home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Megőrizni a megjelenés folyamatosságát
Bíró Tímea
2017.11.21.
LXXII. évf. 46. szám
Megőrizni a megjelenés folyamatosságát

A Bácsország szabadkai lapszámbemutatója

Igaz, hogy az idén még csak az első száma jelent meg a Bácsországnak, ám a folyóirat rendkívül színes és minőségi összeállítást készített az olvasóknak. A huszonhárom szerzőt és munkáját felvonultató lapszámot a Szabadkai Városi Múzeumban mutatták be november 9-én.


Dr. Fábián Borbála, Hulló István, dr. Németh Ferenc és dr. Szőke Anna (a szerző felvétele)

Az estet Hulló István múzeumigazgató köszöntőbeszéde indította. Felhívta a jelenlevők figyelmét arra, hogy ezentúl a Szabadkai Városi Múzeumban mutatják be a folyóiratot. Elmondta, hogy a szervezőtitkárral, Bába Anikóval mindent megtesznek azért, hogy a lap a szabadkaiakhoz is eljuthasson.

A Bácsország főszerkesztője, dr. Németh Ferenc a még vagyunk s még leszünk is reménykeltő és pozitív gondolattal kezdte a lapszám bemutatását. Kiemelte, hogy főszerkesztőként továbbra is prioritást élvez az értékőrzés- és mentés, illetve fontosnak tartja a néprajzi és a művészettörténeti írások közlését. Ismertette a közönséggel a Vajdasági Honismereti Szemle 79. számának változatos tartalmát és az elmúlt időszakában megjelenő pozitív elismeréseket. A folyóirat a Magyar Történelmi Társaság tagja lett, a Magyar Tudományos Művek Tára jegyzi a Bácsországban megjelenő munkákat, a Magyar Tudományos Akadémia pedig rendszeresen közli a lap tartalmát. Kitért a jövőbeli tervekre is, ám ezek megvalósulásához meg kell őrizni a megjelenés folyamatosságát és a munkatársak körét.

A folytatásban dr. Szőke Anna, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöke elmondta, ő a jelenkutatás híve, munkájában igyekszik a jelent ötvözni a múlttal. Betekintést nyújtott a szervezet idei munkájába, mely eseményekben bővelkedett. Több konferenciára is sor került, Vajdaság-szerte kutatásokat végeztek, rengeteget utaztak, könyvbemutatókat szerveztek, valamint egy díjkiosztót is megtartottak, mivel úgy vélik, az önkéntes gyűjtők ritkán kapnak elismerést.

A bemutatón megtudhattuk, hogy készülőfélben van az évkönyv, és nagy figyelmet szentelnek annak, hogy jövőre lesz az önállósult Bácsország huszadik születésnapja.

Dr. Fábián Borbála olvasószerkesztő megköszönte az olvasóknak és a szerzőknek a támogatást, illetve a bizalmat, majd arra kérte a jelenlevőket, hogy továbbra is maradjanak hűek a folyóirathoz, mert a Bácsország csak így tudja fenntartani magát. Hangsúlyozta, figyelnek rá, hogy ne csak helytörténeti írások kerüljenek a lap hasábjaira, hiszen minél több területet szeretnének megszólaltatni.

A szövegeket értékes fotók zárják keretbe. A borítón Jankó János Hercegszántón készült fényképe látható, mely a Budapesti Néprajzi Múzeum tulajdona. A hátoldalon Hulló István fotója található, mely a telecskai dombokat ábrázolja. A tartalom valóban nagyon változatos: megtalálható a lapban Csúszó Dezső írása a szabadkai mentőszolgálatban fontos szerepet betöltő kocsikról és lovakról, Bárth János tanulmánya a határt csinálok belőled szólás népéleti hátteréről, Cseh Valentin beszámolója a nándorfehérvári győzelem utáni időszak eseményeiről, Korhecz Papp Zsuzsanna tanulmánya Than Mór A mohácsi csata című művének történetéről vagy például dr. Németh Ferenc írása a leghosszabb életű bánáti napilapról, a Torontálról.

A Bácsország céljai között az is szerepel, hogy a következő évben megemlékezik a fontosabb évfordulókról, mint amilyen az SZHSZ Királyság megalakulása vagy a nagy háború befejezésének 100. évfordulója.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..