Nem alagút, még csak nem is katakomba, amit Szabadkán találtak — avagy egy kis helytörténet

Nem alagút, még csak nem is katakomba, amit Szabadkán találtak — avagy egy kis helytörténet

Mindenkit ki kell ábrándítanunk: Szabadkán sem alagutat, sem katakombákat nem építettek. És a kalózok sem fosztogattak felénk, és nincsen elásva a törökök összes kincse valahol a városközpont alatt mélyen, a földben, és a légi forgalmat sem onnan irányítják amerikai titkosügynökök. De az emberek szeretik a legendákat, szeretik a misztikus, megmagyarázhatatlan történeteket, s ezeket kapják is mindennap.

A médiából úgy csorog a szenzáció, mint csorogtak régen Szabadka központjában a vízelvezetőben a felszíni vizek.

Nemrég két falazott alagutat találtak a csatornahálózat kiépítésével megbízott munkások Szabadka városközpontjában. Az egyik alagút, azaz vízelvezető a Jadran irányából végighalad a Korzó alatt, folytatódik a városháza mellett, áthalad a Gombkötő utca (Petar Drapšin utca) irányába, a másik pedig, mely ennél már valamivel kisebb, a Matija Gubec utca kövei alatt rejtezett. Alagutak és katakombák a városunk alatt! Ez elég jól hangzik. De sajnos csak néhány régi (szenny)vízelvezető csatornáról van szó. Vass Géza történész mesélt az eredetükről. Elmondta, sokan nem tudják, de valamikor Szabadka egy folyó és víz menti város volt. Csak ezek a kis folyók, tavak kiszáradtak, illetve a város központjában lent, a föld alatt csatornákon keresztül elfolytak egészen a Harcosok sorakozója lakótelepig, utána pedig Palicsig. Elmocsarasodtak, és egészségtelenné váltak, ezért kiszárították őket. Ehhez kellettek a csatornák, melyekben elvezették a megmaradt vizet.

„A székesegyház előtt például nyílt csatornában vezették le a vizet, azért van most ott egy nagy tér. Sokáig ugyanis nem építettek arra a részre házakat. Egyébként máshol is megfigyelhető, hogy nagyobb üres telkeket ott találhatunk, ahol vízfolyások, vizes területek voltak, senki nem mert ugyanis oda házat építeni. Ez is sokat segít a helytörténészeknek a városi építkezés tanulmányozásakor.”

— A most feltárt csatornát a Rogina bara, azaz a vasútállomás, az egészségház és a színház épülete közti tó lecsapolására használták. Az 1880-as éveken kezdték meg a munkálatokat úgy, hogy a tavat két részre osztották, a közepére egy töltést építettek, ez a mai Đura Đaković utca. Miután kiszárították, kedvet kellett csinálni az embereknek ahhoz, hogy az említett területen telket vásároljanak, illetve házat építsenek, ezért az akkori polgármester, Lazar Mamužić volt az első, aki ezt megtette. A Kortárs Galériával szemben található sárga ház az övé volt. A hatalmas lyukat két és fél évig töltötték fel homokkal, melyet Kelebiáról egy kisvasúttal hordtak be. Ezután kiépült a park, s az illusztrisabb szabadkaiak beköltöztek. A csatornarendszert tehát, melyet most találtak, ennek a tónak az elvezetésére építették ki — tudtuk meg Vass Gézától.

„Alagutat építeni nem olyan egyszerű dolog, mint ahogy azt gyerekkorunkban elképzeltük, azaz hogy felépítünk magunknak egy bunkert néhány deszkából. Ez egy nagyon bonyolult munka. Európában is csak néhányan tudták volna ezt akkoriban megépíteni. Hatalmas szaktudást igényelt. Nem volt GPS, nem voltak megfelelő eszközök, az alagutat körbe kellett falazni, ehhez pedig egy hatalmas téglagyárra volt szükség. A megtalált alagút ki van rakva téglával, de ez nem is meglepő, hiszen a XIX. század végén már két téglagyár működött Szabadkán. Az elsőt 1878-ban kezdték el építeni.”

A városnak katakombákra sem volt szüksége, hiszen elkerülték a főutak. A tízes korridor a Dunán kívül haladt, a Dunaszekcső—Baja-vonalon. A másik fontos út viszont Szeged és Temesvár között volt. Szabadkának tehát nem volt stratégiai jelentősége. És egy másik döntő érv is az ellen szól, hogy az alagutak katakombák voltak: a várost akkor mocsarak vették körül. Az emberek, ha veszélyben érezték magukat, csak beszöktek a mocsárba, melyben mindenki, aki nem ismerte, az életét kockáztatta.

Ki kell tehát mindenkit ábrándítatunk, semmilyen romantikus történet nem kapcsolódik a most felfedezett alagutakhoz. De fantáziálni persze szabad.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink