home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Nagykorú lett a Tordai Művelődési Napok
Kónya-Kovács Otília
2019.02.12.
LXXIV. évf. 6. szám
Nagykorú lett a Tordai Művelődési Napok

A Tordai Művelődési Napok rendezvénysorozat idei nyitóműsorára Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén került sor.


Dobai János és Hajnal Jenő

Ünnep volt ez a javából, és csak megerősíti az embereket, hogy hit, kultúra nélkül nem lehet közösséget éltetni. Sőt, egy olyan rendezvénysorozatot sem, mint amilyen a tordai, melyre az egész délvidéki magyarság büszke — mondta megnyitóbeszédében Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

Dobai János, a helyi közösség vezetője is köszöntötte az egybegyűlteket, külön kitérve a rendezvénysorozat nagykorúságára. Amikor útjára indították a Tordai Művelődési Napokat, valószínűleg nem mindenki hitt abban, hogy ennyi évet megér. A faluelnök megígérte, amíg lesz tordai, és lesz kinek megtartani az eseményt, addig megszervezik, emellett abbéli reményének adott hangot, hogy erre még sok-sok éven át sor kerül. A polgármester azt is kiemelte, hogy a rendezvénysorozatnak megtartóereje van, hiszen ilyenkor összefognak, egyként gondolkodnak a civil szervezetek, a falu apraja-nagyja, és azért tevékenykedik mindenki, hogy méltó ünnepséggel gazdagítsa a mindennapjait. A két hónap alatt mintegy húsz program várja az érdeklődőket, csaknem ezer fellépőt látnak vendégül.


A Kincsünk néptáncegyüttes (a szerző felvételei)

Első ízben történt meg, hogy egy európai uniós pályázat részeként szervezték meg a nyitóünnepséget, hiszen Balástya és Torda egy olyan határon átívelő programra nyert pénzt, amelynek az a célja, hogy a fiatalok felé nyissanak a hagyományokkal és a hagyományos értékeket képviselő kulturális rendezvényekkel. A tordai művelődési műsorban fiatalokban nem is volt hiány, hiszen a helyi Kincsünk néptáncegyüttes legalább százfős, és az utóbbi időben közös dallal is kedveskedik a nagyközönségnek. A projektumon belül az ifjúságot megcélzó pályázat mellett más tartalmakkal is készülnek, több rendezvényt is e támogatásból valósítanak meg. A két falu több mint tíz éve ápolja a testvértelepülési kapcsolatot, és a barátságból adódóan szeretettel látogatják egymás rendezvényeit, ünnepeit, közösséget éltető eseményeit.


A tordai citerások

Az ünnepi műsor előtt nyílt meg a tavalyi, begaszentgyörgyi közművelődési központ által szervezett művésztelep alkotótáborában készült munkákból álló kiállítás. Szarka Edit igazgatónő elmondta, a táborban tizenkilenc művész vett részt, és mindegyik két-két munkát készített. A telep legsikeresebb alkotásaiból láthatott válogatást a tordai közönség.


A kúlai Ibolya néptánccsoport

Hogy nincsenek véletlenek, azt az is bizonyítja, hogy a tavalyi koreográfusverseny közelebb hozta egymáshoz a tordai és a horgosi fiatalokat. A sorsolás alapján közös produkcióval mérettettek meg, majd annak eredményét, külön kérésre, a Tordai Művelődési Napok nézőserege is láthatta.


A horgosiak és a tordaiak közös koreográfiája

— A horgosiaknál a nagy mulatozás már nem divat, Tordára azonban még jellemző ez a vigasság. Együttesen viszont dáridózós dalcsokrokból állították össze a programot. A Kis-Tordába két úton köll bemönni című koreográfia a verseny harmadik díjazottja lett, de ennél talán még fontosabb a két csoport kapcsolata. Amilyen lelkesedéssel várták a tordaiak a horgosi ifjúsági tánccsoport tagjait, ugyanolyan örömmel várják a tordaiakat (is) az idei Gyöngyösbokrétára, melynek házigazdája Horgos lesz — mondta Szécsi Zsolt, a horgosiak művészeti vezetője.


Török Noémi

A XVIII. Tordai Művelődési Napok nyitóműsorában a helybeliek közül fellépett a Kincsünk néptáncegyüttes énekkara, a picik tánccsoportja gyermekjátékokat adott elő, majd első ízben mutatkozott be a hazai közönségnek a helyi gyerekekből álló citerazenekar, melyet mindössze négy hónapja indított be Flaman István citeraoktató. A tordaiak középső néptánccsoportja rábaközi táncokkal szerepelt, a felnőttcsoport pedig vajdaszentiványi táncokkal jeleskedett. A koreográfusaik is felléptek, Kishegyesről érkezett Patyerek Csaba és Nóra, ők magyarpalatkai táncokkal szerepeltek. A kúlai Népkör MMK Ibolya néptánccsoportja sárközi táncokat ropott, tagjai első alkalommal jártak Tordán. A Fokos Zenekart is nagy lelkesedéssel fogadták a műsorban, tagjai a bemutatkozás után a tánccsoportok számára gondoskodtak talpalávalóról. A Bácsfeketehegyről visszatérő kedves vendég, Török Noémi ezúttal somogyi népdalokat hozott. Muzslyáról érkezett a Kisbanda citerazenekar, valamint tanítómestere, a népművészet mestere, Lele József citerás. Horgosról a Bartók Béla MME ifjúsági táncegyüttese eleki román táncokat mutatott be, a balástyai Újvári Jánosné pedig két dallal, illetve egy verssel gazdagította az ünnepi megnyitó programját.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..