Üres a ház, üres a családi fészek...

Vajdaságban nincs olyan település, falu, ahol ne lennének üres házak. A fiatalok elköltöznek, és gyermek is kevesebb születik. A folyamat már-már megállíthatatlan, a következmények pedig végzetesek lehetnek. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor pár év múlva át lehet rajzolni Vajdaság térképét, hiszen számos település eltűnik majd.
Elöregedő közösség
Martonost, ezt a Tisza menti falut a 2002-es népszámlálási adatok szerint mintegy 2000 lélek lakja. A főleg mezőgazdaságból élő lakosságának száma azonban napról napra fogy. A fiatalok a jobb megélhetés reményében a városban próbálnak boldogulni. Munkalehetőség nincs, a faluban működő kereskedelmi, illetve vendéglátóipari létesítmények nagyon kevés munkát tudnak biztosítani, és ma már a mezőgazdaság sem annyira vonzó, mint régebben volt. Noha Martonosnak viszonylag jó a földrajzi fekvése - öt percnyi autózásra van Magyarkanizsa, de Szabadkától vagy Zentától sincs messze -, elöregedőben van a népe.
A Magyarkanizsa felőli bekötőút irányából közelítjük meg. Figyelmünket először a temető vonja magára. Frissen hantolt sírok mellett haladunk el, a koszorúk még meg sem száradtak rajtuk. A helyi közösség épületébe vezető út eléggé kacskaringós, így van időnk szemügyre venni az épületeket. Akad mindenféle, a legtöbb azonban igencsak romos állapotban van, némelyeket már csak a Szentlélek tartja egyben. Az idő megtette a magáét. Megérkezünk a falu központjába, a templomhoz, illetve a helyi közösség elhanyagolt, félig romos állapotban levő épületéhez. Makra Ákos, a helyi közösség tanácselnöke már vár bennünket az irodájában. A 800 éves falu első embere mindössze 24 esztendős. Az üres házak a téma, és kissé elcsodálkozunk azon, hogy az elnök, fiatal kora ellenére milyen jól látja a problémát. Elmondja, hogy Martonoson minden harmadik ház lakatlan, van olyan is, amely már összedőlt. A megüresedett épületek többsége eladó. Jóllehet a tulajdonosok keveset kérnek értük, csak kínkeservesen, mondhatni szerencsével lehet túladni rajtuk.
- Egy 70-80 négyzetméteres házat, kerttel együtt körülbelül 3-4 ezer euróért lehet megvásárolni. Mégsem kapkodnak értük. Az igazság az, hogy elöregszik a falu. Tanulságos megfigyelni a születések és az elhalálozások arányát: kétszer annyian halnak meg, mint amennyi gyermek születik - mondja elkeseredetten Makra Ákos. - Reményvesztetté váltak az emberek, a régen jól jövedelmező mezőgazdaságból ma már nagyon nehezen lehet megélni, munka pedig nincs. A fiatalok elmennek, a szülők, nagyszülők házát meg, ha nem tudják eladni az örökösök, sorsára hagyják.
Nemrég érkezett a faluba néhány kosovói muzulmán roma család, ők két ingatlant vásároltak a településen.
- Mindennek ellenére vannak jó példák is: néhány fiatal a városból költözött ide. Elegük volt a városi életből. De a legjobb lenne, ha személyesen mondanák el az okokat! - indítványozza az elnök, és már fogja is a mobiltelefonját, és tárcsázik.
,,Minden helyben van''
Néhány perc múlva az irodába megérkezik Dávid Zoltán, aki két éve költözött Martonosra.
- Korábban Magyarországon, Tengelicen laktunk, s úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy Martonosra költözünk. Az ok, amiért ide jöttünk, nem túl bonyolult: a feleségem szülei velünk élnek, és nekik a városi közeg nem felelt volna meg. Itt minden helyben van - szögezi le. A megvásárolt ingatlan a központban áll, viszonylag jó állapotban került a család tulajdonába. Dávid pillanatnyilag munkanélküli, műszaki informatikai mérnök a végzettsége, de mindenfajta munkát elvállalna.
A beszélgetések után a helyi közösség elnökének a vezetésével körbejárjuk a falut. Romos vagy csak rozoga vályogházak és téglaépületek, romok mellett haladunk el. Vannak olyan fiatalok is, akik régi házat vásároltak meg, s később felújították őket. A helyi közösség terveiről is szó esik, arról, hogyan próbálják a települést lakhatóbbá tenni az infrastruktúra fejlesztésével.
A falu legidősebb épülete
Utolsó állomásunkként a legrégebbi épületét keressük fel, amely védelem alatt áll. Dancsó Ágnes, a ház jelenlegi lakója kissé húzódozva ugyan, de válaszol néhány kérdésünkre. Elmondja, hogy 15 éve költöztek be az épületbe, s a több mint 100 esztendős ház felújítása nem történt zökkenőmentesen. Például a nádtető lecserélését hosszadalmas procedúra előzte meg. Igen leromlott állapotban került a család birtokába a ház, sokat kellett rajta dolgozni, hogy lakhatóvá váljon. Most jó kezekben van, lakói gondját viselik. Dancsó Ágnesnek egyébként három gyermeke van, mindhárman a faluban élnek.
- Eszük ágában sincs elhagyni Martonost. A lányom és a középső fiam is Szabadkán jártak iskolába, de nem tudtak alkalmazkodni a városi élethez, ezért úgy döntöttek, hogy a faluban maradnak, itt alapítanak családot - mondja az asszony.
Felemás érzésekkel hagyjuk el a falut. A szemünk láttára tűnnek el ezek a kisközösségek, a folyamat megállításához nem kis erőfeszítésre lenne szükség. Vannak pozitív, követendő példák. Ha megvan a tenni akarás, ami fiatalos lendülettel párosul, akkor eredményeket is el lehet érni. Talán még nem késő.