home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Megértés, összhang, szeretet
Kónya-Kovács Otília
2013.12.30.
LXIX. évf. 1. szám
Megértés, összhang, szeretet

Három generáció él egy fedél alatt. Az idősek ezt a modellt tartották nagycsaládnak. A fiatalok, Gabona Ferenc és Angéla három gyermeket nevelnek, Andort, Kingát és Lehelt, és velük élnek a nagyszülők is, Angéla szülei, Zombori András és Anna.

Muzslyán, advent harmadik vasárnapján a part felé tartottam, ahol már vártak rám, mégpedig heten. Nem volt könnyű összeegyeztetni az időpontot, többszöri megbeszélés után sikerült, hogy együtt legyen a család. Három generáció él egy fedél alatt. Az idősek ezt a modellt tartották nagycsaládnak. A fiatalok, Gabona Ferenc és Angéla három gyermeket nevelnek, Andort, Kingát és Lehelt, és velük élnek a nagyszülők is, Angéla szülei, Zombori András és Anna.

Beszélgetésünk kezdetén Angéla elmondta, hogy párjával, Ferenccel már egészen fiatal korukban ismerték egymást, hisz mindketten cserkészek voltak. 1997-ben mélyült el a kapcsolatuk, és 1999-ben döntöttek úgy, hogy egybekelnek. Az eljegyzésükkor Újvidéket bombázták. Mint minden fiatal, ők is tele voltak tervekkel, és kezdettől fogva három gyermeket szerettek volna. Ma már mindhárman iskolások, hála Istennek, egészségesek és szófogadóak. Andor 2000-ben, Kinga 2002-ben, a legfiatalabbik gyermekük, Lehel pedig 2005-ben született.

— A gyerekek nagyon szeretik egymást. Bármiben segítenek egymásnak, persze mint általában a testvéreknél, nálunk is van néha egy kis összezördülés, akadnak olyan dolgok, amelyekben nem értenek egyet, de lényegében mindent meg tudnak beszélni — mesélte Angéla.

Ferenc nagycsaládban nőtt fel, neki is két testvére van. Szerinte, ha egy családban több gyerek van, jobban tudnak szocializálódni, megtanulják azt, hogy számíthatnak egymásra, és meg tudják osztani testvérükkel, amijük van. Az önzés nem jellemző a nagycsaládban nevelkedő gyerekekre.

— 14 év alatt voltak nehéz és jó éveink is. Kezdetben nagyon nehéz volt, egyrészt az országunk helyzete miatt, másrészt pedig azért, mert én még akkor nem fejeztem be az egyetemet. Különféle munkákat végeztem, majd Andor megszületett, lediplomáztam, és utána már diplomásként alkalmaztak, javult tehát a helyzetünk. Hálát adunk az Istennek, hogy most minden a rendes mederben folyik, és örülünk egymásnak — mondta Ferenc.

Elmesélték, hogy hét közben mindenki teszi a dolgát, a két felsős egy időben, az alsós pedig ellenkező váltásban megy az iskolába. Noha Ferenc nagyon elfoglalt, ha csak teheti, besegít akár egy reggeli elkészítésébe, vagy ha szükséges, a gyerekekkel való tanulásban is kiveszi a részét. Angéla mindig délelőtt dolgozik.

— A gyerekek mindhárman már nagyobbak, önállóak, megcsinálják a leckét is egyedül, és természetesen itt vannak a nagyszülők, a szüleim, és nyugodtabbak vagyunk, mert tudjuk, ha szükséges, bármiben segítenek. Délutánonként, esténként együtt vagyunk, és megbeszéljük a gondjainkat, megoldjuk, ha valami probléma adódik. A vasárnap az a nap, amikor igazán együtt vagyunk — mondja Angéla.

A vasárnap fontossága

A gyerekek közül a fiúk bátortalanabbak voltak, Kinga, mint rutinos riportalany elsőnek vállalkozik a beszélgetésre. Ötödikes, és a családban ő a kis nyelvész. Mint mesélte, a sportot imádó fiúk mellé néha ő is beáll focizni, de a kosárlabdázást is szereti. Régebben úszni és balettozni járt, emellett öt éve külön angol nyelvórákat vesz, közben az iskolában színészkedik, és az énekkarban is énekel.

Andor hetedikes, az iskolában az angol nyelv és a torna a kedvence. Régebb óta sportol, a labdarúgást imádja. Most éppen nincsenek edzések, mivel nincs edzőjük. A jövőben szeretne megtanulni gitározni, igaz, még nincs gitárja, de hátha hoz neki a Jézuska… Lehel ugyancsak imádja a focit, kedvenc tantárgyai között a torna és a rajz szerepel. Ő is szeretne gitározni, mint a bátyja. Kingával leginkább iskolásat szoktak játszani, persze Kinga általában a tanító néni szerepét tölti be, aki feladatokat ad fel, írnak a füzetbe, rajzolnak. Saját naplója is van, ahova a jegyek kerülnek.

A család vasárnapjait Andor vázolta fel: reggel körülbelül nyolc órakor ébrednek, ezután a szülők megisznak egy kávét, majd mindannyian elmennek a szentmisére, utána pedig a Gabona nagyszülőkhöz ebédre. Délután pihennek, estefelé pedig vagy filmet néznek, vagy valamilyen társasjátékot játszanak mindannyian, közösen. Általában megbeszélik, hogy kinek a kedvencét játsszák. Mindannyiuknak nagyon fontos a vasárnapi együttlét. Ezek a foglalkozások főként a téli napokra jellemzőek. Nyáron sok-sok kirándulást szerveznek, és ilyenkor együtt van a család.

Mindenkinek megvan a feladata

Közben bejöttek a beszélgetés helyszínére a nagyszülők is. Zombori András elmondta, hogy feleségével, Annával együtt nagyon örülnek, hogy ilyen szép, népes családban élnek. Az összhang, a megértés nem hiányzik a családban. Mindenkinek megvan a „feladata”, a nagyszülőknek többek között az, hogy a délelőtti órákban, vagy amikor éppen nincsenek otthon a szülők, az unokákra vigyázzanak. Néha még a lecke átnézésében is segítenek. Mindent megbeszélnek, és szép családi életet folytatnak. Kötelezettségükön kívül, kikapcsolódásként eljárnak a Muzslai Petőfi Sándor MME vegyes kórusának és citerazenekarának próbáira. Mindketten az énekkar tagjai, és ők is hozzájárultak a kórus sikereihez. Az egész napos munka után néha jól jön egy kis kikapcsolódás. András egyébként még a helyi Cukorbetegek egyesületének a vezetője: minden vasárnap a kora délelőtti órákban az egyesületben fogadják a cukorbetegeket, és vércukorszint mérést végeznek. A Zombori házaspár a mozgásra is odafigyel, sokat szoktak sétálni.

Ferencet négy éve választották meg a muzslyai Mária neve templom plébániája egyháztanácsának elnökévé. A plébánia keretében nagyon sok csoport tevékenykedik, egész héten, sőt a hétvégén is, működésüket próbálják tehát minél jobban megszervezni. Ferenc egy imacsoport vezetését is vállalta, amelyet hétfőnként tartanak. Angéla az alakulófélben levő Caritas csoport munkájában vesz részt, és gyűjtési akciókat szerveznek. A használt ruhákat szívesen fogadják, de sokszor kaptak már gyümölcsöt, élelmiszert is, amelyet szétosztanak a szegényebb sorsú családok között.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..