home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Naxatras a Malomfesztiválon!
Salvai Ramona
2017.08.16.
LXXII. évf. 32. szám
Naxatras a Malomfesztiválon!

A Malomfesztivál idei line-upját böngészgetve több olyan zenész nevén is megakadhat a tekintetünk, aki nem Szerbiából vagy Magyarországról, hanem egy kicsit távolabbról érkezik.

lyen például a görög Naxatras is. A zenekar nem először jár Szerbiában, mi viszont ugyanakkora lelkesedéssel várjuk, mint legutóbb. Hiszen stílusa, a pszichedelikus rock, továbbra is a reneszánszát éli. A Naxatras augusztus 17-én lép fel a Malomfesztivál nagyszínpadán. Bemelegítésképp következzen most egy beszélgetés a zenekarról, a kezdetekről, az ambíciókról és az élő fellépések varázsáról. A fiúk nevében John Delias gitáros nyilatkozott.

* Egy kicsit visszatekintve a kezdetekre: elmesélnétek, hogyan alapítottátok meg a zenekart?

— Én és a basszusgitáros az egyetemen találkoztunk, mindketten a filmes szak hallgatói voltunk. Az egész úgy kezdődött, hogy összejártunk jamelni, és mindketten magunkkal hoztuk még egy barátot. Szerettünk együtt zenélni, így hamar össze is álltunk egy négytagú csapattá. Akkoriban Dust volt a nevünk. Végül aztán hárman maradtunk, és ez lett a Naxatras.

* Miért éppen ez a név? Mit jelent pontosan?

— A hindu nakshatra szóból ered, mely a Hold állásának különböző fázisaira, ciklusaira vonatkozik.

* Tudnátok említeni olyan zenészeket, akik különösen nagy hatással voltak vagy vannak rátok?

— Leginkább a ’60-as és a ’70-es évek pszichedelikus, progresszív zenei szcénája inspirál bennünket. Ide sorolható a Pink Floyd, a Hawkwind, a The Doors és Jimi Hendrix. Ezenkívül viszont a ’90-es évek előadói, például a Kyuss, továbbá a 2000-es években vagy a napjainkban alakult és működő együttesek is, mondjuk, a My Sleeping Karma vagy az Om, ugyancsak hatással vannak ránk.

 

 

* Korszaktól vagy műfajtól függetlenül melyek a kedvenc albumaitok?

— Ami elsőként eszünkbe jut, az a Meddle a Pink Floydtól, a Paranoid a Black Sabbathtól és az L. A. Woman a The Doorstól.

* Hogyan jellemeznétek a zenéteket?

— Talán ez volna a legpontosabb leírás: hallucinogén, izgalmas és súlyos cucc egyenesen az Univerzum szívéből.

* Megállapíthatjuk, hogy mostanság, illetve az elmúlt néhány évben az indie, az alternatív rock és a pszichedelikus rock újra a reneszánszát éli. Hogyan határoznátok meg a saját helyeteket ebben a szcénában?

— Manapság eléggé felkapottnak számítanak ezek a stílusok, a miénk pedig különösen. Éppen ezért az időzítésnek, az internet adta lehetőségeknek, valamint annak köszönhetően, hogy elég jól elterjedt a hírünk a műfaj követői között, szerencsésnek mondhatjuk magunkat. A minőségi zene viszont kortalan, időtől és korszaktól független, vagyis mindig van egy réteg, mely ilyet játszik, és ennek mindig van közönsége is.

* Az albumaitok gyártási folyamatát tekintve különlegességnek számít, hogy a szerzeményeket analóg módon vettétek fel, azaz a teljes anyagot élőben, egyszerre játszottátok le. Mi motivált benneteket arra, hogy ezt a módszert válasszátok?

— Valójában csak arról van szó, hogy ez a módszer tökéletesen illik a zenei stílusunkhoz és a filozófiánkhoz. Az analóg felvétel ezenkívül abban is segít, hogy hangsúlyozzuk a zenénk esszenciális, organikus jellegét, illetve hogy megtartsuk az élő fellépéseken tapasztalt és jól működő atmoszférát. Azt a hangulatot akarjuk megőrizni, amely egy próbán vagy egy koncerten is érezhető.
 

A Naxatras nevű pszichedelikusrock-együttes 2012 óta van jelen az alternatív zenei szcénán. Első albuma teljes mértékben analóg technikával készült, a fiúk minden dalt egy nap alatt, élőben játszva rögzítettek. Tavaly egy újabb albumot és kislemezt készítettek ugyanezzel a módszerrel. A zenekar további különlegessége, hogy koncertjein mindig törekszik a sokszínű stílusa bemutatására és a rá jellemző különleges atmoszféra megteremtésére. A pszichedelikus/progresszív rock, a stoner, a funk, a jazz és a keleti stílusú zene elemeit ötvöző dalok vizuális megjelenítésében sokat segítenek a fellépések során gyakran alkalmazott videóvetítések. A Naxatras albumainak grafikáit, valamint a koncertplakátokat elnézve az a fajta vizuális világ juthat eszünkbe, amely a ’60-as és a ’70-es évekbeli elődök újításaiban gyökerezik.


* Hogyan készülnek az új dalaitok?

— Mi egy eléggé hagyományos módszert követünk. Vagy addig jamelünk, amíg meg nem születik egy jó ötlet, vagy azzal dolgozunk, amit valamelyikünk hoz. Ez lehet egy dallam, egy riff, illetve bármilyen elképzelés. Erre kezdünk el építeni egy szerkezetet, sok mindent kipróbálunk, és előbb-utóbb végül összeáll a dal.

* Mit élveztek leginkább a zenészlétben?

— Lényegében mindent szeretünk. A jamelés, a fellépések, a turné és az új dalok elkészítése egyaránt izgalmas számunkra.

* Van-e valamilyen vicces koncertélményetek, melyet szívesen megosztanátok velünk?

— Természetesen rengeteg ilyen történetet tudnánk mesélni, de az az igazság, hogy nem szívesen tesszük ezt nyilvánosan. Viszont a fesztiválon, a koncertünk után egy korsó jéghideg sör mellett örömmel megosztanánk őket veletek!

* Milyen terveitek vannak a közelebbi jövőt illetően? Mikor számíthatunk arra, hogy valamilyen újdonsággal álltok elő?

— Hamarosan kiadunk egy új kislemezt. Egy olyan dalt szeretnénk megjelentetni, amelyet a télen vettünk fel. Az év vége előtt valószínűleg a harmadik nagylemezünket is kiadjuk, melyet főleg ez év májusában és júniusában készítettünk. Emellett bakeliten is szeretnénk kiadni a második albumunkat és a kislemezünket. Szeptemberben és októberben pedig egy nagyobb turnénk lesz.

 

 

* Ezek szerint nem unatkoztok! Sőt, amint láthatjuk, a fesztiválszezonból is szépen kiveszitek a részeteket! Mire számítatok a Malomfesztivál kapcsán?

— Már korábban is felléptünk Szerbiában. Játszottunk már Belgrádban, Szabadkán és a Mount of Artan nevű fesztiválon is, szóval a terep nem ismeretlen számunkra. Minden alkalommal remekül éreztük magunkat. Az emberek jók és az ország is szép. Úgy gondoljuk, hogy a Malomfesztivál is jó móka lesz. Mi már nagyon várjuk, hogy találkozzunk veletek!


Képek forrása: A zenekar hivatalos Facebook-oldala

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..