Négy tyúk és egy koporsó — avagy „naplóbejegyzés” egy forgatásról

Négy tyúk és egy koporsó — avagy „naplóbejegyzés” egy forgatásról

— Kéne négy tyúk. Kölcsönbe, ha lehet, s jó lenne Ludasról. Oké? — Ilyen és ehhez hasonló kér(d)ésekkel találja magát szemben egy gyártásvezető K. Kovács Ákos vizsgafilmjében, aki jó egy héttel a forgatás kezdete előtt keresett meg. Ákos a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola művészeti karának filmoperatőr művész szakának hallgatója.

Bevállalsz valami őrültséget?

— Persze, mindig. Csináljuk!

Le kéne szervezni a vizsgafilmemhez pár dolgot, azaz te lennél a gyártásvezető. Tudod, mit csinál a gyártásvezető? Pre- és posztprodukciónál ő az atyaúristen, szervez, felel szinte mindenért, kivéve azért, hogy milyen lesz a film. Az a rendező és az én saram. De minden más rajtad csattanna — Ez jó, ezt kibírom. — Sajnos elég kevés pénzből készül...

Mégis mennyire kevésből?

Hááát... Majdnem semmennyiből, és az is saját... Jó lenne minél több mindent ingyen megoldani...

— Jó, csináljuk! — Hát így kezdődött.

Szabadka, Bódis. Első megbeszélés. A rendező, azaz Ferge Roland, Ákos és jómagam. A legfontosabb dolgok listázása. Először is: kell egy kamion, egy koporsó, és még nincsenek meg a gyerekszereplők, azaz egyeztetünk. Előkerül a laptop, gyerekeket nézegetünk.

— Ez hasonlít Bécire (Kálló Bélára), nem?

— Ááá, nem! Ez viszont egész jucás. Erről jut eszembe, Jucával (László Judittal) is beszéljetek már, kérlek. Roland, te pedig szépen elmész, és minden szereplővel személyesen is találkozol, még a héten.

Telefonálás, kávé, tea, telefonálás, tea, kávé. Valakinek át kell mennie a határon, hogy segítsen a pestieknek bejelenteni a felszerelést, nehogy bármi gond legyen. A vonalak égnek. Fél Szabadka izzítva. Holnap helyszíntakarítás. Van is rá emberünk. Mint később kiderül, megbízható, ügyes. A Dani. — Kimegyünk holnap a Misihez, meglátod, milyen a tanya, és meglátod az állapotokat, aztán majd továbbgondolkodunk. Mára ennyi.

Másnap. Terepszemle és takarítás Perc Misi („ne mihályozzatok, Misi vagyok”) tanyáján, ahol öt kutya fogad bennünket, ő maga sehol. — Lehet, hogy még dolgozik... Akkor addig veszünk burekot, és megreggelizünk... Irány a kispiaci pékség, azaz Misi munkahelye. Se burek, se Misi. De már érkezik a hívás, hogy úton van. A pékségben jót szórakoznak rajtunk, hogy éppen az ő Misijüknél akarunk forgatni, és hogy egészen Pestről is jöttek ide csak ezért. Néhány embernek már jobb lett a napja. Vissza a helyszínre. Egy eléggé vadkék színű belső fogad, régi, használhatatlan bútorok mindenhol, látszik, hogy a tanyának ez a része régen volt használva, de akkor nagyon. Kezdődik a takarítás, a kályhában már ég a tűz, de el kell múlnia néhány napnak, mire érezni fogjuk, hogy melegít, a falak ugyanis át vannak fagyva. Nem jó nézni, ha más takarít, ezért a rendező, az operatőr és jómagam is nekiállunk, ki gumikesztyűben, ki gumicsizmában, ki márkás, drága kabátban. Közben újabb kérdések, megoldandó feladatok: hol legyen a melegedő a stáb részére, be kellene szögezni a lyukakat az ablak fölött, hol lesznek a kölcsönbútorok, ezt jól ki kellene találni. Valaki hozzon ki egy fél köbméter fát a Misinek, meg hogy tüzeljünk, és fel kell majd állítani a fából készült mobil toalettet, nem mindegy, hogy vizes fű felett vagy fedett hely alatt, ugye... (Itt köszönjük Kovács Frigyes közbenjárását!)

Megint Bódis, a napok már összefolynak. Koporsó lebeszélve, irány a Funero, kiválasztjuk a megfelelőt, akármennyire bizarr is ezt így kimondani, de fontos információkat is kapunk arra vonatkozólag, hogy milyen koporsót használjunk, mik a szokások — szenteltvíztartó, gyászhuszársapka, gyertyák, minden, ami kell. A fiúk meg is állapítják, hogy nem olcsó mulatság meghalni. Ezután rövid információk egy tamityról, azaz kiskamionról, milyen színű, mi áll rajta, mennyibe kerül. A tulaj igencsak nagyokat pislog, szinte hallom a telefonban a szempillái suhogását, hogy ugyan miért érdekel engem a kamion színe, és hogy mi van ráírva, ha szállítani akarok vele... Jaj, talán elfelejtettem mondani, hogy filmet forgatunk, és ő is játszik benne? Vagy mondtam? Már nem is tudom.

Csütörtök. Még két nap a forgatásig. Érkezik a rendezőasszisztens, Schnabel Annabella, készül a diszpóskönyv, azaz a jelenetek beosztása és időrendi sorrendbe helyezése a kameraállásokkal, utolsó simítások a tennivalók listáján, rövid időjárás-ellenőrzés... A fenébe, esőt mondanak! De délelőtt még tiszta az ég. Akkor gyorsan kell végeznünk a kinti jelenetekkel.

