home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Negyvenhárom fecskefészek
2017.08.03.
LXXII. évf. 30. szám
Negyvenhárom fecskefészek

A fecskék Lászlót szeretik a legjobban — Rendkívül veszélyes a tiltott helyen való fürdőzés — Drágább lesz a folyószámla-használat

A fecskék Lászlót szeretik a legjobban

A Szerbiai Madárvédelmi és Madártani Egyesület által meghirdetett, A fecskék legkedveltebb fészekrakó helye című pályázaton az idén a padéi Sövényházi László lett a nyertes. A 77 részvevő közül László gazdaságában található a legtöbb, szám szerint 43 fecskefészek. Immáron tehát hivatalosan is ő az, akinek udvarát a legjobban szeretik a fecskék. Jutalma 1000 kg takarmánykukorica. László egyébként imádja az állatokat: a gazdaságában 60 tehén, 230 birka, 20 ló és 7 szamár található, emellett pedig egy miniállatkertje is van.

Rendkívül veszélyes a tiltott helyen való fürdőzés

— Amikor az embert elkezdi sodorni az ár, önkéntelenül is megpróbál azon a helyen kijutni a partra, ahol a vízbe lépett. Ez viszont még a legjobb úszók számára is lehetetlen, ezért azt tanácsolom, hogy mindenképp próbáljuk magunkat a víz felszínén tartani, és lassan a part felé úszni. Jussunk ki a partra akár egy kilométerrel is arrébb, de élve — mondja Aleksandar Kikoš, a vízimentő szolgálat vezetője. A figyelmeztetés ellenére viszont sokan felkészületlenül, alkoholos befolyásoltság alatt vagy felhevült testtel mennek be a gyakran ismeretlen vízbe. A szakember tanácsa szerint csak a kijelölt helyeken, illetve ott fürdőzzünk, ahol vízimentő szolgálat is működik. Szerbiában csak júliusban eddig 11-en fulladtak vízbe. (Politika)

Drágább lesz a folyószámla-használat

Mint tudjuk, a bankok minden „terméküket” megfizettetik, ám értelemszerűen azokon a szolgáltatásokon keresnek a legtöbbet, amelyeket az emberek a törvényes előírások miatt kötelesek igénybe venni. Ilyen például a lakossági folyószámla is. Szerbiában mintegy 7,4 millió aktív folyószámla létezik, azaz bizonyos embereknek két vagy akár több számlájuk is van. Igencsak változó, hogy a bankok hogyan értelmezik a folyószámla-karbantartást, illetve milyen szolgáltatásokat kínálnak. Említsünk meg néhányat: a havi számlák befizetésére adott tartós átutalás, a dináralapú számla mellett egy devizaszámla nyitása esetén kedvező devizaátváltási árfolyam, elektronikus és mobil tranzakciós átutalási lehetőség, SMS minden tranzakcióról, ingyen csekkrendszer, halasztott fizetés stb.

Nyilvánvaló, hogy minden bank igyekszik minél több ügyfelet magához vonzani, eközben pedig bizonyos célcsoportokra fókuszál. A Szerb Nemzeti Bank viszont új törvénytervezetet készül kidolgozni, hogy rendszerezze a bankok által nyújtott szolgáltatásokat. Ennek értelmében a pénzintézetek térítésmentesen lesznek kötelesek kiadni a szolgáltatásaikról szóló alapinformációkat, amivel majd arra nyílik lehetőség, hogy a potenciális ügyfél több bank ajánlatát összehasonlítva döntse el, melyiknek a feltételeit tartja a legkedvezőbbnek. Ez a lépés várhatóan rendszerezi majd a jelenlegi, nem kicsit kaotikus állapotokat a banki szolgáltatások terén. (Politika)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..