home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Már két éve rács mögött
Tomek Viktor
2006.07.05.
LXI. évf. 27. szám
Már két éve rács mögött

Érkeznek az ügyvédek a meghallgatásraTévedni emberi dolog, ezért, ha valaki csak egyszer hibázik, akkor azt még el lehet nézni, és csupán figyelmetlenségnek tekinteni, de természetesen csak akkor, hogyha belátja a tévedését, és megpróbálja jóvátenni. A Szerbiai Legfelsőbb Bíróság tavaly sze...

Érkeznek az ügyvédek a meghallgatásra

Tévedni emberi dolog, ezért, ha valaki csak egyszer hibázik, akkor azt még el lehet nézni, és csupán figyelmetlenségnek tekinteni, de természetesen csak akkor, hogyha belátja a tévedését, és megpróbálja jóvátenni.
A Szerbiai Legfelsőbb Bíróság tavaly szeptember elején megerősítette az öt temerini magyar fiatal ellen hozott drákói bírósági ítéletet, vagyis az öt elítélt fiatalembernek gyilkossági kísérlet bűntette miatt kell bűnhődnie (a Szerbiai Legfelsőbb Bíróság tagja volt az a Ljubomir Vuèkoviæ is, akit később korrupció vádjával bebörtönöztek). Zoran Petroviæ büntetett előéletű személyt az ítélet szerint több órán át bántalmaztak a temerini fiatalok. Az immár jogerős ítélet alapján ifj. Máriás István 15, Illés Zsolt 13, Szakál Zoltán 11 és fél, Uracs József 11 és fél, Horváth Árpád pedig 10 évet kapott. A vélt elkövetők már két éve bűnhődnek Szerbia más-más börtöneiben. Az eljárás során számos ellentmondásos dolog merült fel, és sok esetben a rendőrök elfogultak voltak a magyar fiatalokkal szemben.
Június 22-én a Szerbiai Legfelsőbb Bíróság büntetőjogi nagytanácsa nyílt meghallgatást tartott annak a beadványnak a tárgyában, mellyel a temerini fiúk, valamint ügyvédeik és szüleik még az elmúlt év novemberében folyamodtak ehhez a hatósághoz. A meghallgatáson, mely Belgrádban a Szerbiai Legfelsőbb Bíróság épületében folyt, a védőügyvédeken kívül jelen volt még Horváth Árpád édesapja, Tibor, a szenttamási Emberi Jogi Központ egyik aktivistája és néhány újságíró is. A meghallgatás időpontja negyed tizenkettőre volt kitűzve. A bírák fél órát késtek. Ennek oka az volt, hogy az újságírókat - arra hivatkozva, hogy nincs elég hely az irodában - nem akarták beengedni. Némi egyeztetés után azonban a bírák engedélyezték az újságíróknak is a jelenlétet.
A meghallgatásról értesítették az érintetteket a mitrovicai fegyházban, valamint arról is, hogy törvény adta joguk nem megjelenni. Illetve ha mégis részt kívánnak venni, akkor azt 15 ezer dinár ellenében tehetik meg (a szállítási és a biztonsági óvintézkedések költsége címén).
A meghallgatás előtt még az egyik elítélt ügyvédje - a neve elhallgatását kérte - lapunknak elmondta: valószínűsíthető, hogy a Szerbiai Legfelsőbb Bíróság megerősíti az elsőfokú ítéletet. A fiatalok egyedüli esélye, ha nemzetközi emberi jogi fórumokhoz fordulnak.
Háromnegyed tizenkettő tájban Dragiša Ðorðeviæ bíró elnökletével kezdődött a meghallgatás.