Péntek. Este van az első stábgyűlés, befutottak a fiúk Budapestről, Tamás és Levi (Simon Tamás, a focus puller és Tóth Levente, aki a fényeket igazította, illetve a csapóval csapott remekeket) kisebb galiba után, de azért megérkeznek. A tűzhelyen egy fél hadseregnek elegendő szárma gőzölög, taps érte Kabók Erikának. Koccintás, aztán mindenki aludni — halljuk Tamástól (K. Kovács Tamás). — Ti fogtok holnap dolgozni, miért nem alszotok még? Gyerünk, mindenki ágyba, pihenjetek, emberek!

Szombat. Hajnal. Csipás szemek. Izgalom. Sötét. Sár. Érkeznek az emberek. A tea és a kávé gőzölög, a szendvicsek finomak, frissek, a tanyán meleg van. (Megérte fűteni három napig.) Bodorodik Juca haja, mélyülnek Karcsi bácsi ráncai, „dolgozik” a sminkes (Giric Krisztián) ecsetje és hajcsavarója. Érkezik a koporsó, két szalmabála az ideiglenes helye. Forog a kamera, percenként hallatszik duruzsolás, és néma csend van. A melegedőben pogácsa, muffinok és kávéillat. Mindenki készenlétben, mondhatni, ugrásra kész.

— Holnapra el kéne vitetni az utánfutót. Intézed?

— Igen.

Misi szomszédját hívom, sajnos nem gyújt a traktor, mondja, de állítsak le valakit, akit látok elmenni a tanya előtt traktorral, és húzassam el vele. Mondjam, hogy vigye ide és ide. Na bumm. Most álljak ki az útra traktort vadászni? De nem sokkal később befordul egy, Dénes küldte a szomszédot, forgatás leáll, zúg a traktor, gurul ki az utánfutó. — Érkezik a pörkölt, ruhákra vigyázni, nehogy piros pöttyöket lássak utána... — halljuk Mess Attilától a figyelmeztetést! Gyors ebéd, négyig van napfény, sietni kell... — Éééééés mára vége. Hullafáradtan zuhanok haza.

Vasárnap. Egy picivel később kezdünk, de még mindig nagyon korán, éppen csak pirkad. A kinti jeleneteket kellene még eső előtt felvenni. Közben a bezárt és megkötött kutyák csaholnak, vonítanak, illetve megjelenik még egy sokkal nagyobb, farkaskutyaszerű kóbor, jámbor állat, messziről figyeli a zűrzavart. Állványok a sárban, a fiúk bakancsáról már régen nem tudni, milyen színű is volt. Érkeznek a tyúkok. Dobozban... Konor (Mijatov Konor) a fuvarosuk, egyben a stáb mindenese, aki annyiszor fordult Szabadka és Ludas között a kocsijával, hogy akár a horvát tengerparton is ülhetne a kilométerek száma alapján. Hagyjuk a tyúkokat egy picit megnyugodni, addig Karcsi bácsi jelenete készül. Nem múlik el tíz perc, az egyik pipi máris felfedezőútra indul, kettőt csap a szárnyával, és máris kint van az ólból.

— Szebi (Szvitlik Szebasztián), Nency (Bálint Kornélia), kérlek, fogjátok meg!

Közben az egyik kiskutya is kiszabadul a hat közül, és a nagy fekete is izgatottabban figyel. Egyik kezemmel a kiskutyát és vállamon a fényképezőgépet fogom, véletlenül az eb fejére öntöm a kávét, mely a másik kezemben van, közben a tyúk bemenekül egy elérhetetlen bozót alá. Meg kell várni, amíg újra kijön. A kávéval leöntött kutyáról egy Rutkai Bori-sláger jut eszembe, a Kutyával leöntött kávé, és már sokkal jobban átérzem a dal lényegét. Nem könnyű a mai nap. Azt gyanítjuk, hogy a kamion beragad a sárba, „újratervezés”, ne mozogjon, csak csináljunk úgy, mintha. A szél feltámad, a levegő is hűl, közben hárman figyeljük az időjárás-előrejelzést, hogyan alakul, mikor kezd esni, hiszen ezen múlik most minden. A sasszemű Mess Attila máris kiszúrja, hogy Gyuri fekete ingje alatt egy szürke póló fél centimétere virít.

— Ez tegnap nem volt rajtad, ugye? — csap le szegényre.

— Nem...

— Akkor azonnal levetni. Mit szól a Pesitz (Pesitz Mónika a jelmeztervező)?

Felgyorsulnak az események, ebédre kolbászos, krumplis tarhonya van. Már az illatától mindenki megszédül. Gyorsan végzünk, és a megmaradt belső jelenetek felvétele következik. Már mindenki számára világos, hogy ma tovább maradunk, be kell fejezni a munkát. Egy pici fáradtság érezhető, Mess Attila rögtönzött show-műsorral szórakoztatja a stábot, amíg meg nem történik az átállás. Könnyek csorognak, jaj, csak a smink ne folyjon le, Mess, vigyázz! Mindeközben olyan szél támad, hogy a kintről befelé világító lámpák egymás után dőlnek el, törik el az izzó, az ezresek úgy úsznak el a szélben, mint Mary Poppins az esernyőjével. — Még egy izzónk van, ha ez is eltörik, akkor ennyi volt... — halljuk bentről. Erős rögzítés, még néhány közeli, a gyerekek elmehetnek. Nyolc órakor hangzik fel bentről a taps, és a „köszönjük, ennyi volt, befejeztük”. De már ezért (is) megérte. Várjuk a filmet!

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Merülés
Múzsaidéző
  • Györffi Réka
  • 2018.11.03.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Facebook

Támogatóink