Budapesten rengeteg a nevezetesség, a bevásárlóközpont, a színház, a látnivaló és a hajléktalan. Utóbbiak felett sokan átnéznek, ezért okkal érzik magukat láthatatlannak. Ha akarjuk, ha nem, igenis léteznek, és nekünk nem kitaszítanunk kell őket a társadalomból, hanem helyet csinálni nekik. Ezen dolgozik a budapesti Csillagszálló, egy olyan kulturális utcalap, amely a művészettel igyekszik segíteni a periférián élőkön.

Több vajdasági alkotó felkérést kapott, hogy munkájával járuljon hozzá a Csillagszálló legújabb számához, mely a Határ—Vajdaság címet viseli. A kiadvány bemutatására október 27-én este került sor a szabadkai Klein House-ban, ahol a szerzők közül Hernyák Zsóka, Danyi Zoltán, Ferdinánd Zoltán és Bíró Tímea olvasták fel a szövegeiket, illetve Miroslav Jovančić is bekapcsolódott a beszélgetésbe.

Pálfi Anna főszerkesztő és Weiner Sennyey Tibor, a lap irodalmi főszerkesztője moderálták az estet. Pálfi Anna a folyóirat keletkezéstörténetét is ismertette a jelenlevőkkel.

— 2006 októberében látott napvilágot az első számunk. A lap mögött egy olyan elgondolás lapul meg, hogy milyen módon lehet a kultúrát, a művészeteket — leginkább a szépirodalmat — felhasználni arra, hogy a hiányt szenvedők és a kevésbé hiányt szenvedő emberek között legyen egyfajta érzékenységi híd, egy átjárás, ahol jobban megértjük egymást, nyitottabbak vagyunk egymás fájdalmára, nehézségeire. A folyóirat valójában az érzékenyítést tűzte ki célul. Olyan szövegeket közlünk, amelyek a hiányállapotokra hívják fel a figyelmet, és nyitottnak tartanak meg bennünket abban, hogy meglássuk a másik ember hiányállapotait.

A Csillagszálló az első évében tizenegyszer jelent meg, ez a szám azóta csökkent, ami viszont nem hátrány.

— 2010 óta gazdasági kényszerek nyomására negyedévessé váltunk, viszont a terjedelmen tudtunk növelni, nyolcvanoldalas lapszámokat adunk ki, ami annyit tesz, hogy a lap kulturális magazinná nőtte ki magát. Ha évente tizenegy alkalommal jelenik meg a kiadvány, akkor jobban bele van szorítva a pillanatba, így viszont már folyamatokról, tendenciákról tudunk beszélni. Jobban el tudunk rugaszkodni a napi valóságtól, és inkább irányokról lehet beszélni.

A Csillagszállót az Oltalom Karitatív Egyesület jelenteti meg, tehát elsősorban neki köszönhető, hogy a hajléktalanok munkához jutnak, és hasznosnak érzik magukat az utcán.

— Hajléktalan emberekkel dolgozunk együtt a terjesztés szintjén. Ők azok, akik csillagszállós formaruhában állnak Budapest bizonyos közterületein, és árusítják a lapot. Az eladásából anyagi támogatást kapnak. A hosszú évek tapasztalata alapján azt kell mondanom, hogy ami talán a pénznél is fontosabb, az egyfajta szervezőerő az életükben, hogy a borzalmas gazdátlanságot és perspektívátlanságot át tudja hidalni az, hogy az ember azért kel föl, hogy eljöjjön hozzám a szerkesztőségbe, átvegye a példányait, elszámoljon a lapeladás vételárával, hogy elmondja, egy újabb törzsvásárló keresett egy régebbi számot... Erről eszembe jut egy anekdota: A héten azzal jött hozzám a terjesztő, hogy nem volt elég a lap a két találkozásunk közötti ideig, és azt mondta, hogy ha az ő kezében nincs ott a Csillagszálló, akkor az emberek nem veszik észre az aluljáróban. Ennek a küldetésnek egyfajta identitástámogató szerepe van, hiszen a lap árusítása erősíti a terjesztő személyazonosságát.

Nemcsak Budapesten láthatunk hajléktalan lapterjesztőket, hanem vidéken is. Az utcán élés egy idő után sajnos megbosszulja magát, sokan meghaltak az „aktivisták” közül. Emellett a társadalmi hozzáállás is közbeszólhat a lapárusítást illetően, hiszen előfordul, hogy az illetékesek nem adják meg a közterület-használati engedélyt. Az Írók Boltja szerencsére nyitott a folyóiratra, ott megtalálhatóak a lapszámok. A vidéki olvasókra gondolva pedig a szerkesztők bevezették az előfizetési lehetőséget.

Az est során az irodalmon kívül a képzőművészet is képviseltette magát, a közönség ugyanis kivetítve láthatta a lapban megjelent alkotásokat. Hosszú listát alkot azoknak az íróknak, költőknek és képzőművészeknek a neve, akik munkájukkal gazdagítják a kiadványt. A határ/Vajdaság tematika elsősorban azért született meg, mert a szerkesztők nem értenek egyet a felhúzott kerítés jelenségével, és nyitni szerettek volna a határon túlra is.

Hajdú Sárcsevity Bea szociális munkás a tanulmányai során találkozott a Csillagszállóval. Azóta követi a készítők munkáját, segíti őket, amiben tudja. Így történt ez a lapszámbemutató megszervezésekor is.

— Számomra abszolút evidens volt, hogy a vajdaságiak megismerkedjenek a lappal, mert nagyon sok értéket hord, melyet itthon is erősíteni kellene. Nagyon fontos és hasznos lenne Vajdaságban is egy ilyen kezdeményezés. A lap minőségi szolgáltatást nyújt, emellett rászoruló embereken segít, és más társadalmi rétegeket is próbál megszólítani. Ezért tartottam fontosnak, hogy eljusson Vajdaságba. Az sem mellékes, hogy a vajdasági lét ezáltal nagyobb szerepet kap Magyarországon.

Bea szerint teljesen érthető, hogy egy fővárosban több a hajléktalan, hiszen a lehetőségek száma is nagyobb, több a lakos, a helyszín, ahová el lehet bújni, vagy ahol menedéket lehet találni a hidegben. Ellenben kiemelte, Vajdaságban is élnek hajléktalanok, és ne feledkezzünk meg a mélyszegénységben élő családokról sem, hiszen nekik is szükségük van segítségre.

Lehet, hogy a tél elől behúzódnak valahová, de ettől még köztünk élnek, és fontos, hogy segítsünk nekik, ahogy csak tudunk: verssel, zenével, festménnyel vagy egy meleg kabáttal.

Roncsák Alexander felvételei