* Régen találkoztunk. Szerintem több mint tíz éve. Kérdezhetném azt is, hogy mi történt veled azóta?

– Hát nem most volt, ez igaz. Gimi után jelentkeztem a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakára, ahová nem jutottam be, majd a Kaposvári Egyetemre, ahol az 1500 főből bejutottam a 40-be, de a harmadik körbe már nem sikerült bekerülnöm, úgyhogy másnap elmentem Békéscsabára a Jókai-színház színistúdiójába, és oda felvettek. Négy évet végignyomtam, utána pedig az igazgató, Fekete Péter azt mondta, hogy ne kacsingassak másfelé, mert le akarnak szerződtetni. Ez nagy dolog volt, mert hét évre visszamenőleg nem szerződtettek senkit. Ott is maradtam, s azóta is a színház társulatának tagja vagyok. Egyébként a színistúdió egy ideig főiskolai diplomát adott, de utána már csak úgynevezett színész 2 végzettséget, így én később levizsgáztam színész 1-re is. A kamara megnézett egy szerepemben, majd a Magyar Színházba mentem vizsgázni, s szakdolgozatot is kellett írnom. Ekkor már több szerep volt a hátam mögött. És nagyon örülök annak, hogy nem vagyok beskatulyázva, sokrétű színészi feladatokban volt részem az elmúlt húsz évben. A színművészetin nemrég elvégeztem egy drámainstruktor szakot is, ami elég fárasztó volt, hiszen amikor kiderült, hogy felvettek, az is kiderült, hogy terhes vagyok. De végigcsináltam.

Fotók: Nyári Attila

* Az, hogy színész lettél, valahol itthon kezdődött, Szabadkán, hiszen a KSZFV-ről még emlékszem előadásaitokra.

– Igen, Horváth Emma tanárnőnek nagyon sokat köszönhetek, ő indított el ezen a pályán, illetve a diákszínjátszás, Basity Grétiékkel bontogattuk a szárnyainkat. És hálás vagyok Kara Tünde osztályfőnöknek és Czitor Attila tanársegédnek, később egy színpadon is állhattam velük. Igazából én mindig próbáltam a mellettem lévő emberekből, kollégákból építkezni, szívni magamba, amit lehet, s ezt továbbra is tartom, hogy fejlődni, építkezni csak egymásból lehet. Igyekszem a színpadon szenzitív lenni a partner felé, s minden rezgésemmel fogni az ő hullámait is.

* Az idén díjeső hullott rád, gratulálok! Gálfy-gyűrű, illetve az évad legjobb női főszereplője. Ezt egy konkrét főszerepért kaptad? 

– Az idén a legnagyobb szerepem a Gázláng című előadásban volt, melyet Halasi Imre rendezett, ő is nominált. Ez egy 80 oldal terjedelmű pszichothriller, különleges stílus és kemény lélektani feladat volt, ráadásul majdnem végig színpadon vagyok. Emellett pedig egy moldáv rendezővel, Sandu Grecuval csináltuk a Leánykérések néven futó Csehov-mixet, melyben a Medve és a Leánykérés című darabok vannak összefűzve. Billen a színpad, s egy jelenet az egyikből, egy a másikból váltja egymást. Zalán Tibor Vigyázat, a tetőn angyalok járnak! című mesedarabjában játszott szerepemért is kaptam egy nominálást.

* Egy akkora szerepet, mint a Gázláng Bellája, te már rutinból megoldasz?

– Minden szerep kihívás. Én eléggé maximalista ember vagyok, a magánéletben is, a munkában meg végképp, de csak így érdemes csinálni. Ha az ember kap egy szerepet, mindegy, mekkorát, és nem úgy kezd hozzá, hogy mindent is megpróbál belőle kisajtolni, akkor nem érdemes ezt a pályát művelnie.

* De kihívás és kihívás között van különbség. Ezekben a szerepekben mit kellett megugranod?

– A Lánykérésben nagy kihívás volt olyan rendezővel dolgozni, aki nem érti a nyelvet. Volt egy tolmácsa, aki ráadásul az egyik szereplője is a darabnak, nem volt könnyű dolga. Ez egy vásári komédia, commedia dell’arte stílusban játszott előadás, és ez alapjában Csehovnak nem a saját stílusa, még akkor sem, ha ő ezeket a darabokat vígjátéknak írta. Erős, intenzív karaktereket kellett alakítani, és ez nagy koncentrációt igényelt. Az is kihívás volt, hogy állandóan megszakít bennünket a másik darab egy-egy jelenete, de neked ugyanarról az intenzitásról kell folytatnod a saját történeted úgy is, hogy közte eltelik 5-6 perc. A nézőnek azt kell éreznie, hogy egyik csatornáról kapcsol át a másikra. Két csodálatos kollégával játszhatok, úgyhogy minden pillanatát élveztem és élvezem. Ráadásul sokat tájolunk is vele, s mindig vastapssal tudunk meghajolni, ami nagyon jó. Mert az az igazán nagy feladat, amikor több rétegnek kell megfelelni, és sikerül. Mindenhol ugyanazt a visszajelzést kapni nagy boldogság. A Gázláng másért volt kihívásokkal teli. Ott az első felvonásban szinte le sem jövök a színpadról, emellett egy mély lelki átalakulást igényel a szerep. Ez egy pszichésen bántalmazott nő története, az 1944-beli Gázláng című film alapján íródott a színpadi verzió. Arról szól, hogy a férj hogyan manipulálja a nőt, és hogyan vágja el a külvilággal való összes kapcsolatát, és kezd olyan kétségeket ébreszteni benne, hogy a nő azon kezd gondolkodni, hogy ő nem épelméjű. Ez egy nehéz lelki folyamat, végig kell vinni egy olyan ívet, ahol az elején egy nagyon boldog házaspárt látunk, felhőtlen szerelemben, s a végére a teljes elmeháborodottságig kell eljutni. Nehéz és szép feladat volt, s lelkileg is megterhelő minden egyes előadás, amikor játsszuk. Talán a pályám során a legnehezebb kihívás ez volt.

