Négy faluból álló, kis oázis

Négy faluból álló, kis oázis

Pobeda (Pobedabirtok) Topolya község egyik legkisebb, elsősorban mezőgazdasági települése.

A körülötte megművelhető földek legnagyobb része az Engelmann, a Rudić és a Bajić nagybirtokos, valamint az Offner és a Raffai középbirtokos családok tulajdona volt. Az említett területek államosításával 1946-ban létrejött a Pobeda mezőgazdasági birtok. A Rudić-majorban levő központot harminc házból álló bérestelep alkotta, majd a későbbiekben munkásházakat és lakásokat építettek, a településen 1948-ban már 150-en éltek. A ’60-as években 900 lakos élt Pobedán, jelenleg mintegy 300-an lakják, 60%-ban 70 év feletti nyugdíjasok. A négy településen — a Pobeda helyi közösséghez tartozik Szvetityevó, Kispest és Kavilló is — valamikor több mint 1000-en éltek, mára ez a szám mintegy 500-ra tehető.


A felújított pobedai egészségház (a szerző felvételei)

A helyi közösséget dr. Vikor László vezeti, aki amolyan autós szafari keretében végigkalauzol a településeken. Beszélgetés vezetés közben a kocsiban, majd fényképezés egy-egy figyelemre méltó intézmény előtt.

— Gunarasi származású vagyok, az állatorvosi kar befejezése után Pobedán kaptam házat, és ott is maradtam. Pobeda a néhai Jugoszlávia kicsiben. Mindenki beszéli a másik nyelvét, a magyar ajkú gyerekek játszva megtanultak szerbül, a szerb ajkú társaik pedig ugyanígy magyarul. A falu infrastruktúráját az ’50-es években kezdték építeni. Elkészült a központi szennyvízelvezető rendszer, majd orvosi rendelő, óvoda létesült, mozi, bolt, posta és étterem is működött, szinte minden volt, ami a polgárok kényelméről gondoskodott. A mezőgazdaság fénykorát élte, a Pobeda birtok 3600 hektáron gazdálkodott, melyen 300 munkás dolgozott. Múltak az évek, majd elérkezett a privatizáció ideje, megkezdődött a hanyatlás, és a fiatalok szép lassan elmentek — mondja László, miközben mutatja a Pobeda Gunaras felőli bejáratánál fekvő benzinkutat, melyet egy magánvállalkozó felújított és üzembe helyezett, ami a mai világban nagy dolognak számít. A töltőállomással szemben a helyi sportközpont van a labdarúgópályával (mely a Topolya-Kishegyes-Verbász-Óbecse-Szenttamás Községközi Ligában szereplő Pobeda Labdarúgóklub otthona), a nagypálya mellett két kispálya, majd a játszótér, mely még csúszdával felszerelt őrtoronnyal is büszkélkedik. A játszótér éppen üresen áll, ami nem is csoda, hiszen mivel hétköznap van, a kis lurkók minden bizonnyal vagy a gunarasi, vagy a topolyai általános iskola padjait koptatják, merthogy az alsós tagozatokban összevont osztályokban működő, kétnyelvű általános iskolai oktatás már az 1970-es években megszűnt Pobedán, 2010 óta pedig nincs óvoda. Templomot és temetőt sem látok a faluban, hiszen a római katolikus lakosok a szomszédos Gunarasra vagy a Pobeda helyi közösséghez tartozó Kispestre temetik halottjaikat, a pravoszláv vallásúak pedig a nyegosevói vagy szintén a kispesti temetőbe temetkeznek. Időközben megpillantom a művelődési otthon épületét (művelődési egyesület sajnos nincs a településen), a birtok éttermét, majd egy enyhe balkanyar után abba az utcába fordulunk, ahol a helyi közösség épülete, a posta és az egészségház található.

