Kulturális szervezőként és közvetítőként a budapesti ELTE Pedagógiai-Pszichológiai Karának Kulturális Mediátria Szakán 2011-ben. Alkotói tevékenysége kiteljesedőben. Kreatív. Ötletgazdag. Számtalan rendezvényt indított útjára Vajdaságban.

* Hol találkoztál a drámapedagógiával, mikor ez afféle fehér hollónak számított-számít Vajdaságban?

— Tanítóképzős koromban az egyik nyáron részt vettem Horgoson a Szép Szó Versmondó Műhely munkájában. Itt ismerkedtem meg a drámapedagógiai oktatási módszerekkel, melyek felkeltették az érdeklődésemet, és mivel megtudtam, hogy van is lehetőség rá, hogy ezekbe jobban beleássam magam, beiratkoztam a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen drámapedagógiai szakirányú képzésére, ahol Gabnai Katalin osztályába kerültem.

* Mik voltak a terveid diplomázás után? Mindazt, amit tanultál, meghonosítani idehaza?

— Ezekben az években még csak kerestem a helyem a világban. Mindazok az események, amelyek akkor történtek velem, csak szárnypróbálgatások, tapasztalatszerzések voltak. Tagja lettem a Magyar Drámapedagógiai Társaságnak; a Feketics Művelődési Egyesületben megalakítottam a Pom-pom Drámaszakkört; a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnökségi tagjaként is sok szervezési feladat hárult rám; a Podolszki Versmondó Körben irodalmi összeállításokat készítettem, rendeztem. Közben állást kerestem. Földrajzot és történelmet tanítottam a bácsfeketehegyi általános iskolában, majd az újvidéki Nikola Tesla Általános Iskolában napközi tagozatos tanítóként dolgoztam, végül 2008-ban állandó munkahelyet kaptam a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben.

* Nos, célba értél?

— Részben. Igaz, hogy itt elsősorban az a feladatom, hogy az amatőr színjátszó és a gyermekszínjátszó csoportok munkáját kísérjem figyelemmel, szakmailag segítsem őket, koordináljam az ezzel kapcsolatos képzéseket, kövessem a rendezvényeiket, és hírt adjak róluk — és mindebben, úgyszólván, szabad kezet kapok, vagyis ha bármilyen ötletem támad, megvalósíthatom —, de azt is be kell vallanom, hogy nagyon hiányzik a gyerekekkel való közvetlen kapcsolat, a tanítás. Mivel azonban kisgyermekes anyuka vagyok, egyelőre másról, másféle tevékenységről nem is álmodozom.

* Nevedhez fűződik egy jelentős és évről évre egyre népszerűbb rendezvény: a Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozó, melyet az idén májusban nyolcadik alkalommal szerveztél meg. Az ún. visszapillantó tükrödben mit látsz? Jó irányban haladtok?

— Amikor útjára indítottuk ezt a gyermekszínjátszó találkozót, két cél lebegett a szemünk előtt: hogy műhelyjellege legyen, és hogy minden általános iskolás, aki beleszerelmesedett a színjátszásba, megtalálja itt a helyét, és továbbgyarapíthassa tudását, fejleszthesse készségét. Az előadások után a rendezőkkel szakmai beszélgetést tartunk, ahol kiváló magyarországi és hazai szakemberek segítségével részletesen kielemezzük a produkciókat, a gyerekek pedig ez idő alatt drámapedagógiai játékokban vesznek részt. Nyolc év alatt a különféle szakmai rendezvényeknek köszönhetően elérkeztünk oda, hogy a csoportvezetők-rendezők már bátran nyúlnak az önmaguk által talált vagy a gyerekek által megírt szövegek dramatizálásához, és tudják, kihez forduljanak, ha rendezői segítségre van szükségük. Kiváló kapcsolatrendszert építettünk ki mind az európai hírű, neves, magyarországi drámapedagógiai intézményekkel (pl. KÁVA Kulturális Műhely, Kerekasztal Színházi Nevelési Központ), mind pedig az itthoni színházi dolgozókkal. Jó érzés, hogy az ő támaszukra mindig számíthatunk.

Maletaški Krisztina felvétele

* A Deszkára fel! kétéves tematikus képzéssorozathoz hasonlóan egy újabb elgondolásod valósul majd meg az elkövetkező hónapokban. Miről is lesz szó ezekben az akkreditált képzésekben? 

— A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet az idei tanév első felében öt településen (Nagybecskereken, Adán, Szabadkán, Zentán és Kishegyesen) tartja meg a Dráma és színjátszás az iskolában elnevezésű akkreditált pedagógusképzését. A 24 pontot érő képzés célközönsége: osztálytanítók, általános iskolai tanárok, választott tantárgyakat tanítók, illetve óvónők. A részvevők az iskolai és az óvodai előadások készítésének módszertani ismeretein túl olyan szemléletmód és tapasztalat birtokába jutnak, amely őket magukat is nyitottabbá, rugalmasabbá teszi. Nagybecskereken a Vajdasági Módszertani Központ fiókintézetében már elindult a képzés 18, az adai Cseh Károly Általános Iskolában pedig 21 részvevővel. A visszajelzések szerint a pedagógusok nagyon hálásak az efféle gyakorlatorientált megközelítésért. Nehéz nekik ugyan előadóból játszóvá válni, de amint belesimulnak a játékba, nagyon kreatívak. Ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy visszatérve az osztályterembe meg tudják teremteni azt a fajta alkotói munkalégkört, amely a dráma és a színjátszás sajátja.

* Tizenegy év távlatából hogyan látod, mik a drámapedagógia lehetőségei Vajdaságban?

— 2003-ban egy nagyon izgalmas oktatási reformtervezetről vitáztak, amely egy gyerekközpontú szemléletmódot vitt volna be az oktatásba, és a művészeti nevelési órákat bővítette volna a drámapedagógiával. Ez sajnos nem vált valóra. Hogy mi lett volna ennek az újításnak a lényege? A neves budapesti pszichológus, Vekerdy Tamás írja le a Gyerekek, óvodák, iskolák című könyvében annak a kilencvenes években lefolytatott nemzetközi kutatásnak az eredményeit, amely azt vizsgálta, vajon mitől függ az, hogy boldogulunk-e az életben, hogy gyerekeink beválnak-e, boldogulnak-e majd a felnőttvilágban. A kutatás kimutatta, hogy az iskolában szerzett tudás legfeljebb 18 százalékban számít a felnőtt későbbi sikeres boldogulásában. És kiderült, hogy ez nem is a velünk született értőképességen, az értelmi intelligencián múlik, melyet az IQ-val mérünk, hanem az EQ-n, az érzelmi intelligencián! Hogyan lehet az érzelmi intelligenciát fejleszteni az iskolában? Művészeti oktatás által. Ráadásul a művészet az agresszióoldás leghatékonyabb eszköze. A mi oktatási rendszerünk egyre távolabb kerül attól, hogy a gyerek boldogulása fontos legyen neki, épp ezért fontosak a mi képzéseinkhez hasonló, „alulról jövő” kezdeményezések. Mi úgy tapasztaljuk, hogy a vajdasági magyar pedagógusok nyitottak erre. És akik kipróbálták, szívesen lopják be az iskolába. Úgyhogy lopakodunk. Szép lassan.