A darabról, melyet Anouk Aimée és Gérard Depardieu is színre vitt már, a magyarországi színészpáros közönségtalálkozóján hallottunk izgalmas részleteket. A kulisszatitkoktól a színigazgatásig sok mindenbe beavatták a nézőket a Love Letters — Szerelmes levelek című darab szereplői: Kéri Kitty és Oberfrank Pál.

A Love Letters szerzőjének, A. R. Gurney-nek az volt az egyetlen kikötése, hogy a leveleket csak felolvasni lehet, nem szabad fejből megtanulni a szöveget. Melissa és Andy levelezése nagyjából ötven évet ölel fel. Gurney először egy könyvtárban olvasta fel a szöveget, melyet eredetileg nem is szánt színpadra, viszont akkora volt a sikere, hogy mégiscsak bemutatták. Maga a darab egy gyerekkori barátságból induló, majd szerelemmé váló, az évek során gyakran rosszul időzítő, de valójában egy óriási kapcsolatot bemutató történet, mely két sors összefonódásáról és elválásáról szól. 

Manapság már nem igazán írunk szerelmes levelet. Oberfrank Pál az általános iskolában írt és kapott is ilyen leveleket:

— Később a piarista fiúgimnáziumba jártam, így abbamaradt a levelezés — emlékszik vissza a színész. — Nagyobb amplitúdóknál, jelentős érzelmi viharok és fellángolások idején azonban mégiscsak tollat ragadott az ember. A nagy vallomásokat vagy leszámolásokat levélben jó elintézni. Ilyenkor előfordul, hogy az ember szinte költővé válik. Azt is bevallhatom, hogy olykor-olykor verssorok, versszakok, sőt rövidebb versek is kiszaladtak a tollamból. Ezek sajnos eltűnnek, és így, ötven év után nosztalgiával gondolunk arra, hogy ha megmaradtak volna, most milyen jó volna egy kicsit visszanézni a múltba, újraolvasni ezeket a leveleket. Ha elővesszük a szüleink, nagyszüleink leveleit, érezzük rajtuk, hogy nagyon személyesek, sok mindent elmondanak arról, aki írta őket, és persze arról is, akihez szólnak.

Kéri Kitty szerint nagy kár, hogy a leveleket felváltotta az SMS és a cset:

— Sokkal személyesebb egy olyan papír, amelyen az Ő keze írása van; amelyet eltehetünk; amelyre rápotyoghat a könnyünk; amelyet sokadszorra is elolvasunk, bedugunk a párnánk alá, esetleg megcsókoljuk a rajta levő aláírást. A távolságból, mely elválaszt bennünket, a levél érintésével, olvasásával egyfajta közelség válik, szinte hallhatom a másik hangját, aki a levelet írta. A gyerekemnél és a korosztályánál azt látom, hogy ma már a csetelés és az SMS mindent elintéz. Egy levél ehhez képest hosszú, bele kell fogalmaznunk önmagunkat, az érzéseinket, nem lehet egy szmájlival megúszni. Biztos vagyok benne, hogy a modern kommunikáció is ugyanazokat az érzéseket közvetíti, mint a levél, de mégis, egy hosszú évtizedeken át őrizgetett, megsárgult papírlap és egy üzenet között legalább akkora a különbség, mint a Háború és béke és egy SMS között.

— Meg aztán az SMS-t nagyon gyorsan meg lehet írni, és persze kitörölni is — csatlakozik Oberfrank Pál. — Viszont ha az ember nekiül a levélíráshoz, akkor papírt kell választani, tollat ragadni, bele lehet javítani, kitisztázni és újra megírni, aztán el kell menni a postára, bélyeget kell ragasztani, erőt venni magunkon, és feladni a levelet. Ez egy megfontolt cselekvéssor. A történetbeli pár is meghozza az elhatározásait, éli a maga életét, és folyton összetalálkozik a levelek, a vallomások, a barátság és a szerelem hullámhosszain.

