Negyed évszázados a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok

Negyed évszázados a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség huszonötödik alkalommal szervezte meg a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokat. A rendezvénysorozat megnyitójára vasárnap került sor Palicson, a Vigadó dísztermében.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség jogelődje, a Vajdasági Magyar Kultúrszövetség hatvanhat évvel ezelőtt több tízezer résztvevővel szervezte meg Palicson a vajdasági magyar művelődési egyesületek és intézmények, kulturális és művészeti alkotók első találkozóját. A Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok csaknem egyidős a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel. Ez annak is a mutatója, hogy a szervezet első éveit erősen meghatározta az a szándék, az az akarat és törekvés, hogy visszahozza, visszacsempéssze, beleigya a vajdasági tájba a magyar ünnepi játékok csodáját. Azt a csodát, amely 1952-től datálódik, amikor több tízezer délvidéki magyar gyűlt össze Palicsfürdőn, magyarságát, kulturális, szellemi, épített örökségét, nagyjait és közösségi értékeit, tehát gyökereit és összetartozását ünnepelni. A palicsi Magyar Ünnepi Játékok — ez volt a rendezvénysorozat hivatalos neve — egyedülálló és mindmáig megismételhetetlen ünnepe volt egy nemzeti kisebbség kultúrájának. A politikai klíma változása miatt ilyen méretű rendezvényre többé nem kerülhetett sor. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség a megalapításától, azaz 1992-től kezdve az ünnepi játékok újraélesztésén munkálkodott, alkalmazkodva a megváltozott társadalmi és kulturális körülményekhez.


A szerző felvételei

Az ünnepi program a hagyományos ökumenikus áldáskéréssel kezdődött ft. Paskó Csaba kelebiai plébános, nt. Orosz Attila református esperes és Dolinszky Gábor evangélikus püspökhelyettes közreműködésével. A rendezvény ünnepi szónoka Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának kapcsolattartási főosztályvezetője, továbbá Pásztor István, a tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke volt. A jelenlevőket Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke köszöntötte. Az ünnepi játékok negyed évszázadáról mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Dudás Károly, a művelődési szövetség tiszteletbeli elnöke beszélt az egybegyűlteknek.

— Szólni, megszólalni magyarul, magyarként, száz évvel az első világégés befejezése, majd a megannyi viharos, romboló, elnyomó időszak után, melynek után a remény és a gondviselés, a hit és a cselekvés mégis képessé lett valósággá rajzolni közösségünk vágyait: nos magyarul, vajdasági, délvidéki magyarként formálni szavakat, ünnepelni, összeseregleni, imádkozni, kérni, felmutatni… Az ember hálát érez, égi jóként éli meg. Ratkó József István imája című versében olvashatjuk: vigyázz reánk, hogy álljunk meg a hitben! Mit üzenhet ez ma számunkra? Sokunk számára azt, hogy maradjunk meg abban a hitben, azokon az alapokon, hogy térjünk vissza azokhoz az alapokhoz, hogy gyarapodásunkhoz válasszuk azt az utat, amely már egyszer kijelöltetett, amelyet sok mindennel és nemegyszer próbáltak, próbálnak elhomályosítani, elfedni. Válasszuk a Kárpát-medencei magyar jövőt, és innen is üzenjük legfőképp a kárpátaljai, de ugyanúgy a felvidéki, erdélyi, Mura-vidéki, baranyai-szlavóniai-horvátországi és őrvidéki nemzettársainknak: Veletek vagyunk! Ez a Kárpát-medencei jövő már elkezdődött, és bár nem tűnt mindig egyértelműnek, de ma ezzel együtt és ennek körülölelésében ünnepelhetjük a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok negyed évszázadát, az elmúlt huszonöt évnek azokat az egymásba kapaszkodó pillanatait, amelyek kirajzolják a tájat, a vidéket, a szülőföldet és azt, hogy mennyi, de mennyi közösség, egyén tud hűséggel gondolni küldetéstudatra, együvé tartozásra, családra, örökségre, ragaszkodásra — mondta köszöntőjében Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke.

— Hosszú út vezetett Palicstól Palicsig, 1952-től 2018-ig. Herceg János kiváló írónk az első Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokra készült könyvében írta: Nem könnyű dolog ezen a tájon magyar kulturális emlékekről beszélni. Szerencsére már akkor is tisztán látták helyzetünk. Csak legyen megfelelő hitünk, lelkesedésünk és erőnk, hogy építsük a vajdasági magyar kulturális jövendőt népünknek és az utánunk következő boldog magyar nemzedéknek. Hatvanhat év után, a XXV. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitóján ha nem is nevezném magunkat boldog magyar nemzedéknek, de egy dolgot mindenképp elmondhatunk magunkról: egy erős, cselekvő mintaközösség tagjai lehetünk, hatalmas eredményekkel. Az elmúlt emberöltőnyi időszakban együtt közösen bebizonyítottuk, hogy a panaszkodás helyett a cselekvést tudtuk választani. Nem arra figyeltünk, ami nincs, hanem arra, ami van. És hogy abból hogyan tudunk értékálló minőséget teremteni — emelte ki beszédében Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Magyar Összefogás listavezetője.

Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának kapcsolattartási főosztályvezetője szerint a vajdasági magyarság egyik legfényesebb tükre a huszonötödik évfordulóját ünneplő Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok. Bolyai Farkastól idézve azt mondta, „Tükörbe jövünk ide nézni mindannyian”, majd ekképp folytatta: — A valóságot keresve itt is képeket nézünk, és láthatjuk, hogy a mögöttünk hagyott bő negyed évszázad alatt ez a tükör nem lett semmivel sem homályosabb, hanem inkább még csillogóbbra csiszolódott, így még tisztábban láthatunk rá közös kincseinkre. Együtt emlékezünk az 1952. évi kezdetekre, arra a különleges találkozóra, amely az egész vajdasági magyar kulturális életet felpezsdítette.

Pásztor István, a tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a rendezvény mottójára utalva így fogalmazott:

— Éppen így létezünk, így léteztünk és maradtunk meg, ahogy a vadkörtefa a szikesen. Szívós akarattal. A kisebbségi sors ilyen. Fanyar gyümölcsöt hoznak a küzdelmes évek, mert nem lehet kétségünk afelől, hogy a szikesen megkapaszkodott vadkörtefa a kisebbségi sorsban élő vajdasági magyarokra utal. Mi eleget teszünk az elvárásoknak, melyeket művelődési egyesületeink vezetői, a különféle szakosztályok tagsága, a zenekarok és a néptánccsoportok, a kézimunkázók és a versmondók támasztanak velünk szemben. Ma már szinte nincs olyan vajdasági magyar művelődési egyesület, amelynek székháza ne lett volna felújítva, és amelynek felszerelése hiányos volna. Óriási utat tettünk meg az elmúlt huszonöt évben a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel mint ernyőszervezettel közösen. Lehetőségeket teremtettünk, rendszeres működési támogatásokról gondoskodtunk az önkormányzatok révén, folyamatossá tettük a pályázási lehetőségből való projektalapú támogatásokat. Nincs ez másképp templomainkkal és köztéri szobrainkkal sem. Dacos összefogással és zajos élni akarással életre keltettünk minden lehetőséget. Az ünnepi játékokkal egyidejűleg művelődési egyesületek, népdalkörök, táncegyüttesek, szakosztályok alakultak a vajdasági magyar közösségben. Épületek teltek meg élettel, miközben a háború és a menekülés zaja nyugtalanította az embereket. Akik maradtak, azok tanították a gyerekeket. Nekik kell megköszönni, hogy ma itt lehetünk, előttük kell kalapot emelnünk és főt hajtanunk. A ’90-es évek vajdasági magyar művelődési életének hősei azok voltak, akik hittek a magyarságban, a szülőföldben és abban, hogy édes gyümölcsöt teremt a kitartó munka és az összefogás. Ma őket ünnepeljük.

Az ünnepi műsorban fellépett Tratyik Regina mesemondó Firigyházáról, a székelykevei citerások, a 2018. évi Durindó Bodor Anikó-díjas együttese, az óbecsei Botra férfikórus, Toldi István, a Palócország örökös mesemondója címmel kitüntetett vajdasági mesefa, a népművészet mestere, Szeder Fábián életműdíjas kupuszinai mesemondó, Mészáros Gábor színművész, Kemény Mária pancsovai népi énekes, Csonka Ferenc és zenekara, Lele József Magyar Életfa díjas muzslyai citerás, aki az idén vehette át a Népművészet Mestere címet, valamint Horváth Emma Radnóti Miklós-díjas előadóművész, a Csáth Géza Művészetbaráti Kör alapítója és vezetője, az idei Külhoni Magyarságért Díj kitüntetettje.

A rendezvényen egy válogatott kiállítás is megtekinthető volt a nyolcvanadik életévébe lépett Németh Mátyás temerini fotóművésznek, a Magyar Szó nyugalmazott fotóriporterének munkáiból.


A rendezvény mottója:

„Ahogy a vadkörtefa
a szikesen valahogy
mégis kivirágzik
megérleli s elszórja
fanyar gyümölcsét...”
 
(Cs. Simon István: Ahogy a vadkörtefa)

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A fával való építés ereje
Riport
A magyar kultúrkincs digitális mentése
Riport
Facebook

Támogatóink