home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Nagy falat az aszfalt
Tomek Viktor
2006.09.20.
LXI. évf. 38. szám

Előző számunkban arról szóltunk, hogy a Vojput építő- és útkarbantartó vállalat az önkormányzatot okolja a tisztességtelen pályázat kiírásáért, amely a szabadkai utak aszfaltozására vonatkozik. Duško Dražiæ, a cég igazgatója elmondta, hogy az önkormányzattal hagyományosan jó a viszonyuk, d...

Előző számunkban arról szóltunk, hogy a Vojput építő- és útkarbantartó vállalat az önkormányzatot okolja a tisztességtelen pályázat kiírásáért, amely a szabadkai utak aszfaltozására vonatkozik. Duško Dražiæ, a cég igazgatója elmondta, hogy az önkormányzattal hagyományosan jó a viszonyuk, de nyilvánvaló, hogy a szabadkai utak aszfaltozására kiírt pályázat nem volt rendesen meghirdetve, hisz egy olyan vállalat nyert, amely nem tudja kivitelezni a munkát, és sokkal drágábban végezné el - amit majd a polgároknak kell megfizetni -, mint a Vojput.
- A Vojput egy renomés vállalat Szabadkán, minden munkát, amit ránk bíztak, idő előtt befejeztünk. Most, az idén történt meg először, hogy az utcák úgy várják a telet, hogy nem lesznek aszfaltozva - mondta az igazgató.
A kialakult helyzettel kapcsolatban a szabadkai önkormányzat illetékeseit is megkérdeztük.
- Az önkormányzat néhány évre visszamenőleg nagyon nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy az igencsak rossz állapotban lévő utak, utcák állapotát följavítsa, tehát új utakat építsen, újraaszfaltozza az utcákat, felújítsa az útburkolatokat - fogalmazott Kucsera Géza, városunk polgármestere. - Néhány évvel korábban a szabadkai önkormányzat a Szerbiai Útügyi Alappal társulva a község eszközeit megkétszerezte, és így 3 évvel ezelőtt sikerült körülbelül 50 utcát felújítani. Akkor úgy gondolták, hogy ez egy jó irányzat, mert a község területén begyűjtött pénzeket, amit a központi költségvetésbe fizetett be Szabadka, ily módon valahogy visszaszármaztatjuk a polgároknak.
Ugyanez az eset áll fönn most is: szerettük volna folytatni ezt a gyakorlatot, azzal, hogy az idei évben sokkal nagyobb pénzeket különítettünk el a költségvetésből ilyen célra. A munkálatokat a Városépítési Igazgatóságnak kellett volna lebonyolítania, alá is írt egy szerződést a Szerbiai Útügyi Alappal, ami most megváltoztatta a nevét, közvállalattá alakult át. A protokollban meg lett szabva, hogy 250 millió dinárt az önkormányzat biztosít, és a másik 250 milliót viszont ez a közvállalat adja - részletezte a polgármester, hozzátéve, hogy ebben a megállapodásban az is benne volt, hogy a Városépítési Igazgatóság pályázat útján választja ki a kivitelezőt. A pályázatra két nagyvállalat jelentkezett. Tulajdonképpen az a legfőbb kérdés, hogy milyen feltételei voltak a pályázat kiírásának.
- A Városépítési Közvállalat igazgatójától kértem az adatokat, ugyanis egy bizottságot alakítottam, amelynek ki kellett volna vizsgálnia az egész pályázat lebonyolítását. Az első körben az igazgatótól nemleges választ kaptam, nem bocsátotta a bizottság rendelkezésére a teljes dokumentációt. Erre én egy másik levelet írtam, amire megkaptam most a választ, a napokban a teljes dokumentációt átadják, és a bizottság elvégezheti a vizsgálatot.
A polgármester elmondta, hogy reméli, hamarosan választ fog kapni minden kérdésre. Sajnos egy ilyen vizsgálódás elég hosszadalmas, és ennek következményei is lesznek: lassan elmúlik az építkezési idény, és azokat a munkálatokat, amelyeket el kellett volna végezni, nem biztos, hogy az idén elvégezhetik. A munkálatok nagy része valószínűleg át fog csúszni a jövő évre, és megint azok a polgárok járnak rosszul, akiknek az utcája nem lesz az idén aszfaltozva.
- Megpróbáljuk menteni a menthetőt, ami azt jelenti, hogy az erre szánt eszközökből azért elkezdjük a munkálatokat a napokban - fejezte be a beszélgetést a polgármester.
Felkerestük a Városépítési Igazgatóságot is, hogy szóljon hozzá a kialakult helyzethez, de mindig falakba ütköztünk. Nem jártunk szerencsével, sajnos, a közvállalat igazgatója soha sem volt az irodájában akkor, amikor érdeklődtünk, de azzal biztattak bennünket, hogy ha majd ha visszaér, visszahívnak bennünket. Azóta is várjuk, hogy megcsörrenjen a telefon...
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..