— A topolyai Kisbácska Szklerózis Multiplex Egyesülettel való kiváló együttműködésnek köszönhetően intézményeink akadálymentesek. A helyi közösséghez tartozó településeket megpróbáltuk azonos arányban fejleszteni. Itt, Pobedán befejeztük az egészségház és a helyi közösség irodájának felújítását, kívülről és belülről is bemeszeltük az épületet, továbbá vadonatúj bútorokkal rendeztük be — tudom meg, és máris robogunk Kispestre. Ez a település egy 200 méter hosszúságú utcából áll, melynek mindkét felén házak sorakoznak. — Igaz, hogy itt nem sokan élnek, de az egyetlen utcát is kemény burkolattal vontuk be, így már a kispestieknek sem kell a sárban közlekedniük.


Hamarosan elkészül a szvetityevói székelytornyos

Szvetityevóra érve azonnal megakad a tekintetem a 11 km hosszúságú, madárvilágban rendkívül gazdag tavon, mely a falusi turizmus záloga lehetne. László elmondása szerint ezzel kapcsolatban több ötletük is van, próbálkoztak is a megvalósításukkal, ám magasabb fórumokon egyelőre még nem találtak megértésre. Egy kicsit még gyönyörködöm a nem mindennapi, jéggel fedett tóban, majd beérünk a falu központjába, ahol a helyi autóbusz-megálló felújítása folyik éppen, egy kicsit odébb pedig a szvetityevói székelytornyos épül, hogy a márciusi átadásra már teljes pompában várja az érdeklődőket. Betelepülésük után a bukovinai magyarok a szegedi Szent László Egyesülettől egy harangot kaptak, mely a történelem viharait is túlélte, és melyet a településen állítanak fel. Köré kis parkot létesítenek, megvilágítják, így a szvetityevói székelytornyos valóban a falu méltó központja lehet. Körbejárjuk az épülő létesítményt, majd a hideg, metsző szél elől újra a kocsiba „menekülünk”, és néhány perc elteltével megérkezünk Kavillóra, mely falucska a Tanyaszínház révén vált ismertté a nagyvilágban.


A Tanyaszínház otthona Kavillón

— A Tanyaszínház otthonát a helyi közösség szerette volna rendezni, karbantartani, tehát az épület gondnokai lettünk volna. Amikor a művészek nem használják, akkor a pobedai, gunarasi és törökfalui helyi közösségek közösen tartottak volna benne rendezvényeket. Ez a tervünk sem vált valóra, pedig a Pobeda birtokkal már megbeszéltem, hogy a szemközti földterületen parkolót építenénk. A központot át szerettük volna alakítani, a faluházat megvásárolni, és egy olyan épületet is béreltünk volna, amely megfelel a közegészségügyi előírásoknak, hogy a kistermelők megfelelő körülmények között készíthessék elő és csomagolhassák termékeiket.

Kavillóról visszafelé haladva László kiemelte, hogy mindhárom településen sor került a vízórák hitelesített szerkezetekre való cseréjére, a költségek egy részét a helyi közösség állta. A polgárok fejenként havonta 100 dinár vízdíjat fizetnek — amit elsőre hitetlenkedve fogadtam —, a szemetet pedig ingyen viszik el a házaktól, de egyesek még ennyit sem hajlandóak fizetni. A további tervek felől érdeklődve a tanácselnök leszögezte, hogy Pobeda és Szvetityevó is két kútról kapja a vizet, Kavilló viszont csak egyről, ezért az idén Kavillót összekötnék az egyik szvetityevói kúttal, és Kavilló is kapna még egyet.

Körutunk vége felé megállapítottuk, hogy törekedni kell a fiatalok faluban tartására, ez pedig a legkönnyebben úgy érhető el, ha vállalkozást nyithatnak. Kavillón egy fiatalember meggybort készít és paprikát termel, illetve egyre több mogyoró- és szederültetvény is látható a határban, ami azt mutatja, hogy a mezőgazdaságban struktúraváltás kezdődött. Lehet, hogy éppen ez a megoldás, és az új kultúrák térhódítása marasztaló erővel hat az ifjúságra.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A mese három aranyalmája
Riport
A tudás megtartóereje
Riport
Facebook

Támogatóink