Falurészlet - Barát István fotója

Amikor néhány észak-bánáti ismerősömnek megemlítettem, hogy Tamásfalvára megyek, a legtöbben visszakérdeztek: az meg hol van? Valahol a román határ tövében, mondtam, de azt is hozzátehetném: egy viszonylag eldugott, de éppen ezért csöndes helyen található a falucska. A helybeliek szerint amióta megjavították a hozzájuk vezető egyetlen bekötőutat, egészen jó a helyzet, de láttam volna azelőtt, milyen körülmények között ingáztak, például Magyarittabéra. Már a diákbusz se nagyon akart bejönni hozzájuk!
Persze más, különösen az ott élő magyarokat érintő, jó értelemben vett változás is van, többek között a Széchenyi István Magyar Művelődési Egyesület megalakulása 2010-ben. Szarka Edit elnök bizakodva meséli: a román határtól 200 méterre élő kis magyar közösség kitartóan küzd azért, hogy megtartsa, ápolja és továbbadja a fiatalabb nemzedékeknek őseik hagyományait, kultúráját.
- Az egyesületnek 45 tagja van, a korosztály rendkívül vegyes, hiszen a 19-20 éves fiataloktól a 75 évesekig mindenki kiveszi a részét a munkából. Ugyanez jellemzi a szakcsoportjainkat is. Drámacsoportunk az idén először vett részt Tordán a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján, a vegyes kórus eljutott már a Durindóra, és mivel az első bemutatkozásukra dicséretet kaptak, újra beneveztek. Szorgalmasan tevékenykedik a nőszervezetünk, több kiállításon, főzőversenyen, hagyományápoló rendezvényen öregbítette már településünk hírnevét. A VMMSZ és a VMSZ közbenjárásának köszönhetően tavaly anyaországi támogatásból székházat vásároltunk, és szerényen be is bútoroztuk. Ez az épület ad helyet a VMSZ helyi irodájának és a Bölcső Alapítványnak is, az utóbbit 2005-ben a külföldre vándorolt tamásfalviak hozták létre, elsősorban azért, hogy segítsenek a szülőhelyükön. A nemrégiben megtartott palacsintafesztivál az első nagyobb esemény, amelyet - igaz, egyelőre szerény körülmények között -- sikerült megszerveznünk.
A 2002-es népszámlálási adatok szerint Tamásfalva lélekszáma még 800 volt, legutóbb viszont már csak 545 főt jegyeztek, de Edit szerint azóta is legalább tizenöten elhaláloztak. A lakosság 60 százaléka magyar. Az óvodások és az alsós kisdiákok - szerbek, magyarok - összesen 25-en vannak, 16 felsős utazik az ittabéi általános iskolába. A helyi közösség épületéhez tartozik a pár évvel ezelőtt renovált, fellépésekre alkalmas művelődési otthon nagyterme, s itt dolgozik az anyakönyvvezető is, aki hetente egyszer jár ki a településre. A fiatalok közül nagyon kevesen maradnak a szülői házban, hiszen nincs munkalehetőség.
A húszéves Fodor Hermina a rajzait állította ki a palacsintafesztiválon. Arra a kérdésemre, hogy mivel foglalkozik, azt válaszolta, semmivel, de a hobbija a rajzolás.
- A télen kezdtem el rajzolni, a saját tudásom alapján, segítség nélkül. Leginkább az állatokat örökítem meg, és tudom, hogy a munkáim még nem tökéletesek. Sokan mondják, hogy elkéstem, de szerintem sohasem késő, és büszke vagyok magamra, hogy az első bemutatkozásig eljutottam.
Hermina a faluban él, nincs munkája, tervezni nem szeret, inkább csak sodródik az árral, és elfogadja a sors kihívásait. - Én ilyen személyiség vagyok - teszi hozzá, és elmondja, a fiatalok többnyire így élnek. Akik máshol kapnak munkát, azok el is költöznek. Mivel a faluban csak egy kocsma van, Magyarittabéra, Magyarcsernyére, Tordára járnak szórakozni, de egy-egy jó koncert kedvéért Nagybecskereket és Zentát is útba ejtik.