home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Megélesztő irodalom
Tóth Lívia
2011.07.27.
LXVI. évf. 30. szám

Az ember legjobb barátja a kutya. Esetleg a könyv. Vagy mindkettő. Én például imádom azt az érzést, amikor a fárasztó nap vége felé, mintegy lazításként, kényelmesen elhelyezkedem a teraszon, és a sárga rózsáim meg a kaktuszaim társaságában előveszek egy jó könyvet. De mielőtt még belemélyednék, láb...

Az ember legjobb barátja a kutya. Esetleg a könyv. Vagy mindkettő. Én például imádom azt az érzést, amikor a fárasztó nap vége felé, mintegy lazításként, kényelmesen elhelyezkedem a teraszon, és a sárga rózsáim meg a kaktuszaim társaságában előveszek egy jó könyvet. De mielőtt még belemélyednék, lábamhoz odasündörög a kutyám, és ő is figyelmet követel magának. Hogy ilyenkor mit teszek? Egyszerű. Egyik kezemmel tartom a könyvet, a másikkal simogatom a törleszkedő ebet. Fenséges, soha véget nem érő pillanatok. A kutya egy idő után békésen elnyúlik az asztal alatt, én pedig annyira elmélyedek az olvasmányomban, hogy gyakran teljesen megfeledkezem az órák múlásáról. Előfordul, hogy a könyvet egyszerűen nem tudom letenni, és csak valamikor a hajnali órákban csukom be. Fáradtan, álmosan, de rendkívül elégedetten. Tudom, ezt csak azok értik meg, akik gyermek-, esetleg kamaszkorukban zseblámpa fényénél, lopva olvastak a takaró vagy a paplan alatt. Mert a szüleik - vagy esetemben áldott emlékű nagyanyám - már többször rájuk szóltak, oltsák le végre a lámpát, ne pocsékolják a drága áramot. Remélem, sokunknak vannak ilyen élményeik!
De azt is tudom, hogy még többen megmosolyogják a fenti sorokat, hiszen manapság már nem a kutyát vagy a könyvet, hanem inkább a televíziót, a számítógépet, az internetet tartják a legjobb barátnak. Míg pár évtizeddel ezelőtt az emberek azért olvastak, hogy kikapcsolódjanak, kiszabaduljanak a mindennapok egyhangú szorításából, addig manapság a gondokról való figyelemelterelést a televízió és a szolgálatában álló bulvársajtó vállalja magára. Igénytelen, érték- és ízlésromboló műsorokkal, a mondvacsinált sztárok életéről szóló pletykákkal, tucatfilmekkel. Ennek következményeként a nyomaiban még fellelhető olvasási szokások is ijesztően átalakultak, hiszen a szépirodalom iránt folyamatosan csökken az érdeklődés, egyre inkább a silány minőségű fércmunkák kerülnek előtérbe.
Nemrég hallottam egy érvelést, mely szerint a szőkenős viccek bizonyos helyeken teljesen megváltoztatták a hölgyek hajszínválasztását. Ebből kiindulva arra kellene sok pénzt költeni, hogy kiderüljön: a nem olvasás éppúgy nem menő, mint a festett szőke haj. Hát kíváncsi lennék az eredményre! Mert számomra az is megdöbbentő, hogy az számít könyvolvasónak, aki évente legalább egy könyvet elolvas! Habár nem is olyan meglepő, ha hitelesnek tartjuk azt az állítást, hogy egyre több fiatal fejezi be úgy a középiskolát, hogy nem tud folyékonyan olvasni. Ha a téma kapcsán a világhálón kutatunk, az érintett korosztály részéről ilyen és hasonló bejegyzéseket találunk: ''Több mint 10 éve tudok e-bookot olvasni. Azóta a hagyományos könyvekre egyre kevesebbet költök. Én viszont elolvastam a Háború és békét e-bookban . Mások papírlapon se...” Vagy: ''Az SMS-t is olvasni kell, nem is beszélve az internetes oldalakról.” De Jókai Anna Kossuth-díjas író egyik kijelentését is megszívlelhetjük: ''Arra vigyázzon mindenki, mit olvas! Nagyon meg kell válogatni, milyen írásokat veszünk a kezünkbe, mert a rossz mondatokhoz túl rövid az idő, amit az olvasásra szánhatunk.”
Július 27-én, vagyis éppen ma, amikor Önök vélhetően ezeket a sorokat pásztázzák, a vajdasági magyar irodalom napja van. Igaz, hogy én főleg az olvasásról értekeztem, mely inkább március 29-éhez, a vajdasági magyar könyv és olvasás napjához köthető. A kettő azonban elválaszthatatlan egymástól. Könyv és irodalom, legyen az vajdasági vagy egyetemes magyar, de akár más nyelvű is, nem létezhet olvasó nélkül. Pontosabban: létezhet, sőt létezik is, csak éppen az értelme, a létjogosultsága kérdőjeleződik meg. És arról is lehet polemizálni, hogy van-e vajdasági magyar irodalom, de a meddő vita helyett inkább vegyék a kezükbe Balogh István Megélesztő ákombákom című meseregényét. Sok tanulságos rész van benne, de különösen megható, vagy ha nem szeretik ezt a kifejezést, akkor elgondolkodtató az a párbeszéd, amelyben a nagypapa próbálja elmagyarázni a Pesten született kisunokának, hogyan lehet ő tősgyökeres zentai.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..