Mindenkinek megvan a saját útja

Mindenkinek megvan a saját útja

Fehér Nóra, a Kormorán zenekar fiatal énekesnője és a komáromi Magyar Lovas Színház színésznője vajdasági származású. Mielőtt a tanulmányai az anyaországba szólították, Moholon élt a családjával. A zene és az ének kicsi kora óta az élete része volt. Hegedülni és zongorázni tanult, népzenével foglalkozott, itthon — a többi közt — a Baraparty blues-rock együttes tagja volt. Az érettségi után Szegeden lett néprajz szakos egyetemi hallgató.

Hamarosan az egyik nagy álma valósul meg, hiszen április 1-jén Zentán, a Sportcsarnokban koncertezik a Kormoránnal.

Nórával húsvét előtt Zentán beszélgettem, de ekkor még nem a koncert előkészületei hozták a Tisza-parti városba.

— Mivel az ELTE néprajzi tanszékén vagyok mesterszakos hallgató, megkeresett egy barátnőm, és megkérdezte, lenne-e kedvem részt venni a Zentai Kollégium nevű projektumban. Ezzel a kutatással Zenta és a környező települések jelenlegi helyzetét próbálják felmérni, és olyan örökségeket, értékeket gyűjteni, amelyeket utána kötetben, CD-n, közönség előtt be lehet mutatni. Az adatközlők novemberben, a munka első szakaszában kérdőíveket töltöttek ki, utána néhány emberrel mélyinterjú készült. Én Tornyosra vagyok beosztva. Rákérdezünk például a település történetére, az ünnepi szokásokra, hagyományokra, a művelődési egyesületek szerepére… A munka egyhetes, ami azért is jó, mert egy kicsit én is itthon lehetek. Sajnos nagyon ritkán jutok haza. Igazából nem is tudom, van-e erre időm, mert sok más dologgal kellene foglalkoznom, de az éneklés mellett továbbra is nagyon szeretem a néprajzot.

* Minden interjúban megkérdezik tőled, hogyan kerültél a Kormorán zenekarba, melynek már hat éve vagy az énekesnője. Én inkább arra vagyok kíváncsi, ez a feladat milyen változásokat hozott az életedben.

— Amikor bekerültem, akkor is hatalmas lehetőség volt számomra, és most is az. Sok kaput megnyitott az életemben, hogy egy ilyen nagy múltú zenekarnak az énekesnője lettem valójában a semmiből, teljesen ismeretlenül, és nagyon fiatalon, 22 évesen. Ezenkívül a zenekar jóvoltából megismertem a komáromi Magyar Lovas Színházat is. Az együttessel járjuk a világot, olyan helyekre jutottam el — például Amerikába és Ausztráliába —, ahova a saját erőmből valószínűleg nem sikerült volna elutaznom. Amióta az eszemet tudom, mindig énekesnő szerettem volna lenni, a zene állandó része volt az életemnek. Nekem az álmom teljesül azzal, hogy a Kormoránnal dolgozhatok, mert a mai világban nagyon kevés ember mondhatja el magáról, hogy azzal foglalkozik, amit szeret. Nekem viszont a hobbim a munkám. Énekesnőként is nagyon sokat fejlődtem, mert az, hogy a színpadon állok, eleve megköveteli tőlem, hogy folyamatosan képezzem magam. A színházi játék és az éneklés a Kormoránban két teljesen különböző dolog, ami szintén segíti a fejlődésemet.

* Könnyen azonosultál a Kormorán stílusával, a zenéjével és a szövegekkel?

— Amikor bekerültem a zenekarba, a vezetője, Koltay Gergely megkérdezte, mennyire ismerem az együttest. Bevallottam, hogy egy-két nagy sláger kivételével nem igazán. Hogy határon túliként egy olyan zenekarban énekelhetek, amely a nemzeti érzelmekre alapoz, az a kezdetektől nem közömbös számomra. Nem hiszem, hogy az anyaországi magyaroknak kevésbé fáj, hogy az országot megcsonkították, mint nekünk az elszakadás érzése, csak más rendszerekben és helyzetekben szocializálódtunk, és erről sokáig nem is lehetett beszélni. Ez a stílus, melyet a Kormorán képvisel, egyfajta kiskapu, ahol ezeket az érzéseket ki lehet fejezni. Gergő most már a mi személyünkhöz — a zenekar másik énekese a felvidéki Vadkerti Imre — is ír dalokat, melyeket teljesen a magaménak érzek. Én azokat az embereket is meg tudom érteni, akik nem a gyökereikbe kapaszkodnak, hiszen mindenkinek megvan a saját útja és döntése. Én olyan családban nevelkedtem fel, ahol a magyarságunk és a hagyományaink ápolása mindig fontos volt, és számomra nem kérdés, hogy az identitásomat mi határozza meg.