* Azt mondtad, maximalista vagy. Egy színésznek ez áldás vagy átok?

– A rendezőnek áldás, a színésznek átok. (Nevet.) A rendezők szeretnek maximalista emberekkel dolgozni. De ha azt nézem, hogy előadásról előadásra is lehet fejlődni, úgy a színésznek is áldás, mert nem fogja megunni a szerepet. Keresgél, van egy minimális szabadsága, a rendező által lefektetett kereteken belül persze, de egy picit mindig meg tudod újítani a játékodat estéről estére. S ha érzékenyen reagálsz, akkor tud minden egyes előadás igaz és élő lenni. Ha nem rutinból szólalunk meg a színpadon, hanem a kollégából építkezve, akkor meglesz a harmónia és a kohéziós erő is. S ehhez kell egyfajta maximalizmus.

* Van egy szólóested, az Ég és föld között, és az idén Nagy Róberttel A bilincs szabadság legyen című produkció is látható a Szarvasi Víziszínház színpadán. Ezek milyen apropóból készültek?

– Minden nyáron szoktunk csinálni ingyenes esteket a Szarvasi Vízi Színház színpadára, az idén a könyvtár felkérésére, s mivel Mészöly-évforduló van, egy ehhez kapcsolódó témát készítettünk el, egy másfél órás felolvasószínház jellegű történetet. Polcz Alaine, Mészöly Miklós felesége, pszichológus az, akinek a szemszögéből követjük végig, megjelennek a levelezéseik, vannak benne dalok. Az Ég és föld között egy tavalyi összeállításom, melyben versek és dalok szerepelnek, s az idén volt még a Gyökerektől a hajtásokig, melyben a család témakörét jártam körül, a gyermekektől a nagyszülőkig. Ezek az estek sajnos kevés játszást élnek meg, és azt is főleg nyáron.

* Nem idegen számodra tehát, hogy akár egyedül állj színpadra, hiszen van egy monodrámád is, az Árva Bethlen Kata.

– Ezt az előadást többször volt alkalmam játszani, s remélem, még fogom is. Azért is vállaltam be, mert kortalan, s amíg meg tudom formálni a fiatal, tizenhét éves fruskát, és a végén a hetvenéves, megfáradt nőt, addig játszható. Nehéz témája van, egy századokra visszanyúló tematika, nem is könnyű rá alkalmat és közönséget találni.

* Próbafolyamat vagy előadás?

– Mindegyiket más miatt szeretem. A próbafolyamatot azért, mert sok mindent ki lehet próbálni, s ha jó a csapat, a rendező, a hangulat, akkor az ember tud szárnyalni, s nagyon jó dolgok születnek. A közös alkotás mindig izgalmas. Szeretem, ha a rendező is partnerként kezel bennünket, elfogadja az ötleteinket, de nem engedi meg a túlburjánzást. Játszani is szeretek, mert minden egyes előadás más, minden este más, így mindegyik másért kedves a szívemnek. Szerencsés vagyok, mert minden futó előadásomat élvezettel játszom, mindegyik ad valamit a mindennapjaimhoz. Azt sem tudom mondani, hogy csak zenéset vagy csak prózai előadást szeretek játszani, mindenben megtalálom azt, amibe bele tudok szeretni. Inkább prózai színésznek tartom magam, de a színházam minden műfajban használ, ami nagy öröm. 

* Mitől lesz hiteles egy alakítás? Legyen szó magadról vagy másról. 

– Nyilván közhely, de a karakternek meg kell hogy legyen az igazsága. Attól lesz igaz, ha az ember a saját maga testén, lelkén átszűri azt a szerepet. Így lesz önazonos. A karaktert neked kell megformálnod, és csak akkor tud őszinte lenni, ha a saját eszközeidből merítesz. Ami pedig akkor nem lesz unalmas, ha a saját tárházadat folyamatosan bővíted, és a palettádon több ezer szín van, nem csak öt.

* A színház nem egy klasszikus értelemben vett munkahely, ahonnan 8 óra után hazamegy az ember, és aznap már nem is gondol rá. Te mennyire tudod otthagyni, letenni próbák, előadás után a színházat?

