Miből lesz a cserebogár?

Miből lesz a cserebogár?

Jégvarázsos kistáskák, félig megrágott sóskiflik, fehér harisnyák, kis cipők és keményített alsószoknyák mindenfelé a kishegyesi Művelődési Házban.

Akármerre nézünk, ovisok: van, aki izgul, más fittyet hány a fellépésre, s jó hangosan ad hangot véleményének. Az óvónők megpróbálják tartani a frontot, kisebb-nagyobb sikerrel, hiszen nem mindenki engedi, hogy befonják a haját, még a legnagyobb unszolásra sem. Hiába, kellenek a lázadó típusok is a világnak. A XXIII. Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozón jártunk.


A szerző felvételei

Tizenkét óvodai csoport, azaz körülbelül 250 kisgyermek vett részt a Kishegyesen megtartott rendezvényen. A találkozó nem versenyjellegű, viszont a látott produkciókat az idén is egy négytagú szakmai zsűri értékelte, név szerint: H. Tóth István, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa, Sóti Éva az Aranykapu Egyesületből, Fauszt Erika óvodapedagógus Gödöllőről, valamint dr. Szőke Anna, a rendezvény fő szervezője, a Brunszvik Teréz Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének elnöke.

— Célunk a tapasztalatcsere, a pedagógiai segítségnyújtás, anyanyelvünk és hagyományaink ápolása. Ha óvodásokról beszélünk, mindenki győztes, ezért nem is adunk át díjakat, hogy senki se érezze magát másodiknak, illetve emlékezzen szomorúan a rendezvényre.

Szőke Anna ezután felidézte, hogy 1995-ben azzal a céllal indították a találkozót, hogy erősítsék az anyanyelvet, hiszen akkoriban még veszélyben volt.

— Évekig ezt tartottuk fő célunknak, majd 2001-től a vajdasági magyar nemzeti öntudat erősítésére tértünk át, most viszont ott tartunk, hogy sajnos a megmaradásunkért kell harcolnunk. A csoportok létszáma egész Vajdaság területén megcsappant, aminek egyik oka az elvándorlás, a másik pedig az, hogy az intézmények vezetői vegyes csoportokat hoznak létre, hogy ne kelljen az óvónőknek felmondani, hiszen vegyes csoportok esetén a kisebb létszám is elegendő a beinduláshoz. Ez azonban igen hálátlan megoldás, hiszen három- és hatéves gyerekek vannak együtt, noha másféle foglalkozást igényelnek. Az óvónők mindent elvállalnak, hogy ne maradjanak munka nélkül, s azt látom, hogy pedagógusaink egy picit belefáradtak ebbe.

* Azt is említette a megnyitóbeszédében, hogy olyan év is volt, amikor 400 részvevő érkezett a találkozóra.

— Igen, valóban. Sajnos léteznek olyan intézmények, amelyeknek az igazgatója azt mondja, nem kényszerítheti a pedagógust, hogy jöjjön a kiscsoporttal fellépni, ami azért elkeserítő, mert nem kényszeríteni kellene az óvónőket, hanem úgy hatni rájuk, hogy ezt fontosnak tartsák, hiszen ez az egyetlen magyar nyelvű óvodásrendezvényünk. Remélem, lesz folytatása még sok-sok éven át. A részvevők minden alkalommal kapnak egy szép emléklapot és talán egy életre szóló élményt is, hogy itt léptek fel. Egyébként szerintem az ilyen szereplések önállósítják is a kicsiket.

* Biztosan sok szép élménye kapcsolódik az elmúlt huszonhárom évhez…

— Rengeteg. És nagy öröm látni ezeket a piciket a színpadon, ahogy táncolnak, énekelnek, játszanak, mondókákat mondanak. Néhány évvel ezelőtt a Balatonon jártunk, és egy alkotóházban beszélgettünk, ahol mindenki elmondta, honnan érkezett, így én is, hogy Kishegyesről, mire egy tizenhat-tizenhét éves fiú anyukája nagy mosollyal és büszkén elmesélte, hogy az ő fia is fellépett az óvodások színjátszó találkozóján. Az is jó, hogy az idén is van két mesemondó ovisunk, ők már most nagyon tehetségesek, ügyesek. A néphagyományok terén évek óta a gyermekjátékokra helyezzük a hangsúlyt, hogy a találkozón ne diszkózenére táncoljanak a gyerekeink — azzal az indokkal, hogy azt mindenki érti —, hanem ápolják a hagyományainkat, hiszen azt még jobban értik, mert az övék. Szerb közösségekben is megfordulok, ahol a picik büszkén táncolják a kólót. Ha ők vállalják, mi miért ne tennénk?

* Hogyan értékeli a mostani találkozót?

— Szerintem az idén is kiemelkedően magas színvonalú volt, s azt hiszem, huszonharmadjára is bizonyította létjogosultságát. Az óvónők is sokat tanulnak belőle, illetve az anyaországi zsűri is elismerően nyilatkozik a teljesítményről.

A fellépés végeztével a csoportok a Kátai-tanyára látogattak, majd a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárságnak köszönhetően minden részt vevő gyermek és kísérő ebédet kapott, így a játék és a szórakozás után a jövő színészei a hasukat is megtömhették. A rendezvényt a titkárságon kívül a Magyar Nemzeti Tanács, a Szekeres László Alapítvány, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és Kishegyes önkormányzata támogatta.


Tekintse meg az esemény teljes képgalériáját is:

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A végzet asszonya(i)
Színház
Minek a szív…
Színház
Facebook

Támogatóink