* A Kormorán zenekar az idén negyvenéves. Feltételezem, készültök erre a jelentős évfordulóra.

— 1976. december 16-án volt az együttes első koncertje. Szeretnénk egy több CD-ből álló albumot kiadni, mely a negyven év negyven dalban elvet képviselné, valamint egy nagyszabású koncertet adni Budapesten, de a konkrét helyszín még kérdéses. A támogatások Magyarországon sem bőkezűek, a zenekar nyolctagú, nem alapozhatunk arra, hogy mindent a belépők árából fizetünk ki. Júniusban Gergő testvére, Koltay Gábor a Hősök terén rendez egy rockoperát Itt élned, halnod kell címmel, abban mi is szerepet kaptunk, májusban kezdünk stúdiózni és próbálni.

* Mindezek mellett időt kellene találnod az egyetemre, a családra, a magánéletre…

— Az egyetemen végzős vagyok, írom a szakdolgozatomat, április 15-én kell leadnom. A színházban másfél havonta van három előadásom, előtte próbálnom kell, vagyis semmiképpen sem unatkozom. Nagyon szeretem a színházat, és a zenekarban addig kívánok maradni, ameddig létezik, de mint minden szólóénekesnek, nekem is egy saját album a vágyam. Én sajnos nem tudok magamnak dalokat írni, de a zenekarban sokat beszélünk róla. Úgy gondolom, ha lesz szólóalbumom, az is kötődik majd a Kormoránhoz, mert azt szeretném, ha Gergő írná a dalaimat. A másik ember, akire ebben számítok, az itthoni együttesemből, a Barapartyból Virág Imre, mert az ő dalait és szövegeit is nagyon kedvelem. Én 2008 óta élek Magyarországon, a szüleim, a nagyszüleim és a két testvérem pedig itthon. A párommal, aki kolozsvári származású, négy éve tart a kapcsolatunk, három éve együtt is élünk Budapesten. Még nagy kérdőjel számunkra, hol telepedjünk le. Ő is szeretne otthon élni, az én szívem is húz haza, de a munka a magyar fővároshoz köt bennünket. Azt viszont mindketten tudjuk, hogy nem szeretnénk Budapesten családot alapítani, a panelben gyerekeket nevelni. Falun nőttem fel, nekem fontos a természet.

* Eszerint még mindig honvágyad van?

— Igen. Én talán nehezebben viselem, hogy Magyarországon élek, mint a szüleim. Ők már megszokták, hiszen a nővérem sincs már Moholon, az öcsém is Szabadkára jár középiskolába. Elfogadták, hogy távol vagyok. Engem nagyon érzékenyen érint, ha például az ünnepekre nem jöhetek haza. A zenekarban való éneklés sok lemondással jár. A koncertek miatt, főleg nyáron, családi eseményekből maradok ki, amit ennyi idő után sem könnyű feldolgoznom.

* Ha már visszatértünk a koncertekhez, a Kormorán fellépett már Vajdaságban?

— A negyven év alatt talán egyszer vagy kétszer, de az már nagyon régen volt. Abban a szakaszban viszont, amióta én is a zenekar tagja vagyok, ide még nem jutottunk el. Ez fájó pont volt számomra, mert a többi határon túli magyar közösségnél már sokat vendégszerepeltünk, csak Délvidék maradt ki. Most viszont nagyon izgulok, és várom az április 1-jei zentai koncertet.

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Kárpát-medencei Magyarok Zenéje
Zene
Magyarország elfogyott?
Zene
  • Zvekán Péter
  • 2018.10.29.
  • LXXIII. évfolyam 43. szám
Facebook

Támogatóink