A Kosztolányi Dezső Színházban Döbrei Dénes vetett hurkot a közönségre legújabb előadásával. A Furcsa hurok egy főleg mozgásra épülő alkotás lehetőségekről, kapcsolatokról és talán egy kicsit a mindennapjainkról. Olyan darab, amelyet nagyon sok oldalról és nagyon sok értelmezési síkon tudunk befogadni, érdemes többször megnézni. Egyszer jókedvűen, egyszer szomorúan, egyszer, mert jólesik színházban ülni, egyszer pedig, amikor annyira nem.
Már az előtérben akcióba lendülnek a színészek, s arra kérik a közönséget, rajzolja őket körbe egy kifeszített, nagy, barna papír előtt. A jelenlévők lelkesen rajzolnak egy-egy széndarabbal, megszületnek a sziluettek. Hat ember körvonala a barna papíron. Hogy mivel töltjük meg, az csak rajtunk áll. Már ez is jelzi, hogy az előadásban igen sok függ a közönség nyitottságától s attól, hogy mennyire hajlandó eltekinteni a hagyományos befogadásmódtól, és hagyni, hogy lágyan -- és talán egy kicsit furcsán -- áthurkolja az előadás.
A rendező igen kevés szöveget használt, a mozgásra helyezte a hangsúlyt, a verbális részt Surányi Sándor és Simon Grabovac szövegeiből válogatták. Surányi Sándor? Biztosan egy már rég halott, elfeledett filozófusról van szó. Igencsak meglepődtem, amikor kiderült, hogy nemcsak hogy nem halott, de nem is Sándor, Győri Norbert zentai lakosról van ugyanis szó, aki a Kosztolányi Dezső Színház dekoratőreként többször beszélgetett Dénessel az élet dolgairól, hiszen végzettségét tekintve Norbert szociológus, a rendező így ezekből az eszmefuttatásokból lopott el néhány gondolatot, és öltötte a hurkok közé. Az előadás első mondatainak egyikében elhangzik Surányi Sándor sanyarú sorsa. Fiatal diplomásként egy egészen más munkakörben kénytelen dolgozni. Furcsa hurkot vet a rendszer ebben az országban. Simon Grabovac Szék című szövegének is igen fontos a szerepe, hiszen az előadás díszletelemeinek leghangsúlyosabb darabja hat szék, melyeket Pesti Emma díszített. Emma munkáját mindenki ismeri, szép türkiz színei belénk égnek és tengert idéznek. Az előadás díszletterve az ő keze munkáját dicséri. A székek és az asztalok festményként kapnak új szerepet, minden oldaluk más-más képkockát takar. Alakíthatóak, sok festmény képződhet a mozaikkockákból.
A zenét Milan Nenin szerezte, ő maga is adja elő több alkalommal, élőben. Improvizáció, illetve a test energiája által irányított mozdulatokat látunk a színpadon. Ettől válik élvezetessé, könnyeddé és befogadhatóvá az előadás mozgásvilága. Az egyik legizgalmasabb rész a hétköznapi cselekvések egy-egy darabjának felvillantása, azok egymásba fonódása. A szereplők egymás után érkeznek, van, aki létrát mászik, van, aki meszel, van, aki egy szőnyeget hoz-visz, van, aki lábat mos. Ezek a kellékek és jelenetek szép lassan felgyorsulnak, jönnek-mennek a szereplők, máris újabb kontextust kapnak a képek.
Mikes Imre Elek, aki a darabban szereplő szövegek legnagyobb részét interpretálja, olyan szólót mutat be, hogy egészen elámulunk rajta. Ösztönösen vezetett mozdulatok, parókában őrjöngő David Bowie, nagyon izgalmas váltás. Mészáros Gábor magasságát most is kihasználták, és még magasabbra nyújtották, úgyhogy olyan volt, mint egy óvatosan lépdelő gém a jégen. Kucsov Borisz pedig az erős férfit és az elgyengülő, a nőre hurkolódó férfi alakját villantja fel. Nagyabonyi Emese és Czumbil Orsolya képviselik az előadásban a szellőt és a röpködést. Mozdulataik könnyedek, légiesek, ezt ellenpontozza az előadás harmadik női tagja, Varga Heni, akire inkább a kimért mozgás jellemző, a fiatalok szertelensége már nem. Egy bölcs nő mozdulatait látjuk.
A Kosztolányi-színházban tehát megéri hurkot vetnünk és hurokba keverednünk, amit legközelebb február 25-én tehetünk meg.
A nyitókép Komáromi József felvétele.
Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi
De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net
