home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
MAdT 2018
VMMI
2018.05.31.
LXXIII. évf. 21. szám
MAdT 2018

A Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Tizenegyedik Tábora

Színjátszást, mozgásművészetet kedvelő, közös alkotásra és kísérletezésre nyitott fiatalokat várunk idén nyáron is Zentára, a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Tizenegyedik Táborába, a MAdT-ba, amely 2018. július 8–15-ig tart. A tábor elsősorban azoknak a fiataloknak kínál (15 éves kortól) tartalmas feltöltődést, akik a Vajdaság különböző pontjain működő színjátszó társulatoknak már tagjai, vagy – ha még nem azok – szívesen kapcsolódnának be egy-egy csoport munkájába.

Képzettség, előtudás nem szükséges, csak jókedv, és a szerepbe lépés varázsára való nyitottság. Ha szívesen próbálod ki magad más bőrébe bújva, ha szeretsz játszani, ha vonz a színpadra lépés lehetősége, itt a helyed! 

A tábor amatőr rendezőknek is szól. Gyakorlottaknak éppúgy, mint kezdőknek – felső korhatár nélkül! 

Ez a tábor a színházról, az alkotás szabadságáról és a kitartó munkáról szól. Olyan szakemberek lesznek az oktatók, akiktől érdemes színházat tanulni. Újdonságként idén a táborozóknak lehetőségük lesz a kamerák előtt is kipróbálni magukat.
Ebben az évben négy szakcsoportot hirdetünk: 

1. SZÍNJÁTSZÓ CSOPORT – a drámai szerepek, a színjáték szerelmeseinek. Jelentkezni 15 éves kortól lehet.
2. MOZGÁSSZÍNHÁZI CSOPORT – azoknak a fiataloknak, akiket a testtel, mozgással való kifejezésformák érdekelnek inkább. 16 év fölötti fiatalokat várunk. 
3. RENDEZŐI CSOPORT – azoknak a fiataloknak, középkorúaknak és időseknek, akik rendeztek már amatőr előadást, és úgy érzik, szívesen tanulnának a szakmáról annak érdekében, hogy a legközelebbi előadás készítése során szembejövő akadályokat könnyedebben ugorhassák át; és azoknak, akik még csak kacérkodnak a gondolattal, hogy ezen a területen is kipróbálják magukat. 18 évestől idősebb jelentkezőket fogadunk.
4. A RENDEZŐI CSOPORT SZÍNÉSZEI térítésmentesen vehetnek részt a táborban! Gyakorlott játszókat várunk, akik szívesen állnak a rendezők rendelkezésére, akik vállalják, hogy az egy hét alatt úgy játszanak, ahogy a rendezőtanoncok kérik. A létszám előre meghatározott. Alsó korhatár: 18 év.


Oktatóink 2018-ban

Színjátszó csoportok:
• PATONAY ANITA – színész, drámatanár (HU)
• PERÉNYI BALÁZS – drámapedagógus, kritikus, szakíró (HU) 
• SARDAR TAGIROVSKY – rendező, színész, fordító (HU)

Mozgásszínházi csoport:
• KISS ANIKÓ – táncművész, koreográfus, rendező 

Rendezői csoport:
• KOMÁROMI SÁNDOR – rendező, drámatanár (HU)

Beszédtanár:
• HERNÁDI KRISZTA – logopédus, beszédtanár (HU)

Dramaturg:
• OLÁH TAMÁS – teatrológus

A tábor ideje alatt a résztvevők a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban teljes ellátást (napi három étkezést és szállást) kapnak.

A tábor költségeihez való hozzájárulás díja 6000 dinár, melyet előre szükséges befizetni – eze három részletben is teljesíthető (a befizetőlap mintáit lásd alább).
Az első részlet befizetési határideje július 2., a másodiké július 7., vagy a tábor helyszínén készpénzben is befizethetitek.
rendezői csoport színjátszói számára ingyenes a részvétel!

Jelentkezési határidő: 2018. június 18.

Online jelentkezési lap.

Bővebb információk e-mailen, vagy telefonon is kérhetők:
Raffai Telecski Ágnesnél +381 69 551 8 222, raffai.agnes.gigi@gmail.com vagy 
Varga Tamásnál a +381 62 566 213, tamas@vmmi.org.

A tábor a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű rendezvénye.

Partnereink a tehetséggondozásban: Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium; Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ (Zenta). 

Támogatók: Bethlen Gábor Alap, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Nemzeti Tanács, Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, Szabadka Város Önkormányzata, Szerb Köztársaság Művelődési és Tájékoztatási Minisztériuma.

A szervezők: 
Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség 
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..