című bevezető előadása hangzott el.

Az államtitkár hangsúlyozta, 2015-ben éppen itt, a Délvidéken kezdődött el a Külhoni Magyar Szakképzés Éve, méghozzá március 18-án Magyarkanizsán, és hozzátette: — 2018 után sem határozunk meg új irányokat, viszont azokat, amelyeket az elmúlt években elkezdtünk, tovább folytatjuk. Ilyen az identitáserősítés, a családok támogatása és a szülőföldön való boldogulás. A 2015-ben indult szakképzés évének programja sem fejeződött be, és szándékaink szerint az elkövetkező időszakban is különösen odafigyelünk erre a területre.

Az összefoglalóból kiderült, 2015 óta összesen több mint 1 milliárd forintból 145 tanműhelyt és tangazdaságot hoztak létre, újítottak fel, vagy pedig a már meglevőket támogatták, ennek keretében Vajdaságban 212 millió forinttal segítették az ilyen jellegű projektumokat. Emellett az államtitkár a legjobban felkészült és a legprecízebben dolgozó régiónak nevezte Vajdaságot, leszögezve, az itteniek sok tekintetben más térségeknek is példát mutathatnak.

Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke a 2015—2018. évi vajdasági szakképzési fejlesztési tervek megvalósításáról szóló szakmai beszámolójában ismertette azokat az eredményeket, amelyek a vajdasági szakiskolákat érintették. Az is elhangzott, hogy 2015-ben elkezdődött a szaktanárok és a tanulók továbbképzése, hiszen a Bethlen Gábor Alap támogatásával magyarországi szakképző iskolákba juthattak be. Az átjárhatósági ösztöndíj projektumának résztvevői a gyakorlat alatt az ellátáson és a szálláson kívül ösztöndíjat is kaptak.

A nap folyamán Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és küldöttsége megtekintette a felújítás végéhez közeledő Zentai Gimnázium épületét, a magyar kormány óvodafejlesztési programjának részeként felállított új játszótereket a zentai Hófehérke Óvoda Bóbita épületében, valamint a csókai Öröm Iskoláskor Előtti Intézmény hódegyházi Halacska és tiszaszentmiklósi Csengettyű épületében.

A delegáció bánáti programja Tiszaszentmiklóson, a Piros Tulipán Magyar Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesületnél fejeződött be.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..