home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Megint jönnek, kopogtatnak
Tóth Lívia
2007.12.05.
LXII. évf. 49. szám

Mozgósítás. Behívók. Reméltem, erről a témáról soha többé nem kell írnom. Bizonyos persze nem voltam benne, hiszen tudom, melyik és milyen országban élek. De azért bíztam. Mert egyszer el kell jönnie a kijózanodás idejének, a vérgőzös háborús álmok végének. Annak, hogy egyesek mindent fegyverrel aka...

Mozgósítás. Behívók. Reméltem, erről a témáról soha többé nem kell írnom. Bizonyos persze nem voltam benne, hiszen tudom, melyik és milyen országban élek. De azért bíztam. Mert egyszer el kell jönnie a kijózanodás idejének, a vérgőzös háborús álmok végének. Annak, hogy egyesek mindent fegyverrel akarnak megoldani. Miközben Európa felé igyekeznének. Önszántukból, vagy mások sürgetésére. Csak a külvilágnak, vagy szívük szerint is.
Visszatekintő soraimnak nem a pánikkeltés, a rémhírek gerjesztése a célja, de kénytelen voltam fellapozni néhány, lassan már sárguló régi újságot. Ismét elolvastam akkori írásainkat a százával érkező cédulákról, az éjszakai dörömbölésekről, a kiképzés nélkül frontra küldött tartalékosokról, a pléhkoporsókról, az engedetlenek meghurcolásáról, a háborúból visszatértek remegő kezéről és némaságáról, amelyet csak az alkohol oldott fel néha. Az elmenekültek hontalanságáról. Újra visszhangzani kezdett a fejemben Vukovár, Dubrovnik, Eszék, Baranya, Szlavónia, Kórógy, Szentlászló, Szarajevó, Mosztár neve.
Téves csatatéren
A délszláv háború a legvéresebb fegyveres konfliktus volt Európa területén a II. világháború után. Mindmáig csupán becsült adatok állnak a rendelkezésünkre, annyi azonban bizonyos, hogy a halálos áldozatok száma meghaladja a 300 ezret, és egymilliónál is többen kényszerültek elhagyni a szülőföldjüket. A világ ismét megismerte az etnikai tisztogatás fogalmát, mert a csaknem tízéves időszak bővelkedett a civil lakosság ellen elkövetett erőszakos cselekményekben. Az egykori államszövetségből elsőként Szlovénia vált függetlenné - 1991-ben, nagyobb fegyveres harcok nélkül. Ugyanebben az évben Horvátország is kikiáltotta a nemzetközileg elismert szuverenitását, de évekig - 1996-ig - tartó háborúba kényszerült a szerbekkel. Bosznia-Hercegovina szintén belesodródott a délszláv ellenségeskedésbe, amit az 1995. évi daytoni megállapodás zárt le. Macedónia 1992-ben harc nélkül lett önálló. Kosovóban sincs béke, de a nagyobb összecsapások 1998 márciusában törnek ki. Egy évvel később a NATO bombázni kezdi Szerbiát. Három hónapig tartott. Végül békefenntartó ENSZ-csapatok vonulnak be a tartományba. 2006-ban Szerbia és Montenegró államközössége is felbomlik, vagyis eljutottunk a jelenlegi helyzethez, amikor tárgyalások folynak Szerbia legdélebbi részéről.
1991. június 30-án szokatlanul nagy sorozás volt Észak-Bácskában, Csantavéren, Szabadkán, Topolyán és a falvakban. A tartalékosokat mozgósították akkor, amikor a televízió és a rádió szinte félóránként a szlovéniai és a horvátországi harcokról számolt be. Becslések szerint a körzetből 2500 polgárt vezényeltek Baranyába, 44 százalékuk magyar, 27 százalékuk horvát, 20 százalékuk szerb. A katonaság önkénteseknek nevezi őket, és közleményben állítja: mindez egy természetes, szokványos gyakorlat. Aztán sorra került az egész Vajdaság. A behívók többségét továbbra is a magyaroknak kézbesítenék, de sokan megtagadják az engedelmességet, itthon bujkálnak, vagy külföldre menekülnek. Később a családtagjaik követik őket.
Az első magyar áldozat a hadsereg soraiból - legalábbis akiről tudunk - a 21 éves, temerini Baráth Róbert volt. Majd a szomorú lista folytatódott. Zentagunarason, Nagybecskereken, Csantavéren, Péterrévén, Egyházaskéren, Padén, a kishegyesi községben... A lezárt fémkoporsók először Horvátországból, aztán Boszniából érkeznek.
Megkezdődtek a béketüntetések, az édesanyák Belgrádban követelik vissza a fiaikat. Fellázadnak a tartalékosok, nem hajlandóak a harctérre menni. Zenta, Ada, Moravica, Oromhegyes és a Zitzer Club. Magyarokat állítanak a katonai bíróság elé: Forgó Lóránt, Csúzdi Tibor, Almási Vilmos, Sárkány Péter, Laczkó Illés, a zentai hármak... Egyeseket felmentenek, mások börtönbe kerülnek, leülik a büntetést.