Slobodan Rašiæ bíró ismertette - immár a nyilvánosság előtt - a Szerbiai Legfelsőbb Bíróság 2005. szeptember 9-én megerősített ítéletét. A védőügyvédek, név szerint: Mike Eszter, Zoran Maziæ, Miavecz Béla, Horváth Endre és Zoran Božiæ ismételten rámutattak a vádirat és a bizonyító eljárás során észlelt ellentmondásokra, az emberi és a kisebbségi jogok sorozatos megsértésére. Valamennyien a per újratárgyalását kérték. Miavecz Béla öt pontban ismertette a vélt szabálytalanságokat: a vizsgálat során az öt gyanúsítottnak egyetlen védőügyvédet rendeltek ki, miközben az érdekeik ellentétesek voltak; nem tájékoztatták a gyanúsítottakat, hogy jogukban áll magyar nyelvű eljárást kérni; hivatásos fordítóról nem gondoskodtak számukra; megtiltották anyanyelvük használatát (szülőkkel, ügyvédekkel való beszélgetéskor), így nem készíthették elő kellőképpen a védelmüket; az Újvidéki Kerületi Bíróság jogtalanul kizárta a nyilvánosságot.
A meghallgatás után Mike Eszter, Horváth Árpád védője megjegyezte, hogy véleménye szerint az ítélet és a vádirat határozata nem egyezik meg, vagyis a vádirat és az ítélet között túl nagy az eltérés.
Annak ellenére, hogy törvényileg nincs megszabva, hogy mennyi időn belül kell döntést hoznia a nagytanácsnak, több ügyvéd bizakodva hagyta el a tárgyalótermet. Horváth Endre, Illés Zsolt ügyvédje elmondta, derűlátó, és úgy gondolja, hogy a nagytanács tagjai a döntéshozatal során figyelembe veszik azt is, hogy a fiatalok már két éve börtönben vannak, és abban is reménykedik, hogy a legrövidebb időn belül méltányos ítélet születik.
- Nagyon remélem, hogy a gyilkossági kísérlet bűncselekményét átminősítik súlyos testi sérülést okozó vétséggé. Ugyanakkor meglátásom szerint némelyik elítélt ítéletében megjelentek olyan tettek is, amelyek a vádiratban nem szerepeltek. Ezt a jogsérelmet az Újvidéki Kerületi Bíróság követte el, a Szerbiai Legfelsőbb Bíróság pedig nem adott jogorvoslatot. A nemzetközi büntetőjogban ismeretlen fogalom az, hogy a bíróság saját kezdeményezésére, felelősségére módosítja a vádiratot - mondta Horváth Endre.
Zoran Maziæ, Szakáll Zoltán védője is azt mondta, hogy az ő védence esetében sem egyezik meg a vád, amivel az ügyész a nyomozás során terhelte, és az, ami az ítéletben szerepel. Elsősorban emiatt fordultak a Szerbiai Legfelsőbb Bírósághoz, és követelik az ügy rekonstruálását és újratárgyalását.
A meghallgatáson jelen volt Zorana Markoviæ, a Szerbiai Helsinki Bizottság jogásza is. Ő úgy vélte, hogy a rendkívüli jogorvoslat alapján a Legfelsőbb Bíróság enyhítheti a büntetést, kérheti a per újratárgyalását, illetve elrendelheti, hogy másik bíróság - tehát nem az Újvidéki Kerületi Bíróság - tárgyalja az ügyet.
Horváth Tibor a Hét Napnak elmondta, mivel csaknem minden ügyvéd a per újratárgyalását kéri, ezért bizakodó.
- Remélem, belátja Legfelsőbb Bíróság az Újvidéki Községi Bíróság által elkövetett hibákat, és orvosolni fogja azokat. Ezt a rendkívül súlyos ítéletet - azt hiszem, az összes szülő nevében mondhatom - nem vagyunk hajlandóak elfogadni, és a végsőkig kitartunk. Bízom benne, hogy a nyári időszak nem fogja hátráltatni a bírákat a munkában - mondta Horváth Tibor, majd hozzátette, hogy ha nem születik rövid időn belül kedvező döntés, akkor Strasbourgban folytatják a harcot.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..