home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Megújult a százéves épület
Tóth Lívia
2007.01.10.
LXII. évf. 2. szám
Megújult a százéves épület

- Szabó Attila fotójaAz év végi rohanásban és anyagtorlódásban csak egy rövid beszámolóra futotta a zentai gimnázium jubileumáról, ezért most, amikor kipihentük az ünnepek fáradalmait, szeretnénk még egyszer visszatérni erre a jelentős eseményre. A zentaiak már 1842-ben kísérletet tettek a...

- Szabó Attila fotója

Az év végi rohanásban és anyagtorlódásban csak egy rövid beszámolóra futotta a zentai gimnázium jubileumáról, ezért most, amikor kipihentük az ünnepek fáradalmait, szeretnénk még egyszer visszatérni erre a jelentős eseményre.
A zentaiak már 1842-ben kísérletet tettek a gimnázium megalapítására, de erre sok huzavona után csak 1876-ban került sor. Ennek az volt az előzménye, hogy Zenta város képviselete 1870 júniusában határozatot hozott a hatosztályos polgári iskola megnyitásáról. Kezdetben nem is volt semmi gond, a második és a harmadik osztály is rendben megnyílt, de aztán a közhangulat teljesen az intézmény ellen fordult. A város közéletét irányító réteget ugyanis a földbirtokos gazdák, a tisztviselők, az ügyvédek, orvosok, tanárok alkották, akik felismerték, hogy ez az oktatási forma az ő gyermekeik számára zsákutca. A polgári iskola befejező tagozatából ugyanis csak különbözeti vizsgával lehetett felsőbb szintű tanulmányokat folytatni. Ezért már 1874-ben ismét felmerült a polgári iskola beszüntetésének, illetve a gimnázium létrehozásának a gondolata. Az írásbeli javaslatot 1875 júniusában tárgyalta a képviselő-testület, és az elfogadása után azt remélték, az új középiskolát már ősszel sikerül tető alá hozni. Erre azonban mégsem került sor, mert a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium engedélye csak 1876. április 12-én érkezett meg. A különböző formaságok elintézése után a tanulókat szeptember folyamán írták be, mégpedig egyszerre mind a négy osztályba. Azokat, akik a latin nyelvet a polgári iskolában mint rendkívüli tárgyat tanulták, vagy abból felvételi vizsgát tettek, átrakták a gimnázium megfelelő osztályába. 1876. október 5-én - az ünnepélyes megnyitás mellőzésével - megkezdődött a tanítás.
Az intézmény tíz évvel később, 1886-ban vette fel a Zenta Községi Gimnázium nevet. A zentai csata 200. évfordulóját kihasználva főgimnáziummá nyilvánították. Az első végzős korosztály 1901-ben tette le az érettségi vizsgát. 1906 novemberében adták át rendeltetésének a jelenlegi, akkor még egyemeletes épületet, amely a maga korában a legimpozánsabb középületek egyike lett.
Fennállásának századik évfordulójára már rányomta bélyegét a szocialista iskolarendszer reformja (a kilencedik és a tizedik osztály, valamint az arra épülő kétosztályos szakoktatás bevezetése). Ez tulajdonképpen a gimnáziumok fokozatos felszámolását jelentette. A tartományi Közoktatásügyi Titkárság utasítása alapján az 1975/76-os tanévben már nem nyílt meg az első osztály. Vagyis abban az évben, amelyben a zentai gimnázium a centenáriumát ünnepelte, valójában már haldoklott, mert folyamatban volt a felszámolása. 1976/77-ben csak harmadik és negyedik osztály működött, és tudvalevő, hogy az alma mater 1979-ben útjára bocsátotta az utolsó nemzedéket is. Aztán ennek a korszaknak is vége lett - szerencsére.
Mivel a százéves objektumra már igencsak ráfért a tatarozás, tavaly augusztusban tartományi és községi forrásokból a nyugati szárnyban a régi, lapos tetős részre új emeletet húztak, ahová tantermeket, tanári vendégszobákat, reprezentatív dísztermet terveztek, sőt, felújították a teljes tetőszerkezetet is. Ezenkívül a gimnázium több mint háromszázezer eurót kap a Nemzeti Fejlesztési Tervből új tornaterem létrehozására.
Az év végén, jeles közéleti személyiségek részvételével, az egy évszázados épület tetőtérében kialakított 250 négyzetméteres nagyteremben ünnepelték meg az intézmény fennállásának 130. évfordulóját. Akkor a három új tanteremben, a vendégeknek szánt szobákban, a mosdókban és a mellékhelyiségekben még folytak a munkálatok. Lassan mindent rendbe hoznak, csak a nyugati szárny alatt található pince felújítása marad hátra, de ez iránt is pályáztak a tartományi oktatási titkárságnál. Mivel a gimnáziumnak nincs klubhelyisége, a pincét erre a célra szeretnék felhasználni.
Pataki Tibor, a Zentai Gimnázium igazgatója a jelentős összejövetelen ismertette az intézmény történetét és örökös szerepvállalását:
- Iskolánk eseménydús napjait éli. Próbálja megőrizni az arra érdemes tradíciókat, s bevezetni, reményeink szerint, az előre mutató újat, hogy a felgyorsult világ forgatagában a diákjai ne csak tudással és ismeretanyaggal rendelkezzenek, hanem elboldoguljanak a sok gonddal, problémával teli világban. Nagy hangsúlyt fektetünk a toleranciára, az itt lévő kultúrák, nyelvek, szokások kölcsönös elfogadására. Már Pál apostol is azt tanácsolta, hogy éljetek minden emberrel békességben, mert a békesség az, ami felszabadít, táplál és felüdít. Erőt és hitet ad az alkotáshoz, jókedvet a mához, reménységet a holnaphoz.
Az épület egyébként nemcsak a patinás gimnáziumnak ad helyet, hiszen itt működik a Közgazdasági és Kereskedelmi, valamint az Egészségügyi Középiskola is. Az elvégzett átalakítás lehetővé teszi, hogy a közgazdasági középiskolában beindítsanak egy új programot, amelyre Németországból szereztek támogatást.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..