home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Muzslyai stúdióval bővült a Mária Rádió
Kónya-Kovács Otília
2015.11.29.
LXX. évf. 47. szám
Muzslyai stúdióval bővült a Mária Rádió

Újabb stúdióval bővült a szerbiai Mária Rádió. A felszerelés — melyet hivatalosan csak nemrégiben adtak át rendeltetésének, de a fiatalok már eddig is szorgalmasan használták — a muzslyai Emmausz Fiúkollégiumban kapott helyet.

A stúdiót Msgr. dr. Német László nagybecskereki megyés püspök támogatásával hozták létre. A hálaadó szentmisén a főpásztor történelmi pillanatnak nevezte az eseményt, és hozzátette, a kollégium diákjai bizonyára a megfelelő módon tudnak majd élni ezzel a lehetőséggel. Fontos, hogy Dél- és Közép-Bánát hírei, információi másokhoz is eljussanak. Igaz, hogy ezen a tájon egyelőre csak interneten hallgatható a Mária Rádió, ám bíznak benne, hogy a frekvenciák legközelebbi odaítélésekor sikeresen pályázhatnak.

Palatinus István atya, a szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztőségének igazgatója mérföldkőnek nevezte ezt a napot, hiszen a szabadkai és az újvidéki után átadták a harmadik stúdiójukat, a muzslyait is. Az utóbbi esetében rendkívül jelentősnek tartja, hogy a kollégiumban olyan fiatalok laknak, akikhez közel állnak a modern technika vívmányai, és ezek alkalmazásával sokféle műsort készíthetnek. Mivel a muzslyai közösség nagyon aktív, élő kapcsolásokat is terveznek.

Az igazgató úr elmondása szerint a rádió elsősorban az imádság lelkületét továbbítja, a szentmisék közvetítését szorgalmazza, ám emellett az életképek bemutatására is nagy hangsúlyt helyez. Remélik, hogy a muzslyai stúdióba bedolgozó fiatalok révén a Mária Rádió az ő korosztályukhoz is közelebb kerül majd.

Bálint Ágota, a Mária Rádiónkért Egyesület elnöke az ünnepségen örömét fejezte ki amiatt, hogy Muzslyán immár hivatalosan is elkezdődhetett a munka, mert nagyon fontosnak tartja a Nagybecskereki egyházmegyéből érkező tudósításokat.

A technikusi teendőket Brnić Miroslav, a kollégium lakója vállalta, és mint elmondta, nagyon sok ötletük van, melyeket szeretnének megvalósítani. Az ifjúsági kórust is igyekeznek bevonni a műsorok készítésébe, és bíznak benne, hogy a fiataloknak olyan programokat kínálnak majd fel, amelyek lekötik a figyelmüket, és amelyeknek köszönhetően örömmel hallgatják a Mária Rádiót.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..