Majd ha hazajöttünk a tengerről…

Majd ha hazajöttünk a tengerről…

Szállóigévé vált nálunk otthon ez a mondat, gyakran csak összenéztünk, nevettünk egyet, és már mondtuk is egyszerre.

S valahogy minden könnyebben ment, lazábban vettük a dolgokat — és furamód mégis minden meglett, elkészült, helyére került.

Néhány hete egy kicsit „besűrűsödött” minden. Bejött egy várva várt pluszmunka, kiírtak egy régóta remélt pályázatot, új irodákba költöztettük a Hét Napot, és közben folyt az élet a maga medrében. A hihetetlen mennyiségű esőben óriásira nőtt a gaz a kertben, a paradicsombokrok az egekig kúsztak fel, és erősebb karó után esedeztek, a kerítésen túlnőtt faágakat le kellett vágni, az elszakadt kockás nadrágot megvarrni, a gyereknek focimeccsre utazni és hajnalban hazajönni, edzésekre járni, örömmel érte menni, s gólörömeit meghallgatni, könyvtárba eljutni, főzni-mosni-takarítani-bevásárolni, cikkeket írni, terepre járni, születésnapra készülni, anyunál ebédelni, sétálni, nyári éjszakában pelivanos fagyit enni a kék szökőkútnál, tücsökciripelést hallgatni, kalácsot sütni, zsíros kenyeret kenni, hozzá pirospaprikát venni, Gizi nénitől sót kölcsönkérni, Misi bácsi segítségével fát hordani, anyuéval, a húgoméval csutkát betalicskázni, ezekhez előtte kamrában nagytakarítani, valamennyit aludni, mélyhűtőt télire megtölteni roppanós, finom zöldségekkel, a nyári napsugár ízét januári-februári zord időben felidéző gyümölcsökkel, kutyát szeretgetni, szomszédokkal beszélgetni, jóbarátokkal kávét inni, tankönyveket megrendelni, pénzt beosztani, Barba vonatjegyet venni, Montenegróban jó kempinget lefoglalni, pici sátrat venni, Timitől hálózsákot, Évától hatalmas hátizsákot kölcsönözni, családdal dinnyézni, olvasni, tücsköket hallgatni, esőben sétálni, sétaerdőben tornázni, kilométereket biciklizni, az élet megannyi pillanatát megélni, átélni, ezeket mind a szívünkbe elzárni.

Mázsányi súllyal nehezedett ránk a sok határidő, zúgott a fejem, türelmetlen lettem, morgolódtam, zsörtölődtem. Aztán két rohanás és kifakadás között leültem, majd miközben belefeledkeztem a hatalmas diófák és akácok levelei közötti tenyérnyi csillagfényes égdarabkákba, a nyármeleg, nyugodt csöndbe, a mindenség adta valamennyi öröm tapintható lett, minden rossz érzés szertefoszlott, és csak a hála maradt. Akkor és ott megszületett bennem a mi kettőnk minden baját megoldó szállóige, s mindenre-mindenre lett idő.

Megbeszéltük, ha hazajöttünk a tengerről, új szállóigét avatunk, s ezen irtóra jót nevettünk.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A terapeuta
Heti Jegyzet
Árhullám
Heti Jegyzet
Facebook

Támogatóink