Aztán pár évvel később, 1998-ban azért kellett tiltakozni, hogy a szerbiai hatalmi szervek rendeljék vissza Kosovóból a magyar fiatalokat. A vajdasági magyar pártok, szervezetek vezetői jelzik: több mint 300 magyar nemzetiségű fiatalt rendeltek a prištinai helyőrség állományába. Más források szerint a Kosovo területére vezényelt magyar fiatalok száma az ezret is meghaladja. A bombázások előtt egy hónappal pedig hatvan napra szóló katonai behívók százait kézbesítették.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) becslése szerint 1991-től az erőszakos katonai mozgósítások következtében a mai Szerbia területéről mintegy 350 ezer fiatal, jelentős részükben kisebbségi, menekült a világ minden tájára. Az 1991 és 1999 közötti időszakban a hivatalos (bejegyzett) adatok szerint mintegy 50-80 ezer, túlnyomó többségében vajdasági magyar menekült az anyaországba.
A Főbiztosság nyilvántartja: 1996-ban Jugoszláviában 646 ezer menekült volt, ezek 40%-a a Vajdaságba költözött, vagy etnopolitikai okokból ide költöztették - elsősorban Észak-Bácskába és a Szerémségbe! Zömük Horvátországból (főleg Kelet-Szlavóniából) érkezett, 94%-uk szerb nemzetiségű. A kosovói válság után további, legalább 300 ezer menekült érkezett az akkori Jugoszláviába, s ezek egy részét ugyancsak a Vajdaságban telepítették le.
Rossz időzítés?
Ezt a témát azért tartottuk szükségesnek feleleveníteni, mert nemrégiben Nyugat-Bácskában keltett nyugtalanságot a hadkötelesek behívása. Nem véletlenül, hiszen továbbra is Kosovóról szólnak a hírek. A mozgósítottak többségének december 3-án kellett jelentkezniük a saját helyi közösségükben, hogy közöljék velük az új háborús beosztásukat. Az értesítettek nemzeti összetétele ezúttal sem felel meg a lakosság összetételének. A másik oldal, vagyis a védelmi tárca illetékesei ezt csupán a hadsereg rendes tevékenységének, a nyilvántartás pontosításának, a szerb haderő általános reformjának nevezték. Állításuk szerint a katonai idézéseket nemcsak Vajdaságban, hanem Szerbia más részein is szétküldték, de az ország nagy részében már lezajlott ez a folyamat.
Vajon milyen politikai éleslátásra vall Belgrád részéről az, hogy a kosovói tárgyalások finiséhez időzítette az ,,általános haderőreform'-ot és a katonai behívók szétküldését? - teszik fel a kérdést sokan. Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke azt nyilatkozta: a határon túli magyarság semmilyen formában sem használható fel nyomásgyakorlásra és fenyegetésre.
A Vajdasági Magyar Szövetség Elnöksége a leghatározottabban elítéli a - számos településről visszaigazolt - újabb mozgósítási hullámot. Meggyőződésük, hogy az elmúlt másfél évtized háborús időszaka után a kosovói kérdést csak és kizárólag diplomáciai, illetve politikai eszközökkel lehet és kell megoldani. A közlemény a következő mondatokkal fejeződik be: Nemzettársainkat nyugalomra intjük. Figyelembe véve a honvédelmi minisztérium tájékoztatóját, mely szerint csak adategyeztetésről van szó, az esetleges kellemetlenségek elkerülése érdekében, célszerűnek tartjuk, hogy a címzettek jogkövető magatartást gyakorolva tegyenek eleget az idézésnek. Ezzel együtt határozottan leszögezzük: a vajdasági magyarság nem akar és nem fog részt venni semmilyen újabb fegyveres konfliktusban.
Varga Lászlót, a VMSZ köztársasági képviselőjét arról kérdeztük, felvetik-e ezt a kérdést valamilyen formában a parlamentben.
- A VMSZ képviselői kötelességüknek érzik, hogy miden olyan témában felszólaljanak, amikor úgy érzik, sérelem, megkülönböztetés éri a magyar közösséget. Ebben az esetben a pánikhangulat kialakulását is szeretnénk megelőzni, éppen ezért tisztázni kell a helyzetet. Meggyőződésünk szerint valóban az történik, amit az illetékesek állítanak, de ismét elmaradt a magyarázat, és nagyon rossz volt az időzítés is. Amint a honvédelmi miniszter megjelenik a köztársasági parlamentben, feltesszük neki a kérdést, és indoklást kérünk tőle. Tegye egyértelművé és támassza alá bizonyítékokkal, mi tette szükségessé ezeket az intézkedéseket és miért mulasztották el a közvélemény időben történő tájékoztatását.
Talán csak mi vagyunk túlságosan ijedősek? Erre a megjegyzésemre Varga László azt válaszolta, ha ijedősek is vagyunk, megvan rá az okunk. A helyzet valóban emlékeztet a kilencvenes évek elejére, a délszláv háború kezdetére. A szerb vezetés azonban következetesen állítja: a kosovói helyzet rendezésében kizárólag diplomáciai, nemzetközi jogi eszközöket szándékozik igénybe venni.
,,Megint jőnek, kopogtatnak” - mint Petőfi Sándor versében. Ott csendesebb vigadásra kérik a duhajkodókat. Mi eddig sem vigadtunk sokat, a duhajkodás meg nem szokásunk, csak örültünk a nyugalomnak, a különbékénknek. És szeretnénk, ha nem lenne vége. Éppen most, amikor már az ádventi koszorún is meggyújtottuk az első gyertyát.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..