home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Néhány gondolat sok-sok percről
Martinek Imre
2013.01.02.
LXVIII. évf. 1. szám
Néhány gondolat sok-sok percről

A Pancsovai Televízió Magyar Percek című, heti rendszerességgel jelentkező, huszonkét perces magazinműsora 2012 februárjában indította be YouTube-csatornáját. A merész lépéssel részben levetkezhette magáról a reáerőltetett, igencsak lehetetlen műsorszórási körülmények szőtte kényszerzubbonyt.

Voltak ugyanis időszakok, amikor az adást szinte azok sem láthatták, akik a tévéstúdió melletti utcában laknak. A távolabb élőkről nem is beszélve. Pedig papíron az adások nemcsak városi és peremvárosi jellegűek! Szerkesztőinek szándéka tulajdonképpen az, hogy az egész dél-bánsági régió szórványmagyarságát egybekapcsolja. Hogy afféle ablakká váljon, amelyen nemcsak a térségben lakó magyarok tekinthettek volna ki a nagyvilágba, hanem maga a nagyvilág is beláthatott volna rajta hozzájuk, illetve hezzájuk!
E szakmai cél azóta sem változott. Mint ismeretes, a kezdetektől maroknyi, ám szívós szerkesztőség 1999 karácsonyán kezdte meg működését. Az ösvénytaposók közül ma már csak ketten, Halász Zsuzsanna és Lőcsei Ilona vannak jelen, és hozzájuk a tízéves jubileum tájékán Kerekes Emília is csatlakozott. Előbb bemondóként, majd fordítói és segédszerkesztői szerepkörben is bizonyítva. A műsorok digitalizálása, illetve a világhálóra történő kijuttatása pedig végre értelmet adott a gyakran még jelképesen sem honorált igyekezeteknek. A műsor hivatalosan 2012 adventi időszakában jegyezte az 533. adását. A statisztika szerint röpke tizenegy hónap alatt a Percek kedvelőinek listájára tizennyolcan iratkoztak fel. A csatornára 62 mozgókép lett feltöltve, amihez 10 251 videó-megtekintés társítható. Napjaink legnépszerűbb közösségi portálján a pancsovai stúdiócska műsorai a http://www.facebook.com/pages/Magyar-Percek-Madjarski-Minuti/238463576242430 címen érhetők el.
Mert sajnos a csütörtök esti premieradás és a szombat reggeli ismétlés vétellehetősége az al-dunai régió határain túl továbbra sem jó.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..