Reggel már kiskabátban indulunk el otthonról, hazafelé pedig azon gondolkodunk, hogy feleslegesen hoztuk magunkkal. Szeptember vége van, ilyenkor napról napra korábban sötétedik. Nyáron este 8-kor még úgy érezzük, előttünk az egész nap, most meg ha 6-7 óra körül kinézünk az ablakon, az jut eszünkbe, hogy lassan itt a lefekvés ideje.
A hétvégén Szegeden jártunk, ahol egy kellemes kis kávézóra bukkantunk. Éppen olyanba, amely mellett a hűvös, szeptemberi reggeleken nehéz csak úgy elsétálni. Pokrócok a székeken, kellemes zene, meleg fények, a levegőben csalogató reggeli illata. Az ember ilyenkor még abban az esetben is beül egy kávéra, ha 30 perccel korábban már ivott kettőt Szeged felé menet a vonaton. Az őszi kínálat valóban ellenállhatatlan volt. Karamellás-almás latte, fahéjas csigás latte, és még az egyik régi kedvencemet is el tudnák készíteni, a pumpkin spice chai lattét. Elhiszem, hogy sokan nem szeretik az ilyen imperialista löttyöket, de nekem nagyon közel állnak a szívemhez, ugyanúgy hozzátartoznak az őszhöz, mint a gesztenye vagy a lehulló falevél.
Az italokat gyönyörű, ínycsiklandó képek hirdették. Természetesen MI-vel készültek, és kivételesen még jól is sikerültek.
Éppen a héten elmélkedtem azon, hogy lassan mindenhol ugyanazokat a képeket látom. Teljesen mindegy, hogy orvosi vizsgálatot, paprikásfőző versenyt, politikai pártot, nyugdíjastáncot vagy óvodásprogramot hirdetnek. Ugyanazok a fények, ugyanazok a színek, ugyanaz a piros kiemelés, ugyanaz a furcsán tökéletes világ. Mintha mindenkinek ugyanaz a grafikus dolgozna. Mert úgy is van, a neve ChatGPT.
Pedig éppen az ellenkezőjét vártuk, amikor az MI-képgenerálás megjelent: úgy tűnt, végre bárki bármit megalkothat. Nem kell hozzá drága program, grafikustudás vagy órákig tartó szerkesztés. Csak egy jó ötlet. Hát nem kell félniük a grafikusoknak. Úgy látszik, végül éppen az ötlet lett a szűk keresztmetszet. Sokan csak addig jutnak el, hogy megnyitják a ChatGPT-t, és beírják: „Csinálj nekem egy plakátot.” Az pedig csinál, szépet, színeset, látványosat. Csak éppen mindegyik ugyanolyan. Ha nem mondjuk meg pontosan, mit akarunk, az MI a leggyakoribb internetes mintákhoz nyúl. Jönnek a neonfények, a futurisztikus vonalak, az egyforma arcok, a megszokott betűtípus és a tökéletesre csiszolt plakátok. Aztán ezekből egyre több kerül fel az internetre, és idővel maguk is részévé válnak annak a képi világnak, amelyből az újabb modellek tanulnak. Ha tíz plakátból hat-hét ugyanolyan, ez lesz számára a „normális”. Így kialakul egy öngerjesztő folyamat, amelyben minden hasonlít mindenre.
