Megelevenedett népmesék

Megelevenedett népmesék

Az idén már a huszonhetedik. Persze nem nekem. Nekem még csak a tizenvalahányadik. Mármint Mediawave-em.

Követtem Győrből egészen Komáromig. A Rómer Házból az erődig. És szeretek belebújni a sötét mozitermeibe, amikor kint hét ágra süt a nap, majd újra kilépni, és egy pillanatra megvakulni a fénytől. Szeretem, mert mindig meglep valamivel, és mert soha nem tudhatom, melyik sarkon várakozik rám egy táncos láb.

Együttlét. Már néhány éve nem fesztiválként, hanem együttlétként hirdetik a szervezők a rendezvényt. És ez érezhető is minden évben az ottlétünk alatt. Együtt vagyunk az erődben. Ebben a különlegesen pozitív épületben, annak hasában, mely kör alakú, szépen kerekíti a körtáncot, az átölelő kezeket és a lángost faló hasakat. A zene bent marad, nem száll el a széllel.

Röviden úgy lehet szemléltetni a fesztiválforma és a közösségi együttlét közti különbséget, hogy az első szolgáltatni, eladni akar, míg utóbbi együtt szeretne működni, közösen »csinálni« valamit. Az együttműködés segítésének vannak ősi módszerei, amelyekkel mi szeretnénk kísérletezni, ezzel segíteni az érkezők könnyebb beilleszkedését” (Hartyándi Jenő fő szervező).

Már sok éve nagyon tetszik ez a fajta létezésforma. Programmal fizetünk, élményt adnak vissza. A sajtos pulthoz házikolbászt viszünk kóstolóba, és tíz perc múlva már érkezik is a nagy karéj kenyér fokhagymás túróval megkenve. Ebédre kőlevest eszünk. Mi az a kőleves? Hát, aki nem ismeri a magyar népmeséket, most csodálkozásra húzza fel szemöldökét. A mesét, melyben a katonának senki nem ad enni, aki végül betér egy anyókához egy kővel, és meggyőzi, hogy ő kőből fog levest főzni. Csak egy csipet só kell hozzá... Azaz ízletesebb, ha van benne zsír is... És kolbász… És zöldség… És lassan kiderül, hogy anyókának mindene van a kamrában, és jóízűt falatoznak, majd a követ is eladja, melyből ilyen finom levest lehet készíteni. A kőlevesben tehát minden van. Azaz minden, amivel hozzájárulunk. Zöldség, kolbász, pálinka és mosoly a szakácsoknak, muzsika, lencse, káposzta, kinek mije van belevaló. S aki hozzájárult az elkészültéhez, az a vályúhoz is „hozzájárulhatott”. Ám előtte még egy mediawave-es hangulatot kellett az asztalra firkantania annak, aki enni szeretett volna.

Van itt karon ülő zenekedvelő madár, sólyom lehetett talán? Van itt csomózott szőnyegeken üldögélő család, vannak hangdobosok, van eső és van napsütés, hideg és meleg és vannak koncertek. Jazz és sok-sok népzene. Újra ledöbbenek, hogy Miklós Szilveszter mennyire jól dobol, őrült ez az ember (a jó értelemben), és újra rájövök, hogy mennyire szeretem a gipsy manouche-t. Ismét jó filmek voltak napközben. Többéves próbálkozás után rá kellett jönnöm, hogy nekem nem „jön be” a kísérleti, vagyis az avantgárd vonal. Ebben a kategóriában gyakran találkozom olyan alkotással, amely vagy annyira elvont, hogy semmit nem értek belőle (főként azt, hogy egyáltalán miért készült el), vagy pedig annyira rossz, hogy csalódok benne, és szomorú leszek, hogy időt pazaroltam rá. Ezért inkább a biztosra megyek: a kisjátékfilmek és az animációs filmes blokkok azok, amelyek becsábítanak a fűtött moziterembe. És esetleg a kinti mínuszok. Nagyon izgalmas történeteket és jó filmes megoldásokat láttam. Egyébként sosem nézek meg egyhuzamban ennyi kisjátékfilmet. Csak itt. Itt viszont három órán át is képes vagyok bámulni a vásznat.

A Mediawave nem hajszolja a tömegeket, nem hív nagy sztárokat, de kicsiket sem. Jó zenészeket és kis közösségeket hív. Mondhatni, baráti társaságokat. Művészeti csoportokat. És a kis csoportok egymás mellé mosolyogják magukat, majd az együttlét pilléreivé válnak. A férfiak feldíszítik a májusfát, melyre az ifjú pár — mert már harmadik éve lagzit is tartanak itt, mi mind a násznép vagyunk — szalonnát és egy kis üveg pálinkát köt fel, s a legbátrabb legény felmászhat érte, hogy lehozza. Az idén csak a szalonna ért földet, hiszen a pálinkát még a fa tetején megitták. Egészen olyan ez a történet, mint egy magyar népmese, nem? A legkisebb királyfi, aki hetedhét országból (Argentínából) a sárkányok legyőzése után hazahozta a legszebb királykisasszonyt, és közben az égig érő fáról Babszem Jankó lehozta a legszebb aranyalmát. Hát valahogy így.

Mindenki nyitott, aki itt van. De nem úgy, mint egy könyv. Vagy éppen úgy? Azt hiszem, éppen úgy. Csak bele kell lapoznunk egymásba, bele kell olvasnunk egymás lapjaiba, s máris rengeteg közös dolog kiderül.

A világ sok sarkából érkeznek ide együtt lenni vágyók. Észtek, spanyolok (bocsánat, andalúzok), egy egész argentin lagzi, franciák, és még sorolhatnánk. Az észt zene mellé észt halas szendvicset kóstolunk, a tüzes flamenco mellé pedig tüzet csillapító, jéghideg gazpachót, sonkát és olívabogyót. A bolgárok az erőd sötétjébe utaztatnak bennünket egy kis vonaton, és gyertyák lángjánál eszegetjük a burekhoz hasonló túrós pitét meg az uborkalevest, mely olyan, mint a dzadzíki öntet és az uborkasaláta keveréke. A gyertya lángja mellett halkabban beszélünk egymással, pedig nincs miért csöndben lenni. A helyzet ezt kívánja.

Ferenczi György és a Rackajam pedig az idén falon táncolók alá muzsikált vízszintes dallamokat.

Talán ez a fesztiválok jövője, talán nem. A Mediawave ezt a hullámot lovagolja meg. Akinek tetszik, visszajár. Akinek nem, annak ott a Sziget és az Exit. Táncolni végül is ott is lehet.


A szerző felvételei

Kép galéria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

„Sok kicsi valóban sokra megy”
Múzsaidéző
Brain Bar Budapest — ahol a víziók találkoznak
Múzsaidéző
  • Salvai Ramona
  • 2017.05.28.
  • LXXII. évfolyam 21. szám
Facebook

Támogatóink