– Nehéz ez. A Gázláng előadás esetében például nem feltétlenül elegendő, hogy leszedem a sminkem, ruhát váltok, és már indulhatok is haza, kell néhány percet üldögélnem, hogy visszatérjek az emberek sorába, és tudatosítsam magamban: én nem egy bántalmazott, sérült lelkű ember vagyok. Ezekből vissza kell jönni, s ez esetben nehezebb, mint, mondjuk, Piroska szerepéből. De olyan is volt, hogy egy nap három meseelőadást játszottunk, s az első után simán benne maradtam az infantilizmusban az ebédszünet alatt is, ki sem akartam belőle jönni (nevet), de nem egészséges ezt hazavinni. Az onkológián dolgozó orvos sem viszi haza a gondokat, én is igyekszem ezt távol tartani a családtól.

* Még nagyon fiatal vagy, és már most nagy szerepeket játszol. Szerinted milyen karakterek találnak meg tíz-húsz év múlva?

– Az az érdekes, hogy soha nem játszottam tizen-huszon éves, rózsaszín ruhás királylányokat, mert talán ez az egyetlen karakter, mely távol áll tőlem. Nyilván ha kellene, eljátszanám, de tizennyolc éves korom óta nem vagyok ez a típus. Amióta a pályán vagyok, a huszonöt és ötven közötti szerepköröket kapom. Ez egy fizikai adottság is, hogy az embernek gyerekfeje van, mely mellé egy nem kislányos hang párosul. Ilyen szempontból szerencsés vagyok, mert kiszélesedett nálam az átjárhatóság a korok között. Bár nem vagyok nagy musicalrajongó, de nagy szerepálmom volt egyszer eljátszani Velma Kellyt a Chicagóban, és jövőre megvalósul ez a szerepálmom. A másik ilyen nagy szerelem a Cabaret, mert elsőként ez szippantott be, amikor Kalmár Zsuzsa főszereplésével Szabadkán a Népszínházban gimisként megnéztem. Már akkor azt mondtam, hú, de jó lenne ezt egyszer eljátszani. Ez a vonat sem ment még el, negyvenévesen is el lehet játszani Liza Minnelli szerepkörét (Sally Bowles).

* Milyen egyéb szerepekben láthatunk a következő évadban?

– A Chicago mellett nagyobb szerepem lesz még a Sok hűhő semmiért című előadásban, Beatrice-t játszom, aztán lesz egy kisebb, de fontos epizódszerepem a Portugálban, a feleséget alakítom, s az előadás egyik legizgalmasabb jelenete, amikor megérkezik, megtépi Masnit, és számonkéri a férjet, hogy mit csinál ott vele, miért nem otthon van. Egy igazi, nagy, kiborulós, drámai, érzelmekkel teli jelenet. Ami most aktuális, az A kaktusz virága, ez egy kalózdarab, ezt próbálom most. A Néma lakodalommal nyitjuk az évadot, a darabot Tapasztó Ernő rendezi, egy érdekes őrület lesz, hiszen egy lakodalom a cselekmény helyszíne, de egy rendelet miatt nem szabad hangoskodni és rendezvényeket tartani, a fiatal pár mégis úgy dönt, lagzit tart. Elszabadul a pokol, s ebből lesz a bonyodalom. A Vigadóban mutatjuk be, a nézők ott fognak enni velünk, érdekes kaland lesz. Emellett tovább játszom a meglévő előadásaimat. Egy színésznek nem kevés éves szinten hét-nyolc darabot fejben tartani, főleg, ha a legtöbb ezek közül főszerep.

* Azért remélem, lesz időd a nyáron egy kicsit pihenni is.

– Nagyon kevés, de lesz. Egy hetet a Balaton mellett töltünk, tábori környezetben, ez lesz a nyaralás. És remélem, emellett tudok időt szakítani az úszásra, hiszen az utóbbi hónapokban elmaradt, egy kicsit én is eltűntem a saját életemből, megpróbálom a nyáron azt a napi 1 órát magamra szánni. 

* Azt érzem, hogy nagyon a helyeden vagy te ott Békéscsabán.

– Abszolút. Le is telepedtünk itt, kisfiam három és fél éves, nem tervezek innen elmenni. Egyelőre azt érzem, jó helyen vagyok, megbecsülnek, nagy feladatokat kapok. Oszlopos tagként kezelnek, és szeretnének is megtartani a színházban, én pedig nagyon jól érzem magam itt.

* Szabadkán nem is játszottál soha?

– Sajnos nem, és fáj is, hogy soha nem hívtak/hívnak, pedig szerintem a színház is nyitott lenne rá, és én is szívesen jönnék, akár kis szerepre is. Ráadásul a társulat több tagját ismerem. De természetesen tudom, hogy jó színészek vannak ott, és nincs mindig lehetőség vendégszínészt hívni, de ha valaha úgy adódik, hogy éppen egy ilyen karakterre van szükség, mint én, akkor jövök. (Nevet.)

* Hát legyen így!