Megoldás vagy csapda?

Megoldás vagy csapda?

Új esztendőbe lépvén mindig aktuális a kérdés, hogy vajon milyen jövő elé tekint az emberiség.

Nem kétséges, hogy a következő évtizedek semmi másról nem fognak szólni az emberi faj jövőjével kapcsolatban, mint arról, hogy az úgynevezett háttérhatalom hóhérjai hogyan fogják egyrészt uniformizálni a humán intelligenciát, másrészt hogyan fogják eliminálni a „felesleges” tömegeket.

Ezekre a súlyos kérdésekre a közeljövőben ezernyi választ fogunk majd kapni, melyek részben esetleges megoldásokat fognak tartalmazni, vagy éppen ellenkezőleg, hamis tévutakat fognak elénk tárni. Elon Musk, a világszerte ismert feltaláló továbbra is úgy látja, már csak idő kérdése, hogy a mesterséges intelligencia legyőzze az embert. Szerinte csupán az lehet a megoldás, ha előremenekülünk, avagy mindenki agyába csipet ültetünk.

Egy, a közelmúltban nyilvánosságot látott interjúban Musk azt hangoztatta, hogy szerinte csak úgy lehet legyőzni a mesterséges intelligenciát, hogy az emberiség szinte eggyé válik vele. Ez úgy valósulhatna meg, hogy az emberek agyába egy csipet helyeznének, és így egyenlítődne ki a jövőben az egyre inkább a gépek felé billenő mérleg. A beültetés után egy „szuperokos” ember jönne létre, aminek köszönhetően minden információ átjárható lenne, így a nagy cégek és kormányok nem tudnák kisajátítani őket. Musk szerint elkerülhetetlen, hogy jelenlegi formájában az emberi tudást legyőzze a gépi, ez csak attól függ, mikor születik meg egy jobb algoritmus. Ez pedig oda vezethet, hogy az ember éppúgy háttérbe szorul, mintha egy nálunk erősebb főemlős jelenne meg, és szorítana ki bennünket a saját életterünkből.

Vajon Elon Musk állításai, illetve víziói egész egyszerűen tévútként, vagy pedig kiútként értelmezhetőek a jövő generációi számára? Ez bizony valóban érdekes dilemma, melyet vélhetően élő közvetítésben követhetünk nyomon az elkövetkező esztendők folyamán.

Sajnos a negatív jövőbeli forgatókönyv a valószínűbb, hiszen mire feleszmélnének azok a megtévesztett több száz milliós tömegek, amelyek a fogyasztói társadalmak napi csapdájában vergődnek, és néhány méterre sem látnak a távolba, addigra már réges-rég eladják fejük fölül a jelenüket és a jövőjüket, pontosabban birtokukba veszik a létüket.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Az angyali csend
Heti Jegyzet
Emlékezésül
Heti Jegyzet
Facebook

Támogatóink