Kétségtelen, hogy Joachim Löw játékosai teljesen megérdemelten állhattak fel a dobogó legfelső fokára. Magabiztos kapus, acélos védelem, mozgékony középpálya, eredményes csatársor — ez mind a siker receptje lehet, ám van valami, aminek még a felsoroltaknál is sokkal nagyobb szerepe volt a német győzelemben. Amíg a riválisok, főként a brazilok és az argentinok teljesítménye jórészt egy embertől függött, egy játékos cipelte az összes, csapatra nehezedő terhet (Neymar, illetve Messi), addig a németek csapatként funkcionáltak. Senkit sem kiáltottak ki sztárnak, ha valamelyik kulcsjátékos éppen nem a legjobban szerepelt, mindig volt, aki a helyébe lépett, s a gépezet zavartalanul működhetett tovább. A már a vb előtt is esélyesnek tartott együttes a csoportkör első fordulójában valósággal legázolta a jobb sorsra érdemes portugálokat, ezzel is előrevetítvén, hogy a világbajnoki cím megszerzését nagyon is komolyan gondolja. Ghána ellen azonban olyannyira nehéz meccset vívott a csapat, hogy a találkozó vége felé közeledve a mérkőzéseket rendre végigrobotoló német játékosok közül többen is levegő után kapkodtak. Hátrányba kerültek, de a német virtus révén kiegyenlítették az állást. Az Egyesült Államok felett aratott minimális győzelemmel megszerezték a csoportelsőséget, és a nyolc közé való jutásért Algériával csatázhattak. Nem túlzás, valóban csata volt ez a javából 120 percen keresztül. A ravasz Sivatagi Rókák mindvégig kitartóan harcoltak, Németország azonban foggal-körömmel küzdve, némely pillanatban szenvedve, hozta a kötelezőt. Ezen a mérkőzésen a Nationalmannschaft nem játszott jól, de a bajnokokat az különbözteti meg a többiektől, hogy ők akkor is nyernek, amikor történetesen nem a legjobb formájukat hozzák. A Gall Kakasok elleni negyeddöntőben korán vezetéshez jutottak, s ezután már nem erőlködtek feleslegesen, csak annyit adtak ki magukból, amennyi a biztos továbbjutáshoz feltétlenül szükséges volt. A Brazília elleni elődöntőre nehéz szavakat találni. A magyar nyelvben nincs olyan szó, amellyel ki lehetne fejezni azt a játékot, amelyet a németek nyújtottak. Ezt látni kellett. A házigazdát ennyire talán még sosem leckéztették meg egy világbajnokságon. A döntőben senki sem várta el a németektől, hogy megismétlik az elődöntőben nyújtott teljesítményüket. A mérkőzés bizonyos szakaszaiban a Di María nélkül játszó argentinok jobban szerepeltek, több nagyobb helyzetet dolgoztak ki, de Neuer és a német védelem eszén nem tudtak túljárni. S ha már az egyik korábbi írásomban említettem a világbajnoki bronzérmes holland vezetőedző, Louis Van Gaal zsenialitását a kapus, Krul negyeddöntőbeli cseréjét illetően, akkor nem mehetünk el Joachim Löw húzása mellett sem, az első mérkőzésen kiváló teljesítményt nyújtó, de azóta gyengélkedő Götzét küldte ugyanis csatasorba. Super Mario nem jött zavarba a lehetőségtől, meghálálta a bizalmat, és a szintén csereként beállt Schürrle átadásából megszerezte a mindent eldöntő találatot.

Különdíjak a legjobbaknak

A világbajnoki trófea átadása előtt megválasztották a vb legjobbjait. A torna legjobb játékosa címet, s ezzel a világbajnokság Aranylabdáját Lionel Messi kapta, a legjobb kapusnak járó díjat (Aranykesztyűt) Manuel Neuer vehette át, a legjobb fiatal játékosnak pedig a francia Paul Pogbát választották. A gólkirály a hat góllal záró kolumbiai, James Rodríguez lett. A következő világbajnokságra négy év múlva Oroszországban kerül sor.