Homlokzatok. Falak, épületek, utcák, terek. Egy város hangulata, Szabadkáé, ahogyan a művész látja, és ahogyan én — a befogadó — érzem. Mesebeli világ. Mesét mesél aranykorról, egy letűnt mindenségről, mely mégis, letűntségében is jelen van, hiszen átitatta a falakat, épületeket, utcákat és tereket.

Hasonló homlokzatok lehetnek máshol is a nagyvilágban. Klasszicizmus, neobarokk, neoreneszánsz, szecesszió. De a kövek, melyeken lépdelve a házakat nézzük, összetéveszthetetlenek. Atmoszférájuktól megmásíthatatlanul szabadkai az élmény. A szabadkai kövek, az egykori főutca sárga kövei, a Gombkötő utca macskakövei, a sétálóutca díszburkolatának kövei apró nyomok, melyek sajátos hangulatot kölcsönöznek az utcáknak, tereknek.

Ez a hangulat leginkább a hétvégi, csendes délutánokon érezhető, amikor a forgalom zaja kevésbé töri meg a madárcsicsergést, a szélsusogást. Olyankor a magasan nyújtózó galagonyafák mögött kitűnnek a homlokzatok, az épületarcok is. Minden ház egy-egy koros úr, hölgy, akinek regényes élettörténete van, s erről szívesen mesél. Kanyó Ervin képein — mintha ezzel is megszemélyesítené őket — valamennyi épület egyedi hangulatot tükröz, valami mégis közös bennük. Mindben ott sejlik az álmodozás. Mert valahányszor egy járókelő a homlokzatokra emeli a tekintetét, azok valóban mesélni kezdenek. A képek ezeket a történeteket mondják tovább, előttünk pedig megelevenedik az aranykor.

Szinte halljuk a lovas kocsi patásainak kopogását a köveken, látjuk a teadélutánokon csinos ruhában nevetgélő hölgyeket, valamint a kalapban, sétapálcával, urasan a kaszinóba igyekvő, politikáról diskuráló, szivarozó férfiakat. Még ha valójában kopottak is, a művész szemüvegén át ezek a házak színesek, ő ugyanis nem elszürkülten, hanem hangulatuk festette színekben pompázva látja a falakat. Az alkotó bizonyára a történeteket is hosszan hallgatta, mert a falak és az apró kövek — melyek a mozaikos megformálásban fel-feltűnnek az épületdíszek között — csakis olyan valakinek a világát szőhetik át ennyire, aki kívülről ismeri a várost, annak minden lélegzetvételét és mozzanatát.

A lámpafényben százéves történeteket mesélnek a homlokzatok. Már csak egy kis csönd kell, és kezdődhet az időutazás. 

Fotó: Hét Nap/Szalai Attila