Kéri Kitty szerint a színpadon lejátszódó kapcsolat egy életre szóló kötelék: — Van úgy, hogy dafkéból nem válaszolnak egymásnak, büntetik egymást, és olyat is látunk, hogy szerelmesek — hol inkább az egyik, hol a másik. Sok izgalmas kérdés is felmerül: Mi van akkor, ha nem ásó, kapa, nagyharang választ el, hanem egy másfajta távolság? Milyen az, ha az egyik túléli a másikat? Ki van túl egy kapcsolaton, és ki nincs? Meddig él maga a szerelem? A darab tehát olyan kérdéseket feszeget, amelyeket jó végiggondolni és hazavinni — mondja a színésznő, aki szerint a Szerelmes levelek nem egy csöpögős, romantikus történet, hanem inkább két ember felkavaró érzelmi utazása az időben.

— A színészi alkat is hozzásegít a személyes vallomások megformálásához — mondja Oberfrank Pál. — A színészben kell hogy legyenek érzelmek, szenvedélyek, erő, nőiesség és férfiasság. A legnagyobb remekművek óriási konfliktusokat tartalmaznak, hiszen maga a dráma is akkor jön létre, ha van egy történet és létezik egy konfliktus. Különben csak elbeszélésről van szó.

— Ahogyan a festőnek ott van az ecset, a festék és a vászon — teszi hozzá Kéri Kitty —, úgy a színésznek a teste és a lelke szolgálja az alkotást, továbbá a gondolatai is. Ahogyan a színművészetin is tanultuk, úgy kell hangolnunk a saját lelkünket és érzéseinket. Ha nem adjuk bele a szerepbe a teljes tehetségünket, illetve minden szándékunkat, akkor az hazug lesz, és nem is működhet a színpadon. Szerencsés esetben a színészt pofán csapja a szerep.

Oberfank Pál szerint ilyenkor nem nagyon kell mást tenni, mint hagyni működni a megformált figurát: — Nagyon leegyszerűsítve a színész talán egy kicsit saját magát játssza. Bár mostanában egyre inkább érzem azt, hogy minden a fantázián múlik. A képzelet a kulcsa mindennek.

A két művész számos alkalommal találkozott már partnerként a színpadon, mindketten rendeznek és színházat igazgatnak. Átültethető-e a színészi habitus, a művész hozzáállása egy vezetői szerepkörbe? Hogyan egyeztetik össze a színházigazgatói feladatokat a színészi munkával?

A balatonfüredi Kisfaludy Színház igazgatója, Kéri Kitty elmondása szerint amióta rábízták a helyi színházi élet megszervezését, még inkább megtanulta megbecsülni azt, amikor színészként délelőtt tíztől kettőig, majd este hattól tízig ott lehet egy történetben, azaz játszhat. Viszont az ember eljut egy bizonyos életkorba, és azt érzi, hogy szeretne tenni valamit másokért, azért a közösségért, amelyben él. — Balatonfüreden élek, és a közösség szeretett volna olyan színdarabokat látni a városban, amelyek színvonalasak, élvezhetőek. Ezért kértek fel engem, hogy legyen egy szakmai szem, mely segít kiválasztani az előadásokat. Ez persze egészen más feladat, mint, mondjuk, a veszprémi színház igazgatása. Inkább a rendezvényszervezéshez áll közel, de így is nagy feladat.

Oberfrank Pál 2010 óta a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója: — Ha az ember egy nagy csapatban játszik, mint én korábban a Vígszínházban, akkor sok mindenért bekiabál a pálya széléről, hogy máshogy kellene csinálni. Így viszont ha lehetőséget kap, nem futhat el. Úgy gondoltam, hogy bele kell állni az új feladatba, ami egy cseppet sem könnyű helyzet. Vidéken szűkebb piacnak kell többféle előadást létrehozni jóval kevesebb pénzből. Számomra a felelősségérzet az, ami miatt érdemes ezzel foglalkozni — vallja a színész, aki szerint az itteni színházakhoz hasonlóan Magyarországon is meg kell küzdeni a közönség bizalmáért és szeretetéért, melyet az igények kielégítésének és az igényesség megteremtésének egyensúlyával nyerhet meg a színház.

Kéri Kitty és Oberfrank Pál játékának szabadkai közönségsikere is bizonyítja, hogy ennek a törekvésnek mindnyájan nyertesei vagyunk.