Martha Graham, a modern tánc Picassója

Martha Graham, a modern tánc Picassója

„Egy művész sem jár a kora előtt. Ő maga egy az idővel, amelyben alkot. Mindenki más van lemaradva” — állította és támasztotta ezt alá életművével Martha Graham, a XX. század és a modern tánc történetének egyik legmeghatározóbb alakja.

Martha Graham Alleghenyben (a mai Pittsburghben), Pennsylvaniában született 1894. május 4-én. Gyerekként nagy hatással volt rá édesapja, aki orvosként dolgozott, és idegrendszeri betegségek gyógyításával foglalkozott. Graham tizenévesen kezdett el táncot tanulni a Los Angeles-i Denishawnban, 1926-ban pedig New Yorkban megalapította saját társulatát, és kifejlesztett egy egészen innovatív technikát, mely korábban idegennek tekintett mozdulatformákat alkalmazott érzelmek, hangulatok kifejezésére. A táncot lényegében sohasem hagyta abba, élete végéig, 1991-ig koreografált. Életművével és pályafutásával gyökeresen megváltoztatta a tánckultúrát.

A kezdetek…

Martha Graham édesapja ideggyógyászként meg volt győződve róla, hogy a test a mozdulatokkal belső érzelmeket fejez ki, így terápiájában fontos szerepet kapott a mozdulatsorok alkalmazása és megfigyelése. Ez az érdeklődése átragadt legidősebb lányára is, aki a későbbiekben gyakran ismételgette az apjától tanult frázist: „A mozdulatok sohasem hazudnak.”

Az 1910-es években a Graham család Kaliforniába, Santa Barbarába költözött. Martha tizenhét évesen látta először táncolni Ruth St. Denist a Los Angeles-i Mason Opera House-ban, ami egészen lenyűgözte. Szülei szigorúsága miatt viszont csak később kezdhetett el maga is táncolni. Befejezte középiskolai tanulmányait, majd három évig egy művészeti iskolában tanult, végül 1916-ban került be a Denishawn Tánc- és Művészeti Iskolába. Az ott töltött évek alatt tanulóból oktató, majd a társulat egyik legismertebb, legkiemelkedőbb tagja lett. Gyakran dolgozott az iskolát is alapító Ted Shawn partnereként. Híres előadás volt például a Xochitl, melyet Shawn Grahamre koreografált. Ez egy duett volt, melyben egy indián lányt és egy azték uralkodót alakítottak. A produkciót kedvező kritika fogadta.

Táncosból koreográfus

Graham 1923-ban hagyta el a Denishawnt, hogy új projektumba kezdjen a Greenwich Village Folliesban. Itt balettkoreográfiáival szerzett hírnevet és elismerést. A következő évek során a Greenwich Village-i művészeti szcéna részévé vált, és megtekinthette például Eleonora Duse, a Moszkvai Művészeti Színház vagy Max Reinhardt alakításait. Két év után viszont innen is továbbállt, hogy újabb tapasztalatokra tegyen szert. Önálló karrierépítésbe kezdett. Önfenntartása érdekében oktatói munkákat vállalt több iskolában is New Yorkban.

1926-ban megalapította saját társulatát, a Martha Graham Dance Companyt. Kezdetben a programjai hasonlítottak azokhoz, amelyeket saját tanáraitól látott, de hamar megtalálta saját művészi kifejezőeszközét, és megkezdte ama kísérletezések sorát, amelyek később olyan híressé és meghatározóvá tették munkáit.

A társulat debütáló darabja után így szólt egy kritika Grahamről: „Martha Graham képek sorozatát mutatja be, melyek beindítják a képzeletet, és száz történetet párosítanak minden gesztushoz. Mondhatjuk, hogy tánca mozgóképek sora a modern értelmiségi számára.”

A Graham-módszer

Habár a ’20-as években koreográfiái még erősen hagyatkoztak és emlékeztettek azokra a darabokra, amelyekkel a Denishawnban foglalkozott, az ’30-as évekre megkezdte egy új rendszer kiépítését és saját elvek felállítását. Egyénien értelmezve Delsarte feszítés–ellazítás elvét, Graham egy olyan légzés- és impulzuskontroll technikát fejlesztett ki, amelyet ő maga contraction and release-nek nevezett el. Vagyis mozgás közben tudatosan figyelte a légzését. A contraction az, amikor a kilégzéssel az energiák a test középpontjában, a köldök alatti részben összpontosulnak, a release pedig az elnyújtás és a semlegesítés. A technika fontos eleme a tudatos játék a súllyal, illetve a gravitáció, még akkor is, ha éppen inkább az ellene való küzdelmen van a hangsúly.

Ez az izomhasználat Grahamnek és táncosainak egy kemény, szögletes megjelenést nyújtott, ami igencsak szokatlan volt annak a közönségnek, amely Isadora Duncan és Ruth St. Denis lágy, lírai mozdulataihoz szokott hozzá. Éppen ezért a Grahamről, illetve a sajátos technikájáról szóló első kritikák csúnyának minősítették mozdulatait.

Graham és a Lamentation

Mindazonáltal a kritikusok és a közönség hamar hozzászokott Graham innovatív stílusához, és Martha nemcsak táncosok, de szakértők, kritikusok generációit is oktatta, formálta véleményüket, hozzáállásukat. A ’30-as évek során főleg érzelmek kifejezésére, vizsgálatára fókuszált koreográfiáiban. Ennek egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett példája a Lamentation című darabja. Ez egy szóló volt, melyben Graham egy búsuló nőt alakított, aki egy padon ülve magányosan mozgott egy kínzó Kodály-zongoradarabra. Elizabeth Kendall kritikus például így véleményezte, értelmezte a látottakat: „A Lamentation egyszerre szól a fájdalom és a szomorúság érzéséről, egy vizuális utalás a kortárs építészetre, különösképpen az új felhőkarcolókra, melyek elkezdték megtölteni a New York-i látképet.”

A Lamentationön kívül Graham híresebb munkái még a Frontier, az Appalachian Spring és a Seraphic Dialogue. Ezek mind a delsarte-i feszítés–ellazítás elvre építettek.

Öröksége

Graham egyre keményebb, karakteresebb lépésekkel, gyakran vibráló, erőszakos, rángó, remegő mozdulatokkal igyekezett illusztrálni elképzeléseit. Úgy gondolta, hogy ezekkel a fizikai megnyilvánulásokkal rejtett spirituális és érzelmi áramlatoknak is utat adott. Ez pedig a nyugati tánckultúrában addig egyáltalán nem volt megszokott. Graham és a társulat életében fontos szerepe volt Louis Horst zeneszerzőnek, aki a koreográfusnőt szinte egész karrierje során támogatta zeneileg. Horst tanította meg Grahamet a zenei formák megfelelő megválasztására, és arra biztatta, hogy kortárs szerzőkkel dolgozzon együtt. Így pedig egy olyan hagyománnyal mentek szembe, amelyhez a legtöbb korabeli művész még ragaszkodott. A többség ugyanis még mindig XVIII. és XIV. századi zenére koreografált, táncolt.

Noha kezdetben sok kritikus tartotta csúnyának a mozgástechnikáját, Graham zsenialitását végül viszonylag hamar felismerték és elismerték, s az idők során egyre többen tisztelték. Újításait az amerikai kultúrtörténet fontos fejezetének tekintik, módszerét pedig mára a világ számos pontján oktatják és követik.

Martha Graham életműve fordulópont volt az egyetemes tánctörténetben. Nagymértékben hatott arra, ahogy a táncosok vélekedtek a művészetükről, és arra is, ahogyan a közönség megtanulta befogadni azt. Graham még a hetvenes éveiben is táncolt, koreográfusként pedig a 96 éves korában, 1991-ben bekövetkezett haláláig dolgozott. Öröksége nemcsak a táncosok, de a művészek számára is állandó inspiráció. Társulata azóta is folytatja munkásságát.


Forrás: Biography.com, Pitt.edu
Képek: Pinterest.com

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Mesterek Visáról
Tánc
  • Csermák Zoltán
  • 2019.02.07.
  • LXXIV. évfolyam 6. szám
Népi tánchagyományunk bűvöletében
Tánc
Facebook

Támogatóink