Bizonyára valamennyien ismerjük Verne híres regényét, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül címűt, de mit lehet tenni negyven nap alatt? A világháló szerint ennyi idő kell ahhoz, hogy valaki leszokjon a hazudozásról, és Britney Spears is negyven nap alatt fogyott le tizenöt kilót. Mi viszont azt tudtuk meg nemrégiben, hogy a művelődési és tájékoztatási minisztérium által létrehozott munkacsoport is negyven nap, vagyis nem egészen hat hét alatt készítette el a 2016-ig terjedő szerbiai médiastratégia-tervezetet. Amelyet - reményeik szerint - szeptemberben már el is fogadhatnak. A közvitára ugyanis nem negyven napot, hanem egy hónapot sem szántak.
A vélemény-nyilvánítók egyik állomáshelye a Tartományi Képviselőház volt, ahol a szöveget kidolgozó szakemberek mellett a médiaházak és újságíró-egyesületek, a tartományi kormány, valamint a nemzeti tanácsok képviselői is részt vettek. A felszólalók közül jó néhányan a dokumentum legnagyobb hiányosságának rótták fel, hogy követhető útnak kizárólag a magánosítást jelöli ki, vagyis a sajtószabadság szempontjából a magántulajdont tartja a legigazságosabbnak és a leghatékonyabbnak. Így vélekedett Milorad Đurić tartományi művelődési és tájékoztatási titkár is, aki egyben kifejtette: jómaga, sajnos, egyetlen olyan privatizációról sem tud, amely jobbá tette volna az illető tájékoztatási eszközt. A helyi önkormányzatok tulajdonából magánosított médiumok nem lettek szabadabbak vagy sikeresebbek a piacon. Ennek tükrében a vajdasági kormány álláspontja az, hogy a stratégiának nem kellene lehetővé tennie a többnyelvű helyi sajtóorgánumok, elsősorban a rádiók és a televíziók privatizációját. Ehhez a véleményhez csatlakozott Ana Tomanova-Makanova tartományi kormányalelnök is, aki szerint az eltűnés veszélye nélkül nem lehet magánosítani a szerb mellett kisebbségi nyelveken is sugárzó helyi adókat.
A vitában elhangzott, hogy azoknál a tájékoztatási eszközöknél, amelyek szerbiai, tartományi vagy önkormányzati költségvetési pénzekben részesülnek, legfontosabb a közszolgálatiság elvének a betartása. A hangsúly nem a tulajdonos személyén van, hanem a közvetített tartalmon. Ha az állam ezt dotálná és nem a folyamatban levő tevékenységet, akkor ellenőrizni tudná az adófizetők dinárjainak az elköltését is, például, hogy ne a pártok és a politikusok népszerűsítésére, hanem közérdekű témákra fordítsák. Az álláspont képviselői szerint a magánosítással nem szűnne meg a média támogatása, csak a jövőben éppen projektumokat finanszíroznának. A folyamatot talán nem is privatizációnak kellene nevezni, hangoztatták, hanem az állam kivonulásának a közvetlen pénzelésből.
Hallottunk olyan sarkos megfogalmazásokat is, hogy az állami és a helyi sajtószervek kimondottan pártmédiumok, amit az bizonyít, hogy ha cserélődik a hatalom, akkor változik a főszerkesztőjük és a vezetőségük is. Egyesek azt állították, hogy a magánosítással megszűnnének a kisebbségi tájékoztatási eszközök, mások szerint a privatizációra előirányzott 18 hónap még sok is, mit kell annyit vacakolni.
Mivel 11 olyan tájékoztatási eszköz van a Vajdaságban, amelynek az alapítója valamelyik nemzeti tanács, kíváncsian vártuk, ezen a téren milyen elképzeléssel rukkolnak elő a jelenlegi gazdáink. Aggódnak-e értünk is annyit, mint a helyi rádiók és televíziók esetében. Nos, nem nyugodtunk meg. Sőt inkább kétségek között távoztunk. A tartományi kormányalelnök asszony, aki egyben a szlovák nemzeti tanács elnöke is, hangsúlyozta ugyan, hogy a nemzeti tanácsokról szóló az egyetlen olyan törvény, amely közvetlenül nyit utat Szerbia számára az Európai Unió felé, és a médiával kapcsolatos szakaszai sem számítanak problematikusnak. Éppen ezért nem is szorgalmazza a módosításukat. Hogy a Magyar Nemzeti Tanácsnak mi a véleménye, azt sajnos nem tudtuk meg, mert a tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsos asszony a vita közepén sietősen távozott. Még arra sem volt ideje, hogy megcáfolja a nemzeti tanácsok, konkrétan a magyar ellen is felhozott vádakat. Például a politikai nyomásgyakorlást. Mintegy zárójelesen jegyzem meg: ez volt az a nap, amikor a kisebbségi önkormányzat megszavazta napilapunknál a főszerkesztőcserét. Mi úgy éreztük, a tanácskozáson a sorsunkról van szó, de köszönjük, megértettük a fontossági sorrendet!