home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Móka és tanulás egy helyen
Cérna Lenke
2017.09.13.
LXXII. évf. 36. szám
Móka és tanulás egy helyen

A könyvtár mint gyermekbirodalom

Korszerű és klasszikus könyvek, kellemesen berendezett olvasókuckó, játékok és tudás várja a kicsiket, illetve a nagyokat a Szabadkai Városi Könyvtár gyermekrészlegén. Érdemes már egyéves kortól bejárni, és barátkozni a könyvekkel — ajánlotta Omerović Heléna, a gyermekkönyvtár munkatársa, aki beszélgetésünk során javaslatát érvekkel is alátámasztotta.

Hogyan neveljük olvasásra a gyereket — ez a kérdés leginkább az első osztályba induló diákok szüleit foglalkoztatja. Ebben az időszakban fontos megtanítani tanulni a lurkókat, ehhez pedig elengedhetetlen a rendszeres olvasás. Nem mindegy azonban, hogy milyen műveket adunk az iskolakezdők kezébe — hangsúlyozta a könyvtáros. Heléna a modern és a klasszikus könyvek közül emelt le a polcról néhány olyan példányt, amely tapasztalatai alapján közkedvelt a fiatal tagjaik körében.

— Megfelelő kínálatunk van a városi könyvtárban azoknak a gyerekeknek, akik csak most ismerkednek a betűkkel. Ilyen például Móra Ferenc Zengő ABC című alkotása és az Ablak-Zsiráf gyermeklexikon. Ezeket az elsősöknek ajánlom lapozgatásra. Az elsőként említett könyv a magyar ábécé minden betűjére tartogat egy rövid verset. Ezek a játékos sorok elősegítik a betűk megismerését. E két kötet korszerű ötvözetét, a Kerge ABC című alkotást még inkább érdemes kézbe venni. Ezt a kiadványt Szabó T. Anna, Tóth Krisztina és Varga Dániel szerkesztette.

A könyvtáros a nagyobbaknak is javasolt érdekes olvasmányokat. Elmondta, az elmúlt év legnépszerűbb könyvei az Olvass velem! sorozat darabjai. Ezeket a könyveket azoknak ajánlja, akik már barátkoznak az olvasással, de még szeretik nézegetni a színes illusztrációkat is. A könnyen olvasható, nagy betűkkel írott történetek hosszabb részeit akár az idősebb testvérek vagy a szülők is olvashatják, így kialakulhat egy igazi, közös családi foglalkozás. A szabadkai könyvtárban ebből a sorozatból a Dudu, a kicsi sárkány, valamint a Rozália királykisasszony és a titkos recept című könyv kölcsönözhető ki. Ezek azok a művek, amelyek a meseolvasásból átvezetnek a regényekhez.

Heléna az iskolakezdés után is ajánlja a magyar népmesék olvasását és felolvasását a szabadidőben. Véleménye szerint ez az alapja a később tanult magyar nyelv és irodalom tananyagának. Hamarosan meg is szervezik az alsósok számára az erre épülő vetélkedőt. Beszélgetőtársam a rendezvény részleteit is ismertette.

— Szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján minden évben megünnepeljük a magyar népmese napját. Ez alkalommal harmadikos és negyedikes gyerekeknek állítunk össze egy játékos vetélkedőt, mely során kiderül, ki mennyire ismeri ezeket a történeteket. Kiemelném, hogy nem annyira versenyről van szó, mint inkább szórakozásról. A játékok ügyességi, gyorsasági feladatokat tartalmaznak, a kvíz végén pedig értékes nyereményeket osztunk szét a gyerekek között.

Ez a rendezvény is arra próbál rávilágítani, hogy a könyvtárban a tudásnak és a szórakozásnak egyaránt helye van, ezért mindig jó oda betérni. Heléna a felsősök figyelmét is felhívta erre, hiszen őket is várja a dínós, autós, technikai, biológiai, földrajzi és még sok más témában összeállított ismeretterjesztő enciklopédia. Ezek a kiadványok gyermeknyelven íródtak, viszont nagyon értékes ismeretanyagot tartalmaznak — lapozgatásuk, olvasásuk jó eredményt hozhat a diákoknak az iskolában.

Beszélgetésünk végén arra tértünk ki, hogyan lehet a mai, számítógépes világban a könyvek felé terelni a fiatalokat. Ezzel kapcsolatban Heléna a következőket javasolta:

— Hogy a gyerekek megtanulják értékelni a könyveket, ahhoz egyéves kortól érdemes őket a könyvtárba hozni. A piciket játékokkal, leporellókkal (kemény lapú meséskönyvvel) és készségfejlesztőkkel várjuk. Ezeket a helyszínen használhatják szüleik vagy nagyszüleik felügyeletével. A számukra fenntartott, főleg képeket tartalmazó könyveket kedvükre lapozgathatják, ezáltal pedig megtapasztalhatják a tevékenységgel járó örömöt és sikerélményt. Óvodáskorban a gyerekek már szívesen vesznek részt a nekik szervezett foglalkozásokon, később pedig az iskolakezdéssel járó könyvlapozgatást is nyitottabban fogadják, mint a könyvekkel csak akkor ismerkedő társaik — zárta gondolatait Heléna.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..